Ma két levél érkezett a blog korábbi témáihoz. Az elsőben Butcher tesz hozzá ezt-azt a szórólapos témához, és ehhez kommentárt sem fűzök, mindent jól mond.

A téma a szemét és a szórólaposok, meg a szemét szórólaposok. A szórólapozás valóban egy mocskos meló én is ezt csinálom diákmunkaként (bár az én tevékenységi köröm nem a kaputelefonos zaklatás hanem a járókelők megrohamozása). Annyira felesleges dolog ez, akik elveszik azoknak a nagyrésze is csak kegyelemből veszi el, szerintem egy cég sok hasznot a papirososztogatásaiból nem húz. Hülyén hangzik de a szórólaposztásról a növények beporzása jut eszembe vagyis ez olyan mint a szél általi beporzás, kurvasok virágpor (?) kell és nagyon kevés talál célba, és mégminimálisabb az amejk meg is termékenyül. És valóban hatalmas mennyiségü szemét keletkezik vele. Tavaly nyáron és ősszel nagyszabású Electro World újságosztogatás volt, ami azt jelentette hogy lengyelországból hetente behoztak egy kamionnyi(!) szemetet és ezt kellett délelőtt és délután szétosztani az embereknek. Fantasztikus nem? beimportálunk egy rakás papírt és mérgező festéket csak azért hogy aztán az egész városban szét legyen dobálva. Természetesen azóta is jönnek megállíthatatlanul ezek az újságok, csak mostmár postaládákba dobálja valamejk másik cég! Persze azóta is vannak szép számmal kisebb szórólapos munkák, én e szenny ellen úgy védekezem hogy amennyi újságot csak el lehet sumákolni az mind a szelektív hulladékgyüjtőkben köt ki. Persze ez édeskevés, de rossz nézni hogy nagyvállalatok mennyi pénzt ölnek abba hogy elárasszák a várost mocsokkal.

Ápropó nagyvállalat meg E. W. Köztudott hogy a multik kihasználják az alkalmazottaikat. A fenti cég karácsony előtt diákokat is alkalmazott az áruházaiban, hétvégére 50 forinttal kevesebb órabért fizetett, csak azért mert hétvégén többen és könnyebben vállalnak munkát, mivel jobban ráérnek. A "belsős" dolgozók számára fenntartott ingyen hidegtál és üdit?hegyek számunkra tabuk voltak (egészen egy óvatlan pillanatig, amit ki is használtunk). Örvendtem hogy ezt megoszthattam! Üdv...


Következő hozzászólónk, Eagleheart a bátor rendőröket kritizálja. Nem tudom, hogy képzeli, mit gondol magáról, hol él az ilyen, nem tudja, hogy a rendőrök nehéz munkát végeznek értünk nap mint nap, de azért hadd mondja...

Egyre több ilyen rendőrsztorit hallani amiben így vagy úgy bizonyítják "rátermettségüket". Egyik haverom tuningmániás, ezért szépen tele is aggatta a kocsit kék színű ledekkel neonokkal és egyéb nyalánkságokkal. Több sem kellett a rendőröknek meg is büntették egyszer a motorháztetőn lévő ledek miatt. Ez még érthető is, merthát belevilágít a szembejövő szemébe (engem személyszerint sokkal jobban zavar a nagyon erős neon), itt inkább az eljárással volt a gond. Ketten ültünk a kocsiban és ugye ez alapból gyanús, meghát még fiatalok is vagyunk ez még gyanúsabb, és ugye a fiatalok nem is érthetnek semmihez, ahogy azt megtudtuk a valamelyik napi blogodból. Leállítottak minket és éppen csak le nem köptek, hogy van pofánk ledes kocsival menni. Valamelyik nap aztán megint megbüntették a srácot, ezúttal nem a led miatt, mivel azt már leszerelte, hanem a kocsi aljára felrakott, és így lefelé világító neoncsövek miatt. Igaz, hogy az első büntinél azt mondta a rendőr, hogy csak előre, hátra, és oldara nem világíthat, ez abszolút nem zavarta a mostani zsernyákot. Most azt is mondták neki, hogy ha még egyszer meglátják így akkor elveszik a jogsit. Tehetnek ők ilyet? Nincs jobb dolguk mint a 20onéves fiatalokat basztatni?

Üdvözöljük az Európai Unióban, kedves Eagleheart! Én konkrétan hallottam is olyan esetről, amikor egy csókának a kocsi aljára szerelt neonért a helyszínen bevonták a jogsiját. Kíváncsi leszek, mikor jutunk el oda, mint Amerikában, hogy az intézkedő járőrt egyszerűen lelövik a picsába. Nálunk ez gyakran jogos önvédelem lenne.


<< előző levél következő levél >>