DROID-301
2005.02.21.
blog
droidzóna
levrov
Ajjaj. Kezd ürülni a droid.txt. Mi az, mostanság senki nem találkozik agyhalott barmokkal? Én sem. Lehet, hogy van remény. Most pedig kaptok egy konzervet Rumcájsz nevű olvasómtól. Tessék.
Egy igen impozáns büdzsével rendelkező mulinacionális cégnél történt a következő eset.
Egy amúgy átlagosnak nevezhető délutánon különös e-mailt kapott a cég egyik helyi vezetője. A levélben egy nagykereskedő kért segitséget, akinek üzletébe besétált egy droid, és pénzt követelt. Az üzletvezető kérdésére elmondta, hogy az általa vásárolt villanykörték egyike előző nap délben váratlanul megadta magát, és igen szerencsétlen módon éppen az ebédjét fogyasztó droid tányérjába esett. Barátunk annyira megrémült, hogy segitségül hivta szomszédját, aki hamarosan meg is érkezett. Immár ketten próbálták megfejteni, hogyan is eshetett meg ilyen gyalázat... Droidunk végül a szomszéd hathatós segitségével kiemelte a villanykörtét a kajából, majd újabb félóra tüzetes tanulmányozás után konstatálta, hogy az a történteknek köszönhetően sokat veszitett élvezeti értékéből. Ezt követően kénytelen volt étteremben ebédelni, másnap pedig felkereste az üzletet, ahol az oly sok problémát okozó árut vásárolta. Az üzletvezető némi tanakodás után úgy döntött, az ügy elég komoly ahhoz, hogy a termék gyártójához forduljanak - igy került az ügy a cég egyik európai szintű vezetője elé. A benyújtott kárigény a következő tételeket tartalmazta:
- elromlott villanykörte, 1 USD
- tönkrement ebéd, 20 USD
- a szomszéd áthivásának költsége(!) 20 USD
- ebéd az étteremben, 25 USD
Összesen: 66 dollár!
| << előző droid | következő droid >> |