DROID-212
2004.11.10.

blog   droidzóna   levrov

A tegnapelőtti történetről, a vitorlázórepülős kényszerleszállás sztorijáról eszembe jutott egy hasonló jellegű magyar repülős anekdota. Nem első kézből adom tovább, ezért kicsit kiszínezem, de a lényeg marad.

Történt egyszer, hogy egy vitorlázópilóta eltévedt Buda fölött - hogy határhegyi vagy fahegyi volt, arra már nem emlékszem - és miután kifogyott a termikből, csakúgy, mint amerikai kollégája, alkalmas kényszerleszállóhelyet keresett. Ki is szúrt fentről egy sík, füves mezőt, nem messze onnan pedig egy épületet. No, ez jó lesz, gondolta, és szépen, simán le is tette a gépet. Kiszállt és elindult az épülethez, hogy telefont találjon, amin értesítheti a repülőteret, és hívhatja a vontatót. Eszébe sem jutott, hogy gumipapucsban és rövidgatyában nem igazán néz ki pilótának...

Az épület körül néhány vidám ember dolgozgatott, gondozták a virágágyat, nyesték a sövényt. A srác odament egy magányosan álldogáló, köpenyes úriemberhez, akit a kertészek főnökének gondolt, és így szólt:

- Jó napot kívánok. Egy kis segítséget szeretnék kérni.
- Nohát, nohát, mi a baj?
- Az imént kényszerleszálltam itt a repülőgépemmel...
- Á, persze, a repülőgéppel, értem.
- Szeretnék telefonálni.
- Telefonálni?
- Igen, a repülőtérre.
- Persze, persze... a repülőtérre.

A srác állt egy kicsit, várta, hogy elinduljanak valamerre, ám a pasas csak állt és mosolyogva nézett rá.

- Ööö... van itt telefon?
- Telefon, persze hogy van.
- Megengedi, hogy használjam?
- Hogyne, hogyne, hamarosan megyünk telefonálni.
- Hogy érti, hogy hamarosan?
- Nyugodjon meg, rövidesen lesz telefon.
- De kérem szépen, nekem most kellene a telefon. Az imént szálltam le a repülőmmel ott, a fák mögött...
- Persze, hogyne érteném, repülővel, hogyne.
- És telefonálnom kell a repülőtérre, hogy tudják, mi történt velem.
- Minden rendben van, fel fogjuk hívni a repülőteret.

A srácban szörnyű gyanú ébredt.

- Mondja, miért beszél velem úgy, mint egy elmebeteggel?
- Ó, én igazán nem...
- Dehogynem! Maga azt hiszi, elment az eszem. Jöjjön, nézze meg a gépet! Vitorlázógép. Ott áll, a fák mögött.
- Hogyne, elhiszem én...

Végül a srác bepöccent, karon ragadta az ürgét, és hiába tiltakozott, elcibálta a repülőhöz.

- Tessék! Itt a repülőgép! Mondom, ember, én pilóta vagyok, és kényszerleszálltam!

A pasas leesett állal vakarta a fejét.

- Bocsánatot kérek, uram. Tudja, ez itt a lipótmezei elmegyógyintézet parkja, és itt rá szoktuk hagyni a betegekre, ha valami furcsát képzelnek be maguknak...