DROID-211
2004.11.09.

blog   droidzóna   levrov

Talán emlékeztek rá néhányan, hogy valamikor az év elején, amikor még Medgyessy Péter volt kis hazánk főmuftija, történt egy kis malőr a miniszterelnöki autókonvojjal, amikor épp Miskolcra tartottak. A hírek szerint egy civil autó zárkózott fel a százötvennel tépő konvojhoz, mert a vezetője úgy gondolta, így ő is gyorsabban érhet Miskolcra. A rendőrök leszorították az útról és letartóztatták. Az egyszerű újságolvasó ezen jót mulathatott, hihi, a kis hülye, megérdemelte, mit száguldozik. Az igazság azonban, természetesen, már megint odaát van. A leszorított autós ugyanis egy kedves olvasóm főnöke volt, és ő mesélte el a valós történetet.

A főnök úr valóban Miskolcra tartott, de egyáltalán nem sietett. Medgyessy bandájának azonban valamiért muszáj volt százötvennel tépnie ugyanezen az úton. Egyszeri autósunk egyszer csak arra lett figyelmes, hogy sorra előzik őt a villogóval felszerelt, fekete Mercedesek és Audik. Két kocsi azonban nem előzte meg, hanem beállt mögé, rádudáltak, és rá is álltak, jelezve, hogy igyekezzen már, mert ők momentán mögötte szeretnének százötvennel menni. Mit tudott tenni a pasas, beletaposott a gázba, és ment a konvoj közepén, ha már ilyen ügyesen beépítették. Ez ment egy darabig, egyszer csak a mögötte haladó két kocsi vezetője megunta a mókát, megelőzték és elporzottak. Örült is az ürge, hogy lekoptak végre.

Nem telt bele azonban két perc, megjelent mögötte egy szirénázó rendőrautó, letolta az útról, kiugráltak a fakabátok és kicibálták a kocsijából. Összecsomagolták, megbilincselték a betonon egy szó nélkül, aztán megnézték a személyijét. Pechjére a pasas Bagdadban született, mert éppen ott voltak kiküldetésben a szülei, valamikor a hetvenes években, amikor Szaddám még barátnak számított. Na, lett is belőle egyből arab terrorista, fogták a kocsiját, és kihánytak belőle mindent, ami csak mozdítható, keresték a fegyvert. Az persze nem volt. Végül találtak a csomagtartóban egy teniszütőt, nagy boldogan azt nyilvánították támadásra alkalmas tárgynak, és máris vitték szerencsétlen pasast a kapitányságra.

Másnap a kommunista rádió boldogan újságolta, hogy Bástya elvtársat majdnem meg akarták gyilkolni, de szerencsére mégsem. Köszönjük az éberséget.


<< előző droid következő droid >>