DROID-712
2007.08.17.

blog   droidzóna   levrov

Komolyan mondom, én kérek elnézést, de a mai droid ismét Trychydts. Igen. Lenyomta Macskást. Negyedszer van itt. Tricikli barátunk ugyanis nem bír magával, és harcol a lófaszért. Most például azzal, hogy feljelentett engem. Megint.

Mit csináltam, tetszik kérdezni? Nem fizettem ki a verőlegényeket? Kiderült, hogy loptam a bőrdzsekit? Hiányolta, hogy nem rúgtam le a lépcsőn? Nem, kérem szépen. Visszaéltem a személyes adataival! Bizony! Azbesztmegbaszta. Szaladt is a rendőrségre, hátha jár érte pont. Fejbedobhatták volna egy dinnyével az emeleti ablakból, tényleg. De a XIII. kerületben még nem ismerték, a IX. kerületben, ahol meg igen, ott meg rács van az ablakon. Így hát Trichinella ismét feljelentett engem, jól. Azért, mert kiírtam a lakcímét, hogy Epreserdő utca 38/II, a nagy nyilvánosság elé, akik ráadásul, ugye, nácik.

Hűséges olvasóim persze emlékezhetnek rá, hogy ezt a címet onnan tudom, hogy Triceratops - vagy nevezzük egyszerűen őstuloknak? - maga publikálta azt a blogján, amikor kitett egy több oldalas panaszlevelet, amit 2005-ben a Lufthansának írt. Ilyen fiú ez a Trichinella, mindenkit feljelent meg bepanaszol, és büszke rá. Ebben a levélben ott virított a címe. De most már nem virít, mert Trichinella dörzsölt ám, és mielőtt a rendőrségen feljelentett, stikában kitörölte a címét tartalmazó sorokat. Hú, de okos, hű de ügyes... És most arról álmodozik, hogy majd a rendőrség jól elvisz, mert ő beadta a papírt! Mi több, már nekiállt pattogni a szerverem gazdájának is, hogy őt is feljelenti, ha nem törli le, amit ő mond, és nem adja oda a szerver összes logját, mert ő tudja ám, hogy azt kötelessége megtartani! Igen, ilyen fiú ez a Trichinella.

Igen ám, csakhogy annak idején - 2007 január - nem csak én, hanem Blogadmin is közölte a lakcímét, és velem ellentétben ő linkelte is a Lufthansa-levelet, merthogy ezzel igazolta, hogy a magánjellegű adatot nem önkényesen teszi közzé. Érdekes módon akkor még benne volt a levélben a cím. Különben nem linkelte volna. Na, vajon Blogadmin szintén több ezer olvasója közül hányan kattintottak rá? Ezek mind jelentkezhetnek tanúnak, és Trichinella máris kezdhet gondolkodni, hogyan mászik ki az újabb hamis vád bűntettéből. Az eredeti levelet pedig ráadásul nyilván a Lufthansa is megőrizte, hiszen az ilyesmit egy multi legalább öt évig elteszi, és ezt a rendőrség bizony kikérheti. Hacsak nem röhögik körbe Balás Márk újságírót és filozófust már megint. Ezzel persze jobban jár.

Mi több, pillantsunk csak rá a Lufthansa-levél jelenlegi állapotára! (Hacsak nem törölte gyorsan. Nem baj, nekem megvan lementve.) Jól látható, honnan törölte ki Trichinella a lakcímét. De a nevét otthagyta. Aha, és ez eredetileg is így volt, ugye? Hivatalos levélnél elengedhetetlen, hogy az első oldalra, a jobb felső sarokba odaírjuk a nevünket, ugye? Balfaszkám, legalább törölted volna ki az egészet. Ja, persze, gondolom, pár nap, és észbe kapsz, mert szólnak, hogy írtam rólad a Droidzónában. Próbálkozz csak. Aztán már csak azt kell kitalálnod, miért írtál a Lufthansának olyan levelet, amiben azonnali választ követelsz, de a címedet nem adod meg.

Azt mondják, a legrosszabb, ha a hülyeség akaraterővel párosul. Ellenben ha a patkányság hülyeséggel, az felettébb mulatságos tud lenni.


<< előző droid következő droid >>