DROID-185
2004.10.06.

Droidzóna helyett most levrovot kaptok. Nem kívánok visszanyúlni a Pingvin-ügyhöz, de az iskolákban tobzódó állapotokról továbbra is gyakran szó lesz itt. Most egy középiskolás olvasónk, Saturas levele következik, melyet néhány hete írt nekem. Leginkább Iceclon történetéhez hasonlíthatnám, ám az a szomorú, hogy egyáltalán nem egyszeri és egzotikus eset, ami vele történt.

Hello Tomcat!

Nos, én is rendszeres olvasója vagyok a blogodnak. Szinte már a napi programom, hogy elolvasom a blogod. Ma reggel is így tettem.

A mai droidzóna (175) végén, azt írtad, hogy: "Kedves középiskolás olvasók, akik nagyjából felét alkotjátok olvasótáboromnak. Ha tetszett nektek ez a történet, és van nálatok Pingvinhez hasonló, teljesen alkalmatlan "pedagógus", írjátok meg nekem. Olyanokra gondolok, akik képtelenek tanítani, képtelenek megtartani egy épkézláb órát, saját magánéletük kudarcait, netán ferdüléseiket a diákokon élik ki, egyszóval szégyenei a magyar közoktatásnak."

Hát, ha szabad, leírnám neked az egész általános iskolai pályafutásom. Nyíregyházán lakom. Jelenleg a 2004-2005-ös tanévben kezdtem meg a 9. osztályt a Nyíregyházi Főiskola Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban, közismertebb nevén a csoki-suliban. 1996-2004-ig a Móricz Zsigmond Általános Iskolában tanultam, ami, mint később kiderült, életem egyik legnagyobb baklövése volt. Elmesélem, miért.

Viszonylag jó hírű suli volt a Móricz, de amint megtapasztaltam, a legnevesebb iskolákban vannak a legnagyobb faszkalapok. Az első-második osztályban két tanárom volt. Az egyik tanította a matematikát, rajzot, technikát, + az ilyeneket (ráadásul ő volt az ofő), a másik az olvasást és az írást. Az előbbi tanár egy idegbeteg balfasz volt, aki, ahogy édesanyám fogalmazott, "azt hiszi, hogy a gyerek olyan, mint egy rádió, tehát azt csinálja, ahová hangolom". Ez rendkívüli módon fedte az igazságot. Ő intézte a matematika- versenyeket, és ő "készített fel". Jogos az idézőjel, ugyanis szüleim és jómagam visszaemlékezése szerint ezek úgy zajlottak, hogy mindennap reggel kiosztott a leendő versenyzőknek egy 10 feladatos feladatsort, otthon megoldották, majd másnap visszavitték. Általában ezeket édesapámmal és édesanyámmal oldottuk meg, nem ritkán este tíz óráig. Egyik reggel azonban elfelejtettük visszavinni. Aznap szülői értekezlet volt, ahol ez a fődroid, mindenki szeme láttára elkezdett ordibálni anyámmal, hogy "ideje lenne már törődni a gyerekükkel" (azon a matekversenyen 300 elsős és másodikos gyerek közül a harmadik lettem) . Erre anyámnak elborult az agya, és afféle "népszónokként" (mindenkivel így bánt ez a remek pedagógus, ötödik osztályban tudtuk meg, hogy az osztály háromnegyedét évekig pszichológushoz kellett vinni, ez első-második osztályban ért atrocitások miatt) nyakába zúdította a tanár eddigi összes szemétségét, és kiment (mellékesen jegyzem meg, előző szülői értekezletken olyanok is elhangzottak a drága osztályfőnök szájából, hogy "ha még egy gyerek odajön hozzám, hogy kössem be a cipőjét, baltával vágom le a lábát!". mondd, milyen pedagógus az ilyen???). Mint ahogy a későbbiek során megtapasztatuk, ez a tanár hű képe volt az iskola nevelőinek. S a legszörnyűbb az egészben az, hogy a szülők érdemeiért (például azért, hogy este tízig a matekversenyre készítették fel a gyereküket) ez a szajha volt kiemelve, kitűntetve. Asszem róla ennyit.

A másik tanár (neki nem emlékszem, mi volt a neve, csak annyi rémlik, hogy Éva néninek hívtuk) szintén idegbeteg volt (nem amiatt, mert élvezte azt, ha terrorizálhatja a gyermekeket, hanem a családi körülményei miatt), a szemeit olyan félelmetesen tudta forgatni, hogy ihaj'. Azonban ő milliószor emberségesebb volt, sokkal jobban szerettük őt. Többnyire ha valami baj volt a gyerekekkel, vagy az öfönk keverte a szart, rajta csattant az igazgató ostora (ennek a tanárnak még ma is köszönök, mert ő rendes volt velünk, de nem tudta kompenzálni a másik szemétségét).

Szép lassan eljött a harmadik osztály, amikoris kaptunk egy új osztályfőnököt, akinek évközben nem voltak szemétségei, tehát látszólag emberséges volt, de erről majd később. Kaptunk rengeteg új tanárt, köztük egy olyat, aki harmadikban-negyedikben matekot tanított (elsőben-másodikban tesit), és a következő évben ő volt az osztályfőnükünk. Emberileg vele is kijöttünk, csak a tanítási módszere rendkívül érdekesnek bizonyult. 2 matekkönyvet kaptunk, és egy óra úgy nézett ki, hogy vettük az új anyagot, megbeszéltük az elméletet, majd felírt az újonnan megszerzett tudáshoz kapcsolódó feladatokat, és aki azzal kész volt, csinálnia kellett a másik matekkönyvet. Erre végülis nem kaptunk jegyet, de mivel 2 felé kellett figyelni, senki de senki nem értette az egészet.

Szintén új tanár tanította a technikát. Első óra úgy nézett ki, hogy bejött, és közölte, hogy be kell fizetni egy bizonyos "papírmakettre" 100 ft-ot. Ezt első körben senki sem hozta, erre ennek a nagyszerű pedagógusnak bedurrant az agya, és közölte, hogy a késedelmi díj 100 ft (szó szerint így mondta). Róla ennyit, olyan jelentéktelen szerepet játszott az általános iskolai tanulmányaimban, hogy a nevére sem emlékszem.

S most lassacskán belekezdek az osztály második nagy megpróbáltatásába, a napközibe. A napközi jó dolog, megcsináljuk a házi feladatot, happyness, feel the sunshine, stb...azonban ez a gyakorlatban nagyon nem így volt. A tanár elég normálisan nézett ki, azt leszámítva hogy volt egy kis túlsúlya, de ez egy ember értékéből nem von le semmit. A neve Tomasovszkiné Nyárádi Klára volt, mi Tominak, vagy Tominé Nyári Klárinak, később Tomi Sovinak hívtuk (hiába no, mondom, 8 éves fejjel ez még szellemes), persze csak a háta mögött. Nem tudom, hogy mi volt az első köcsög cselekedete, de többször megesett, hogy fogott egy gyereket, kicibálta a tábla elé, megoldatta vele a feladatot, és ha az nem tudta, elkezdte ütni. Egyszer benyitott az épp az ütéseket szenvedő gyerek édesanyja, majd a tanár rendkívül jó reflexxel felvett egy idióta mosolyt, elővette a nyálas hangját, és elkezdte a gyerek fejét simogatni, miközben a mézes-másos hangján a következőket mondta: "épp most dícsértem meg a gyerekét asszonyom, hogy milyen okos, jaj-jaj, nem csodálom, hogy kitűnő", stb, stb. Gondolom mindenki el tudja képzelni, hogy az osztály arcára mekkora döbbenet ült ki. Másik szemét húzása az volt, hogy ha a gyerek valami rosszat csinált, megfogta a vállát (úgy, hogy a két csont között a porcot szorította, s mivel ez iszonyúan fájt és úgy éreztük, mintha megbaxott volna a 220, elneveztük idegcsapónak), és így végigráncigálta az iskolán. Mi az ilyen és ehhez hasonló dolgait nem bírtuk, és kezdtünk egyre inkább "elkanászosodni" (magyarul szartunk rá és a módszereire), ahogy ő mondta az igazgatónak. Valahogy kiderítette, hogy mi a háta mögött hogy nevezzük (Tomi), bedurrant az agya, és az egész osztálynak beírt egy napköziotthoni-figyelmeztetést Ezt is utólag tudtuk meg.

Eljött az év vége. Mint mondottam, az ofőnek eddig semmilyen szemét húzása nem volt. Nos, évzárón a mindenkit "kipellengérezett" (ahogy anyám mondta), vagyis mindenkinek megmondta, hogy mekkora hülye (ez a legtöbb pedagógus nagy hibája). Egy osztálytársam szüleit, - aki manapság a legjobb barátom, és még mindíg tartjuk a kapcsolatot - a szülők és gyerekek előtt bizonyítványosztáskor, rendkívül gúnyos hangnemben, szabályszerűen kiosztotta, hogy "nem látja, hogy a gyerekük diszlexiás, vigyék orvoshoz, mert így csöves sem lesz belőle!". S ezt mindenkivel megtette. Volt, aki maga alá pisált órákon (ez még év elején volt, az előző osztályfőnök terrora hatására), ezt is hasonlóan közölte vele és szüleivel. Ennyit a harmadikról. A következőben szintén új öfő (ezt már említettem), a gondok azonban tovább gyarapodtak, mert a napközis maradt. Szinte már-már háború volt, amit vívtunk vele, azonban győztünk, mert ötödikben új napközist kaptunk. Ezt leszámítva ez az év elég semmilyen volt, tehát semmi említésre méltó nem történt.

Az új napközis tanár (már a köv. évben), ha lehet, még szemetebb volt, de ő csak velem + pár más osztálytársammal. Megcsináltuk az összes házit (ki kellett vinni ellenőrizni neki, ha nem volt jó, visszazavart), megtanultuk az összes leckét (találomra kihívott egy pár gyereket a táblához felelni, és aki nem tudta, négy óra után nem engedte haza!), és az akkori padtársammal leültünk egy Gamestart olvasni, ami akkor nagy kincsnek számított (meg sem pisszentünk) . Odajött, kikapta a kezünkből, "mit képzeltek büdös kölkök, majd év végén visszakapjátok a kurva anyátok", és az akkori összes problémáját bazmegek meg kurvaanyád formájában a nyakunkba zúdította, majd kizavart a teremből és nem vehettünk uzsonnát, mert nem engedett vissza a terembe. Haza is csak akkor mehettünk, mikor mindenki kijött a teremből, és nagy kegyet gyakorolva megengedte, hogy fél ötkor (megjegyzem, a tanítás négyig tartott) bemehessünk összepakolni. Az újságot soha nem kaptam vissza. Ha ez mostanság esik meg velem, nem kerítek neki nagy feneket, de 10 éves fejjel ez igenis nagy dolog. Ezt a tanárt idén még csak-csak kibírtuk volna (hatodikban már nem kötelező a napközi), de rendkívül sunyi és aljas módon elintézte, hogy jövőre ő tanítsa nekünk a fizikát. Én a fejemet vertem a falba, volt aki örült neki (többnyire azok, akiket nem utált).

Tehát fizika és hatodik osztály. A napközit lemondtuk, és kaptunk egy új öfőt, aki szintén rendes arc volt, de nyolcadikra bedurrant az agya, és egypár embernek szimplán az életét baszta el, de erről szintén később.

A fizikaórák hasonló szisztémára épültek, mint a napközik (tehát első 10 percben felelő az új anyagból, maradék 35 percben új anyag lehetőleg gimnáziumi szinten történő leadása). Egyszer, - október környékén - én feleltem. Szinte hibátlan felelet, csak egy kérdésre nem tudtam válaszolni: 1N hány dkg. (gy.k. 102,6). Itt, Szabolcs Megyében működik egy rádió Gold FM néven, és pontosan a 102,6 mhz sávon csücsül. Az egyik osztálytársam segíteni akart, majd halkan odasúgta nekem: Gold FM! Azonban ezt a tanár is meghallotta, majd helyrezavart egy egyessel. Szintén nagy kegyet gyakorolva óra után lehívott a tanáriba, hogy a következő órán kijavíthatom. Én örültem, és hálákodtam, hogy mégiscsak jó szíve van ennek a tanárnak, stb. Eljött a következő fizikaóra, felelés. Annyit tanultam rá, mint az állat. Szinte szóról szóra tudtam az anyagot. Elmondtam a magamét, erre a tanár, bevallottan olyan válogatottan nehéz ismétlő kérdéseket gyűjtött össze, némelyikre még a tankönyvben sem találtunk választ. Aztán az utolsó kérdés volt a kegyelemdöfés: azt kérte, hogy mondjam el a tehetetlenség törvényét. Rendkívül idióta szabály, de ha valaki nem tud egy törvényt, automatikusan egyes. Nem tudtam. No nem azért, mert nem tanultam meg, hanem azért mert kb 2 héttel később jutottunk oda el az anyagban. Ígyhát 2 egyes, s ráadásul még félévkor kijavítani sem engedte. Maradt félévkor a hármas, év végén a lebaszás az osztályfőnöktöl, hogy többet várt tőlem + a hasonló sablon duma. Ennyit erről az évről. Eddig minden nem taglaltam szanaszét az összes évet, csak a legemlékezetesebb eseteket emeltem ki, azonban most jön a lényeg, amiért ezt az egész történetet elkezdtem írni. A hetedik-nyolcadik osztály. Az előző földrajz-történelemtanárunk nyugdíjba ment, amit nagyon sajnáltunk, mert talán ő volt a legemberségesebb pedagógus, akivel az egész életemben találkoztam. Ígyhát mindkettőből újat kaptunk. Egy új történelemtanárt, aki rendkívül rendes volt, nem kezelt dedósként, de érthetően adta elő az anyagot.

Az új földrajztanár korábban a rajzot tanította nekünk, azonban ott nem tudtuk eléggé kiismerni. Ő az volt a Móriczban, ami Pingvin az I. kerületi Petőfi Sándor Gimnáziumban.

Ugye, mint tudja mindenki, aki volt általános oskolás, ilyenkor (hetedikben meg nyolcadikban) kezdi mindenki úgy érezni magát, hogy ő a "nagyfiú", továbbá ilyenkor alakulnak ki a nagy barátságok, és jön elő a pedagógusok által csak "lázadás"-nak nevezett mentalitás. Ígyhát bunkóságra bunkósággal válaszoltunk, s ez igen sok bonyodalmat okozott.

Kezdődött az egész ott, hogy a tanév második napján (az első ugyebár csupa ösztályfőnöki óra még az általánosban), első óránk történetesen földrajz volt. Bejött, kiosztott mindenkinek egy lapot, majd írtunk a tavalyi anyagból. Ez gyalázatosan sikerült, kivétel nélkül mindenki egyest kapott, majd közölte a tanár, hogy mivel egy héten egy óránk van, minden órán dolgozatot fogunk írni. Ezekről a dolgozatokról csak annyit, hogy az első ötre tanultunk mint állat, a többibe szartunk magasról. Az első ötöt, ami szinte mindenkinek hibátlan lett, mert annyit tanult rá, ki sem osztotta. Ha valaki érdeklődni mert iránta, viszonylag durván elküldte "az anyja picsájába", szó szerint. A többi, amikre szartunk magasról, kettes/hármas szinten mozgott. Ezeket persze kijavította, sőt, be is írtuk. Nem érdekelt minket, mert tudtuk, hogy úgysem fog jó jegyet adni, hiába az erőfeszítés.

Másik érdekes pontja az óráknak a felelés volt. Kihívott egy embert a térképhez, majd nosza fiam, mondd el a múlt órai anyagot. Az első felelők, - akárcsak a dolgozatnál - hibátlanul elmondták, mert viszonylag sokat tanultak, nagy kegyesen kaptak egy hármast. Sokan már úgy csinálták, hogyha kihívtá felelni, nem ment ki, hanem beíratta az egyest magának. Én is közéjük tartoztam. Így a jegyeim valahogy úgy néztek ki, hogy 1,2,2,2,1,5. Az ötösnek érdekes története van. Meguntuk a sok ordibálást/üvöltözést, istenfaszázást, hülyebarmozást (nem ritkán lefaszozott bennünket), és azt hittük a világról (13 éves fejjel), hogy na, most szétcsapunk a rossz között, igazságot teremtünk, és felvesszük videóra az órát. Fel is vettük, a tanár hozta a szokásos formáját. Az első padban ültünk hatan, ott volt a kamera, így kép nem túl sok volt, de a lényeg (vagyis az üvöltés/megalázó beszólások) tisztán kivehető volt. Az órán próbáltunk nem feltűnően viselkedni, már-már seggnyalásba hajló beszédstílusunk ellenére ugyanolyan paraszt volt mint máskor. Pl feltettünk neki egy viszonylag bonyolult, szorosan az anyaghoz kapcsolódó kérdést, mire az volt a válasza, hogy "ilyen két faszbarom is csak az első padban ülhet, mint ti". A faszbarom azóta szállóigévé vált, a felvétel is sikerült, tehát irány haza, átvenni kazettára, majd irány az öfő, a bizonyítékkal a kezünkben. Ez droidság volt, ugyanis az osztályfőnökünk legjobb barátnője az ominózus földrajztanár volt. Bedurrant az agya, de azért csak-csak eljutott az igazgatóhoz az anyag, ahol közösen (az első padban ülő 6 gyerek (köztük én), földrajztanár, öfő és az igazgató) megtekintettük. Mint köztudott, a pedagógusok az elektronikai dolgokhoz (és úgy nagyjából a mechanikus dolgokhoz is) ritka hülyék, ezt annak tudatában mondom, hogy a keresztanyám, aki szintén tanár, az órát úgy akarta egy órával előreállítani, hogy késsel leszedte az előlapját, majd a mutatót beállítván celluxal visszaragasztotta az előlapot. Nos, vissza a "filmvetítéshez", a földrajztanár saját maga védelmében azt az érvet hozta fel, hogy "ezek a gaz kölkök biztos manipulálták a hangot valamilyen számítógépes mizériával", erre az igazgató reagálása a következő volt: "igazad van, Zsóka, a nagy hollywoodi filmekben is így csinálják!". A helyzet súlyossága ellenére mi hatan szinte sírva röhögtük ki őket. Ezt elmeséltük az osztálytársaimnak és azoknak, akik szintén eme remek tanár kibaszásai miatt szenvedtek. Nem hitték el. Mint ahogy azt sem, hogy ilyen ember lehet egy iskola igazgatója + egy ilyen barom vezető, többször kitüntetett pedagógus (ezt mondjuk már korábban is tudtuk, de igazából ekkor döbbentünk rá istenigazából). Az igazgató kijelentette, hogy egy földrajzórára bejönnek a helyettessel, + egy rakás fődroiddal. Így is lett. Előzőleg kiosztotta nekünk, miből kell felkészülni, gyűjtőmunka álnéven.

Jött a rakás fődroid az órára, lezajlott egy mintaszerű óra, kimentünk, elmondtuk a magunkét, és mivel elmondtuk, nem olvastuk, adnia kellett egy ötöst. S mivel azévben témazárót nem írtunk (!), ez feleletjegynek számított, mint a többi, így nem buktam meg.

Nyolcadikban ugye mindenkiben ég a továbbtanulási láz, görcsösen keresi az iskolákat, tanul a felvételire mint egy zombi, stb. Nos, az a vadbarom földrajztanár volt a pályaválasztási felelős. Elképzelheti mindenki, akár a jelentkezési lapokba is beleírkálhatott ez a tuskó, és egy pár ember félévi jegyeit át is javította. Napersze nem jótékonyan. Emiatt persze sokakat nem vettek fel az áhitott helyre. Pl osztálytársam a város talán legjobb iskolájába jelentkezett, de az a fasz a jegyeit kijavította, és így nem oda vették fel, hanem egy szakmunkásképzőbe. Ebben, mint kiderült, az öfő is bennevolt, ugyanis egy pár gyereket ő is gyűlölt (szerencsére engem nem), és mivel már említettem, a pályaválasztási felelős a legjobb barátnője volt, szinte rendelésre írkált a jelentkezési lapokba. Ezt hivatalosan senki sem ismeri be, de mikor valaki bement az iskolába, lekérni a felvételije eredményeit, a vitt pontszám (ami az átlag alapján áll össze) feltűnően alacsony volt (a gyerek ötödiktől kitűnő volt).

Így tehát ebben az évben is álltuk a sarat, vívtuk a szélmalomharcot, de tudtuk, hogy ilyen rövid idő alatt úgysem tehetünk semmit. Sokan bele is fáradtak, így kezdtek egyre inkább tuskó módon viselkedni a tanárokkal, és ők is velünk. Egyszer egy tesiórára egy helyettes tanár jött be, és mi nem vittünk aznap tesicuccot. Kiválasztott találomra egy gyereket, elkezdett vele ordibálni, majd kiráncigálta a folyosóra, és elkezdte ütni. Mivel a gyerek groteszk módon 2 fejjel nagyobb és kétszer izmosabb volt, mint az ominózus helyettesítőtanár, nem hagyta magát. Majdnem fegyelmi ügy lett belőle. (körülbelül az a leírás illik erre a helyzetre, amikor a tesitanárod rávágott a hátadra, és te visszaütöttél. valamelyik droidzónában asszem megírtad, de nem emlékszem, melyikben)

Időközben mindenki megkapta a felvételi-értesítőket, szinte mindenkinek biztossá vált a helye. Volt egy kétnapos budapesti osztálykirándulás, ami egy külön droidsztori, most nem fogom elmesélni, szép lassan vége lett az évnek. Jött a ballagás, mindenki be volt fosva, hogy istenem, ballagunk, voltak akik sírtak (többnyire azok, akik 8 évig nyalták a tanárok seggét) és voltak akik örültek (mi, "lázadók"). Az osztályfőnök irodalom és nyelvtantanárom volt, ezekből a tantárgyakból szín ötös voltam, hármas külalakomat leszámítva, amit nem lehetne beleszámítani az év végi jegybe. Ő megtette és négyest kaptam mindkettőből. Aztán elballagtam. Tervezem, hogy veszek nálad egy pár balfasz-polót, és visszatérek az iskolába a legjobb barátaimmal, és átadom nekik.

Ennyi hát nagyjából az én iskolai "viszontagságaim" története. Felnőtt fejjel ezek a gondok szinte "lábon kihordhatók", azonban a diák szemszögéből ezek viszonylag súlyos dolgok. Az osztálytársaim/barátaim öngyilkossági kisérleteiről és tanulással átvirrasztott éjszakáiról (hogy a rettegéstől átvirrasztottakról ne is beszéljek) nem kívánok írni. Ez pontos képet alkot arról, hogy a gyerek élete az iskola, és az ottani gondokat halál komolyan veszik. Középiskolában már nem nagyon (én legalábbis nem), de rendkívül sokaknak nemcsak rossz élmény volt az iskola, hanem egyenesen tortúra. S sajnos a magyar pedagógustársadalom szintje pontosan lemérhető az én kis mesém alapján.

Most, gimnáziumban még nem találkoztam ilyen tanárral, de még nagyon az elején vagyok, és mint mondottam, a szintet ismerve biztosan össze fogok futni egypár faszkalap pedagógussal. Ha megtörténne, be fogok számolni róla.