DROID-385
2005.06.07.

blog   droidzóna   levrov

"A fegyverek hiánya nem mentség a vereségre!"
- Renya Mutagutchi vezérőrnagy, a 15. japán hadsereg parancsnoka

A fenti frappáns mondás jól példázza a második világháborús japán hadsereg mentalitását, egyszersmind előrevetíti, hogy ma ismét egy hadidroid kerül a Zónába. De hát a háború az emberi ostobaság csúcsterméke, s így a droidok is sűrűbben fordulnak elő a harci övezetekben.

A második világháborúban a japánok nem igazán készültek fel harckocsik elleni harcra. Voltak ugyan páncéltörő ágyúik és tankaknáik, de ezek jórészt csak könnyű járművek ellen voltak alkalmazhatók, mivel ilyenekre számítottak a csendes-óceáni hadszíntéren. Nem is tévedtek sokat, csak azt nem várták, hogy az amerikaiak át fognak törni a flottájukon, és olyan sok szigeten kényszerülnek védelemre, hogy kevés lesz az ágyú, az aknáik pedig olyan primitívek voltak, hogy játszva szedték fel őket akár az egyszerű gyalogos katonák is. Így hát más megoldást kellett keresni.

Normális hadsereg ilyenkor nekiáll eszeveszett mennyiségben gyártani a kézi páncéltörő eszközöket, módosítja az aknákat, új harceljárásokat dolgoz ki, mint ahogy a németek ezt is tették hasonló helyzetben. Nem így a japánok! Valamelyik észlénynek eszébe jutott, hogy van még egy halom hajóágyúba való lőszer, amit még 1905-ben zsákmányoltak az oroszoktól, amikor elfoglalták Port Arthur kikötőjét. Nosza, vessük be! Igen ám, de ágyú nem volt hozzá. Sebaj, megoldották. A kidolgozott harceljárás a következő volt. Az inváziós partszakaszon ástak egy lyukat, egy közönséges lövészgödröt. Ebbe beleült a kis japán egy ágyúlőszerrel és egy kalapáccsal. Ha az amerikai tank áthaladt fölötte, a kalapáccsal rácsapott a gyutacsra, mire az felrobbant. Őt persze miszlikbe aprította, de a harckocsit jól seggbe durrantotta a lövedék, és lehetett örülni.

A gond csak az volt, hogy egy amerikai harckocsizó sem volt olyan hülye, hogy a földben tátongó lyukakra hajtson, amiket a homokos tengerparton nemigen lehetett álcázni. A kísérő gyalogság ellenben előszeretettel dobált gránátokat az ilyen nyílásokba, aztán persze csodálkoztak, hogy mi durrant ekkorát. Nem tudni, egyáltalán sikerült-e bármit is elérni ezzel a szokatlan harcmodorral, néhány tucat katona életének elpazarlásán kívül.


<< előző droid következő droid >>