DROID-351
2005.05.02.

blog   droidzóna   levrov

Fogytán a droidkészlet? Ugyan, sose lesz belőlük hiány. Ha kell néhány, csak lemegyek a Lehel térre vagy a Lehel csarnokba, és máris egy szakajtóval hozhatok haza. Itthon aztán fogom, és egyenként betuszkolom őket a floppy nyílásán át az Internetbe. Bizony.

Pedig ma csak egy pogácsáért mentem le. Azaz mentünk, mert Loydi is velem volt. Berta is, de ő megvárt odakint. A pogácsa finom volt, a kóla kupakjában vidám felirat tudatta velem, hogy nyertem egy újabb flakonnal, a pékség pultja mögül pedig egy vidám eladósrác tudatta velem, hogy azt csak a Tesco-ban válthatom be, mert ők nem vesznek részt a nyereményjátékban. Ezzel akár a Coca-Cola játékszervezője is lehetne a napi droid, de nem ő lesz. Vannak itt jobbak is.

Kifelé sétálva egy mézesbolt mellett haladtunk el. Épp valami reklámakció zajlott. (Ön is reklamációnak olvasta? Nem. Reklámakció.) Egy kis asztalka mögül fröccsöntött diadémot viselő lány kínálgatta a fogpiszkálóra szúrt puszedliszeleteket, egy másik asztalon pedig egy nagyobbacska, lezárt plexidoboz állt, s benne vagy kétszáz méh nyüzsgött, szorgosan töltögetve a mézet a hatszögletű kaptársejtekbe. Megálltunk egy kicsit nézni, és a méhész magyarázata kíséretében megcsodáltuk, hogyan kel ki egy fiatal méh, kirágva a kaptársejt falát, hogyan takarítja egy dolgozó a kaptár rekeszeit, és hogyan zajlik a napirend szerinti program a cipősdoboznyi mézgyárban. Persze nem csak mi álltunk meg, hanem néhány droid is. Elsőként egy aggodalmas nagymama kisunokájával. A kisunoka odament megnézni, mi folyik az üveglap mögött, mire a nagymami karon ragadta és elrántotta.

- Jaj, vigyázz, ne menj közel, mert kimásznak!!

Tetszik érteni, ha a dobozhoz közel megyünk, a méhek kimásznak, mégpedig gonoszul. Egyébként nem.

Jött a következő, egy középkorú banya, kerekes szatyorral. Megállt a doboz előtt, nézte nagy gyanakodva, nézte vagy egy percig, majd még jobban gyanakodva megkérdezte:

- Darazsak?...

No igen, biztosan az agyát is a szatyorban hordta, és ma nem is rakta be, hogy legyen helye a karfiolnak. Hanem a legjobb droid még csak ezután jött. Egy alkoholista kinézetű nő volt, ócska nejlonszatyorral. ő is legalább ilyen gyanakodva meredt a zümmögő méhcsaládra, majd ő is feltalálta a spanyolviaszt:

- Bö. Ezek darazsak, he?

ő már az ötödik volt, aki darázsnak azonosította szegény kis szorgalmas méhecskéket. Ránéztem, s feleltem:

- Persze. Darazsak.

Nézett a droid elkerekedett szemmel, azzal a sanda tekintettel, amivel az egyszerű alkoholista bámulja a mentőautó belsejét, mert hát ki tudja, miféle furmány ez, tán bizony még adózni is kell majd utána, és azt is neki.

- Áóá, ne mondja már...
- De.
- De darazsak?
- Nem látja?
- Hádde látom... Nahát... És minek ezek? Kié ezek?
- Ezé az úré – böktem a méhész felé, aki éppen egy értelmesebb látogatót világosított fel szakmája titkairól. – Darazsakat tenyészt.
- De minek?
- Tíz perc múlva kiengedjük őket.

A droid rémülten pislogott.

- Mi? Kiengedik?
- Igen.
- A darazsakat?
- Igen.
- De hát ezek... csípnek!
- Igen mert... Mert az új valóságshow-t itt fogják forgatni, a Lehel csarnokban!
- Itt? A piacon?
- Igen... Két csapat fog versenyezni... úttörők és biztonsági őrök... hogy ki tud több darazsat megfogni.

Droidunk fejében csikorogva pörögtek a fogaskerekek.

- Hát de ez... ez hülyeség. Hát ahhoz kesztyű kell!
- Lesz rajtuk.
- Bőrkesztyű! – vágta rá, és ki tudja miért, egészen felderült. – Bőrkesztyű! Azon nem tudnak átszúrni!
- Lehet.
- Bőrkesztyű!
- Hát én nem tudom, milyen kesztyű lesz, de kérdezze meg a rendezőt.
- A rend... rendezőt?
- Igen, ott áll kint a stábbal a csarnok előtt, melegítik a kamerákat.
- Hol... oooott?
- Igen, ott kint.
- Ilyen póló van rajtuk, ni – mutatott Loydi a méhészre – csak nagyobb a darázs rajta. A rendezőnek a legnagyobb.
- És itt fognak... filmet forgatni?
- Igen.
- És ez... ez itt darazsakat tenyészt? – meredt gyanakodva a méhészre.

Vagy két perc szünet állt be, míg a droid áramkörei megbirkóztak a szokatlan helyzettel, miszerint valaki darazsakat tenyészt. Végül megoldotta a helyzetet.

- Micsoda hülyeség... hogy ezt engedélyezték!
- A darázstenyésztést?
- Igen! Ilyen hülyeséget hogy engedélyezhettek!
- Maga szerint ehhez engedély kell?
- Há’ biztos... Az államtól.
- Az állam adott rá engedélyt.
- Az a hülye állam!
- Az.
- Hülye! Mondom én. Az állam hülye.

Ezzel a droid sarkon fordult, és fejcsóválva elvonult.


<< előző droid következő droid >>