DROID-711
2007.08.13.

blog   droidzóna   levrov

Ma reggel ki elborzadva, ki lelkesen röppentette világgá a hírt, hogy "ismeretlen tettesek" az éjjel vörös festéket öntöttek a Szabadság téri ruszki emlékműre. Ó, drága Bolgár úr, hová jut ez az ország! Délelőtt elbicikliztem megnézni. Nem, nem azt, hogy hová jut, hanem az összefestett emlékművet. Az eredmény a Droidzónába való. Miért? Nézzetek képeket. Kész jellemrajz.

  

Elképzelem az éjszakában osonó, fejére kapucnit húzó, lopva körbe-körbepillantó titkos ellenállót, amint lassan a gyűlölt betontoronyhoz lopódzik, kabátja alatt a piros festéksprével, amit akciósan vett a Tesco-ban, de most elnézi magának a multinál tett, máskor hazaárulásszámba menő látogatást, mert nemes a cél, jaj, csak az új Kárpátia-pólót meg ne fogja ez a hülye spricni, mert drága volt, és a jövő hétig nem kap zsebpénzt az ellenálló, pláne, ha apu megtudja, mire költötte. Szóval jön ez a fekete csuklyás alak, adrenalin dübörög a fülében, amint céljához közelít, végre megtorpan a magasodó fémkerítés előtt. "El innen! El innen!" - súgja valami, és tényleg, itt az utolsó pillanat, itt még van visszaút, de innen már az alkotmányos rend fegyveres-festékes megdöntése kezdődik, talán még börtön is lehet a vége, úgy járhat, mint Budaházy, meg az a blogger, akit lecsuktak...

Az ellenálló körülpillant. Szeme idegesen pattog a homályos árnyak között. Jaj, rendőr jön? Nem, csak egy hajléktalan. Úristen, csak nehogy meglássanak. Jaj, valamit most már kell csinálni, ha már idáig eljöttem, gondolja. De a börtön réme nem hagyja nyugodni. Igen ám, de az mégsem járja, hogy dolgavégzetlenül kullogjon haza.

S ekkor, maga sem tudja, honnan a bátorság, de keze mintha magától lendülne elő a kabát alól, és idegesen rángatózva a járdára fújja: GYILKOS EMLÉKMŰ! Remegve áll tette eredménye fölött, keze mereven szorongatja a festékes flakont, ujja hegyén érzi a piros festék ragacsos cseppjét, igen, ezek a hülye Neoluxok mindig szivárognak, de ott a felirat, és megcsinálta, ő, az ellenálló, ő, most már Magyarnak vallhatja magát, nagybetűvel, mint a Köztársaság, amit amúgy rövidesen megdöntünk, ha Budaházyt végre kiengedik Diósdról. Igen! Megcsináltuk! Gyilkos emlékmű, nesze neked. Oda lett mondva. Sőt, írva.

Az ellenálló felpillant. Az éjszaka továbbra is csendes. Nem állnak előtte szúrós szemű REBISZ-kommandósok, fekete dildót lóbálva. Nem kattan a bilincs. Nem állt meg az élet. Kóbor macska surran át a téren, ügyet sem vetve a hősre, aki épp most lépte át a törvényesség határát.

És az ellenálló csak áll, vár, de nem jön se rendőr, se pofon, se felháborodott MSZP-szavazó, aki telesipítja a teret. Nincs futás. Ó! Ennyi lenne? Ez minden? Ennyi lenne tenni a Rendszer ellen?

Szinte delíriumban, az Ellenálló - immár nagybetűssé léptetve elő magát - odalép a korláthoz, megemeli az egyik elemet, és az halk nyikorgással elválik a mellette álló másiktól. A fém csikordulására Ellenállónk rémülten körülnéz, de még most sem rohan felé senki. Igen! Most sikerülni fog!

A düh vörös köde önti el az Ellenálló agyát, amint a ruszki emlékmű tövében áll, pont úgy, mint ahogy azok a hősök azon a szeptemberi éjszakán. Keze lendül, benne a festékszóró, és már fújná is oda, hogy...

Hogy mit? Na ez az.

Mit írjon rá? Mert hát nem lehet csak úgy összefestékezni, az olyan ötpengős munka lenne. Viszont hosszú szövegre se hely, sem idő. Ráadásul olyan hangosan sziszeg ez a flakon, még felfigyelnek rá. Valahol itt rendőrök vannak, bocsánat, ÁVH-sok, jaj, csak nehogy kiszúrjanak.

Nevek. Itt nevek vannak felvésve. Neveket akarok hallani. Kinek a nevét? Megvan! És az Ellenálló már fújja is: GYURCSÁN... Hopp, vége a falnak. Elkúrtuk. Nem baj, a Magyar Ellenálló kanyarban is le tudja írni az ellenség nevét. Kilencven fokot fordulva kerül oda az Y a Sátán nevére. GYURCSÁNY. Ez az, odaírtam, gondolja. Odaírtam a Gyurcsányt. És most se kaptak el. Hé, ez nem is olyan nehéz.

A Magyar Ellenálló tüzelő arccal csúsztatja helyére a kordon kimozdított tagját, és csuklyája sötétjébe burkolódzva eltűnik a pesti éjszakában. Igen! Ma éjjel lecsapott a nemzet haragja! És ő volt ma a nemzet ökle! Éljen a haza!

Másnap délelőtt néhány rendőr akkurátusan méricskéli, fotózza a helyszínt, látványos sorszámokat tesznek a "bűnjelek" mellé - az 1. számú a GYILKOS EMLÉKMŰ, a 2-es a GYURCSÁN-Y - és úgy tesznek, mintha hatalmas bűntény történt volna. Ott nyüzsög az összes újság fotóriportere, és este bemondják a tévében, hogy összefestékezték az emlékművet. Az Ellenálló büszkén feszít odahaza, a kakaó mellett. A világért sem mondaná ki, hogy ez ő volt, pedig micsoda csapás volt ez Sztálin szellemére. Akkora húzás, hogy még a zsidók se merték elhallgatni. Az Ellenálló belekortyol a kakaóba, és arról ábrándozik, hogy egy napon még nagyobb balhét csinál. Talán még tojást is fog dobálni. Azt állítólag már szabad.

TEEEE, MAGYAR TARKA BAROM, TEEE! MIFÉLE FUSIMUNKA EZ? KALAPÁCS NEM VOLT? HÁT FÁRADTOLAJ?!! LÖTTYEDT FITYMA VAGY TE, NEM ELLENÁLLÓ!!