DROID-272
2005.01.20.

blog   droidzóna   levrov

Rég volt már történelmi droid. Vegyünk elő egyet, bár nem túl régit. Azt ugye tudjátok, hol van Ciprus, és nyilván azt is, hogy főleg görögök által lakott, önálló állam, de területének egyharmada 1974 óta török megszállás alatt áll. (Nem tudtad? Mars vissza történelemórára!) De hogy miért csak az egyharmada, az bizony nem elsősorban a görögöknek köszönhető, hanem a törökök érdekes harcászati eljárásainak. A törökök ugyanis 1974-ben nem csak hadihajókat és harckocsikat, de droidokat is bevetettek. Ezért nem sikerült semmi a hadihajóknak és a harckocsiknak.

Ciprus nagyjából azóta vitatott terület, amióta a görögök és a törökök egyaránt tudnak hajózni illetve háborúzni. Területén egyaránt élnek görög és török telepesek, de nemhogy példát vennének mondjuk Svájcról, ahol békésen éldegélnek háromféle nemzet fiai, ezek állandóan hirigelnek, és ebbe persze a két anyaország is rendszeresen beleugat. Az aktuális balhé a hatvanas évek végén kezdődött, amikor görögök kitalálták, hogy ideje kiirtani a török cipriótákat, és neki is álltak amolyan jóféle náci módszerekkel rendet rakni. Ezt addig csinálták, míg a török légierő oda nem repült, és jól fejbe nem baszta a gárdistáikat napalmmal. Akkor a görögök egy kicsit hőzöngtek, meg fenyegetőztek háborúval, végül az ENSZ elkussoltatott mindenkit. (Zárójelben kérdezem, mikor tenne meg Magyarország ennyit a saját, más országokban élő kisebbségeiért? Na, mindegy.)

1974-ben a törökök úgy gondolták, ideje revansot venni. A szigeten éppen puccs zajlott, a ciprusiak átmenetileg kormány nélkül maradtak, erre felkerekedett a fél török hadsereg, és odamentek partraszállni. Pár nap múlva el is kezdték az akciót. Roppant jó esélyekkel indultak a dolognak, hiszen a legmodernebb NATO-felszereléssel, harckocsikkal, tüzérséggel, hadihajók és repülőgépek támogatásával érkeztek, míg a Ciprusi Nemzeti Gárda csak első világháborús Mannlicher flintákkal szerencsétlenkedett, meg egy tucat ócska szovjet T-34-es harckocsival. Az inváziót tömeges ejtőernyős deszantdobással kezdték. Ennek jó része a görögök állásaira potyogott, és azt a pár mázlistát, akit nem lőttek le már a levegőben, rövid úton elfogták. Később egy egész zászlóaljat sikerült pont a görög harckocsik útjába dobni, azokból se sokan mentek vissza reklamálni. Szóval remekül ment a dolog, a csaknem fegyvertelen védők ellenében estére jó kétezer embert vesztettek, míg közülük alig féltucatnyian estek el.

Na, de jött az akció fő része, a partraszállás! Jöttek a hajók, legyaktak két okvetlenkedő torpedónaszádot, és kiraktak pár gyalogosdandárt a partra. Hurrá, győzelem, előre. Az első malőr akkor történt, amikor az egyik partraszállt ezredet aknavetőkkel kezdték lőni a görögök, a török hadihajók pedig tűztámogatás címén szintén őket szórták meg. Ez az ezred a későbbiekben roppant kevés szerepet játszott a történelemben.

A fő hídfőállásnál is akadtak gondok. Itt ugyan gond nélkül kipakoltak, és szerencsére tűztámogatást sem kaptak, arra járt azonban egy görög partraszálló hajó, a Lesbos. (Igen, ilyen hülye neve volt.) Nem volt éppenséggel komoly hadihajó, de volt rajta egy könnyű üteg, fogta, odadurrantott vele párat. A parton erre kitört a pánik. A "jól képzett" török parancsnokok azt hitték, az egész görög flotta a nyakukon van, meg hát hallották azt is, hogy egy másik ezredet épp most ágyúztak szét valami hajók, hát villámgyorsan megadták magukat. Köszönjük, ügyes. Lett a görögöknek sok szép új felszerelésük.

Na de nem oda Buda, a törököket se olyan fából faragták, hogy ezt szó nélkül hagyják! Útnak indították a második partraszálló hullámot, három rombolót pedig a Lesbos üldözésére küldtek. Meghallotta ezt a légierő parancsnoksága, azonnal ők is pattogni kezdtek, hogy márpedig ők is akarnak görög hajót lőni. Felszállt hát hét F-100 Super Sabre, és ők is nekiálltak keresni a pimasz Lesbos-t. A repülők rövidesen meg is találták a három saját rombolójukat, és természetesen szarrá is bombázták őket. Egy hajó elsüllyedt, a másik kettő alig tudott visszavánszorogni Törökországba. A pilóták ugyan észrevették a rombolók árbocán lengő, jól látható török zászlókat, de azt az ellenség megtévesztéseként értékelték. A török vezérkar lelkendezve fogadta a nagy győzelem hírét, és nagy csinnadrattával be is jelentették a sajtónak. Öt teljes napba telt, mire rájöttek, hogy a saját hajóikat süllyesztették el. Akkor elnézést kértek, és gyorsan kiadtak egy gyászjelentést...

A török légierő egyébként is roppant érdekesen harcolt. Bár semmiféle légvédelem vagy légi ellenállás nem volt, mégis mindennap elvesztettek két-három vadászgépet, pusztán mert a pilótáknak nehézséget okozott fényes nappal leszállni a saját repülőtereiken. Athén felett két F-102 Delta Daggert veszítettek, amelyeket mindenféle különösebb feladat nélkül, csak heccből küldtek oda, és jobb híján civil gépeket zaklattak, míg a készültségi F-5 géppár le nem lőtte őket.

Cipruson végül heves harcok után sikerült partra tenniük pár tucat harckocsit, akik aztán Nicosia városáig nyomultak előre, miközben ejtőernyőseik elfoglalták a város repülőterét. Ezután mindkét fél elfogadta az ENSZ tűzszüneti felszólítását, és azóta ketté van osztva a sziget, afféle csuka fogta róka állapotban. Ha a török vezérkarban nem ekkora droidok ülnek, simán győzhettek volna. De hát a hülyeség az atombombánál is veszélyesebb.