DROID-273
2005.01.21.
blog
droidzóna
levrov
Konzerv következik a-dani részirül.
Eszembe jutott egy droidsztori, ami tavaly történt Szolnokon, és a
helyiek még mindig ezen röhögnek. A történetet megírta a média is,
biztos hallottál is róla. [Hát, nem... Talán ha lenne tévém. - tomcat]
2003 elején, amikor beindult az egyik kereskedelmi tv-n egy
bizonyos kék logójú valóságshow második része, volt benne egy cigány
származású játékos, egy bizonyos Öcsi. Ez az Öcsi egy szolnoki
cigánygaleri tagja, akiknek iszonyat sok pénzük van, de amilyen sok
pénzük, annyira kevés eszük. Azt meg hogy honnan van pénzük, az egy
külön téma.
Eljött az idő, jött az x-edik kiszavazóshow, amikor a nézők szavazata
döntötte el, hogy két játékos közül melyiknek kell mennie a házból. Az egyik a kettőből
Öcsi volt. A játék szabályai szerint arra kellett szavazni, akit ki akar
ejteni az ember, ellentétben a másik csatornán ugyanekkor menő
reality-vel, ahol fordítva. IQ nuku cigánygaleri meg mit csinált? Az egyik
éttermükben rendeztek egy banzájt, amire meghívtak minden arrajárót,
ingyen kaja-pia, minden, a fél várost megvendégelték, közben
folyamatosan adták le a drótot a többi cigánynak, meg akiket
odacsődítettek, hogy "szavazzatok Öcsire!" Valamelyik újságban meg is
írták, hogy hány százezer forintot költöttek mobilokra meg feltöltőkártyákra, hogy nyomhassák az sms-eket.
Mellesleg ezt nagymutter is hallotta a piaci pletykavonalon tehát szinte biztos hogy
valami valóságalap van benne. A sok hülye cigány meg mit csinált?? Persze, hogy nyomták az sms-eket Öcsire...
Aztán meg néztek nagyokat, amikor kiesett a kedvencük, hogy há az meg hogy lehet?? Annyi sms-sel ilyen
toronymagasan elbukni? Aztán amikor leesett nekik, nem tudom, milyen pofát vágtak.
Kb. 2 nappal a szavazás után már az egész város fetrengett a röhögéstől. Másnap elmeséltem pár embernek,
azok is kikészültek. Szerintem egy ekkora IQ császár galeri megérdemel a droidzónádban egy sorszámot.
Nem sokkal ezután, kb. 2-3 hétre rá viszont megtalálták a magyarázatot. Ezt nagybátyám mesélte, aki valamelyik haverjától hallotta, ő meg állítólag személyesen az egyik galeritagtól. Akkor már azt mondták, hogy azért szavazták ki, mert kell a munkáskéz, mert dolog van a kertben!! No comment...
| << előző droid | következő droid >> |