DROID-384
2005.06.06.
blog
droidzóna
levrov
Ha valakit netántán érdekel, lassan gondolkodom a Droidzóna könyv második kötetének elkészítésén. Ha lesz belőle valami, akkor az szeptember környékére várható. Addig vigyétek az elsőt.
Mai droidunk pedig ismét egy harci példány, Andree fedőnevű kedves olvasóm küldte.
Eszembe jutott éds'apám egy régi, keserédes katonasztorija, ami elég erősen
droidszagú.
Fater még sok-sok évig volt katona, honvédből törzsőrmesterig vitte.
Sajnos nem emlékszem a laktanya nevére, ahol (akkor még) szaksziként
ténykedett, és meglehetősen utált - mint mindenki más - egy
részeges, ostoba, kopaszodó, mindig napgépet hordó törzsőrmestert, akit nevezzünk
most Bélának.
Béla tőrm. rendkívüli közutálatot vívott ki magának patkányságával, ugyanis
aki nem küldte el a halál faszára, mikor beszólt neki,
arra gennyes módon rászállt és a halálba baszogatta.
Mindezek mellett még ostoba is volt.
Emlékezetes péel: egy eligazításon próbálta agitálni a honvédeket, és
monológjában megemlítette az "egyszeri kétkezű munkást."
De ez csak alaphangú elszólásai egyike volt, ekkor csak az eligazításon
résztvevők váltak "egyetlen visszafojtott, hullámzó rekeszizommá."
Kissé keményebb lehetett, mikor fater már szaksziként - és asszem
ezredírnokként - jelen volt egy laktanyaparancsnoki kihalgatáson, mikoris
kedvenc Béla tőrm a következő problémával állt az LPK elé:
- Nem tisztelnek eléggé, a hátam mögött kiröhögnek! Adjon több hatalmat, SÚLYT a kezembe!!!
Szerencsére az LPK nem véletlenül volt LPK, és elhajtotta a bánatos picsába a faszit.
A droid pályafutásának csúcspontja az volt, mikor ÜTIH-ként félrészegen
horpasztott a priccsen, miközben egy srác, akit előzőleg halálra
baszogatott őrségváltáskor, egyszer csak fogta magát, és elkézdett tárazni.
A többiek kérdezték, mit csinál, amire a válasz egyszerűen ez volt:
- Megyek, lelövöm a Bélát!
Nagy röhögés, vállveregetések a bajtársak részéről, ami döbbenetre váltott,
mikor a srác csőre húzta gépkarabélyát és kirontott az őrszobáról. Rohantak utána.
- Télleg lelövöd, vazze?
- Le én, a qrva annyát, engem ne szopat többet!
- De ne őrülj má' meg! Nem lőheted le!
- Dehogynem, ne baszogassatok!
Azzal hátrafordulva eleresztett egy rövid sorozatot a srácok lábai elé...
Na, ekkora már mindenki az épületek ablakában ülve kiáltozott:
- Lődd le vazze! Nyírd ki a gecit!!
Valaki felkeltette Bélát, aki magához vette amerikai stílusú napgépét, és
elindult a pityókások szokásos nagy mellényével a sráchoz, akinek ekkor
már habzott a szája, és mindenre lőtt, ami kicsit is emlékeztette
Bélára. Nos, oda is ért a sarokra, és odakiáltott a kölyöknek, hogy most aztán elég, ezt
nagyon megbánja, meg ilyesmi. Válaszképpen a srác csípőből ellőtte a tárban maradt skulókat Bélára, aki hová
vetődött a sorozat elől???
Na hová?
A kukák mögé vazze!!!
Közben a srác újratárazott, és módszeresen elkezdte a kukákat szarrá lőni.
Eddig vicces volt a helyzet, de már mindenki látta, hogy tényleg ki akarja
nyírni a faszit, és nem is jár messze a céljától, mert ugye
nem kell mondani, mit művel egy pléhkukával egy AMD 30 méterről...
Béla szerencséje az volt, hogy 10-15 kuka volt egymás mellé téve egy erre
a célra kialakított, 15-20 cm magas földhányáson, és ide érkezett
tigrisbukfenccel, s így - mivel a srác a kukát tetejétől haladt
lefelé módszeresen, szép, nagyívű nyolcasokkal - egyelőre nem találta el egy skuló sem.
Na, ekkor került elő a gyerek faubéli komája egy másik századtól, és
halált megvető bátorsággal a tűzvonalba állt.
Fater elmondása szerint meg voltak győződve róla, hogy a habzó szájú,
artikulátlanul üvöltöző gyerek menten telepumpálja acélmagvassal a haverját.
Szerencsére a kölyök észrevette, hogy ki van ott, és zokogva eldobta a
fegyvert, majd összeesett és epileptikus tüneteket produkálva fetrengett
a VÁP megérkezéséig, aki elvitte, és azóta sem hallottak róla a
katonatársai... :(
Ezért mondtam, hogy keserédes sztori, mert egy fiatalembert, aki nincs
felvértezve eléggé, simán tönkre tud tenni egy droid, ráadásul a droid ússza
meg.
| << előző droid | következő droid >> |