DROID-713
2007.08.20.
blog
droidzóna
levrov
IT-szakmai körökben közismert Nemes Dániel, alias CyD neve. Nemrég ő volt a Telnet Magyarország Rt. elnök-vezérigazgatója, korábban pedig egyszerű, szakadt farmergatyás srác, akivel volt szerencsém 1996-ban egy kis Polski fedélzetén együtt zötykölődni a Cache '96 demópartyra, az anyósülésen Picarddal (ha a Heaven 7 című 64K intró rémlik valakinek). Teljesen normális arc volt, aztán ez mára elmúlt. CyD (ami a CyberDemon rövidítése, de ennek állítólag semmi köze a DOOM-hoz) ugyanis nemrég jogi konfliktusba keveredett Pille kutyával.
Pille kutya ugyanis egy társasházban lakik, annak is az emeleti teraszán, CyD pedig a földszinti lakás tulajdonosa. Fontos részlet, hogy nem lakik ott, a lakás üresen áll. Történt egy nap, hogy Pille sétáltatása elmaradt, mert sajnos a gondozása hagy maga után némi kívánnivalót, ő pedig, ösztönlény lévén, odakakált a teraszra. Hja, ha jön, akkor jön. A végtermék a nyári melegben megszáradt, és egy nagyjából ujjnyi darabja legurult onnan. Mit tesz erre a normális ember? Anyázik, belesöpri a lefolyóba, vagy szól a szomszédnak, hogy szedje fel ő. De Nemes Dánielnek bizony agyára ment az üzleti élet. A probléma láttán nem ám seprűt és lapátot ragadott volna, vagy felcsöngetett volna Athina szüleinek, hanem szövegszerkesztő elé pattant, és bírósági keresetet szerkesztett, amelyben pert kezdeményez a kutya gazdái ellen.
Az ügy jelenleg ott tart, hogy CyD most nagyban dörzsöli a markát, hogy milyen jól megoldotta a helyzetet. Még szakértőt is fogadott annak bizonyítására, hogy a kutya szántszándékkal kakált le a teraszról, íves röppályán, át a korlát fölött, célzatosan az ő ablaka elé. Hogy ez milyen törvény vagy jogszabály megsértése, azt sajnos nem tudom, de minden bizonnyal sok százezer forintnyi költség elmegy majd, mire valami ügyvéd kiokoskodja, és bizonyítja, hogy ez kurvára zavarja őt, miközben nem is ott lakik.
Mint fentiekből sejthető, CyD a jogtudor-droidok sorait erősíti. Arra is volt példa, hogy beállított a társasház közgyűlésére, és mindjárt belépéskor közölte, hogy nem ismeri el a közgyűlést. Erre felkérték a távozásra, hiszen ha nem ismeri el, akkor nincs is joga a magánterületen tartózkodni, de ragaszkodott ahhoz, hogy ott akar lenni az ülésen. Végül csak kitessékelték valahogy, de nagyon megsértődött.
CyD, bazmeg. Muszáj ezt? Amíg kispolákod volt, teljesen normális arc voltál, most meg zsidó már nem.
Nemes Dániel válasza a fentiekre:
nincs ilyen per, de nem mondtam, hogy nem is lesz: a lakásokat nem azért
vettem, hogy egy kitűnő felső szomszéd áztassa és kutyát szarasson az ablaka
alá (jobb esetben az én falamra és ablakomra mossa le a szart), valamint
belém kössön, amikor csak teheti. a pert nyilván azért mondták, amiért a
"közgyűlést is" - abből viszont biztosan lesz per (és nem azért, mert
szeretek pereskedni, hanem mert meg szoktam magam védeni).
neked zsidó is vagyok, meg cigány meg feka is. (...) és
ha zsidó vagyok, vagy feka vagy cigány, annak mi köze van ahhoz, ha egy
uccsó faszfej vagyok, aki pereskedik? (a kérdés költői...)
<< előző droid | következő droid >> |