DROID-165
2004.09.11.

Az Index stábja a minap körbejárta a bevásárlóközpontokat, hogy megírhassák, hol mennyiért adnak kínai gagyipécét. E vizsgálódás közben bukkantak egy droidnénire, aki gépet akart venni, de öntudatos vevőként természetesen már vásárlás előtt reklamálni kezdett.

Miután kivégeztük a francia Auchan kínálatát, a német Media Markt számítógépeit vizsgálva tettük teljessé az európai sokszínűséget: egy negyvenes hölgy ingerülten próbálta megmagyarázni az eladónak, hogy ő milyen számítógépet is akar: a cd-olvasó márkájára mutogatva bizonygatta, hogy neki ilyen számítógép kell, más monitort meg ne adjanak neki, mint ami a gép fölött van kiállítva, mert azok biztos másmilyenek, mint a gép, tehát nem is dughatók össze.

Túl azon, hogy minek vesz számítógépet az ilyen (továbbá: minek él az ilyen), a történet felvillantott néhány eseményt abból az időből, amikor én még kissrác voltam, illetve nem is annyira kissrác, és egy számítástechnikai üzletben dolgoztam. 1997-et írtunk, annak is kora őszét, és én egy haver ajánlására jelentkeztem egy állásra a SZÜV-nél, bolti eladónak és PC szervizesnek. Igen, akkoriban még voltak ilyen heppjeim, hogy idegen PC-kben turkáljak. Néhány nap múlva már mehettem is az első munkanapomra, az újonnan megnyitott, Dohány utcai szaküzletbe. Itt aztán annyi droiddal találkoztam, hogy hetekig mesélhetném, s ezek nem csak a vásárlók közül kerültek ki, de most csak egyet mutatok be. Illetve kettőt. Ez a kettő darab droid egy jól szituált, középkorú házaspár alakját viselte, és történetesen épp akkor estek be az üzletbe, amikor csak én voltam ott. Az alapszituáció: exkluzív, csillogó-villogó PC szalon, amin kívülről nem látszik, hogy valójában nincs is benne áru, illetve a beképzelt, sznob faszkalap, aki azt hiszi, a diplomája és a kora önmagában feljogosítja bármire.

Szóval nyílt a víztisztára suvickolt üvegajtó, kimérten belépett a papa az asszonnyal, egymásba karoltak, majd a pulthoz lépve azonnal az üzletvezetőt kérték.

- Az üzletvezető pillanatnyilag nincs itt - feleltem - miben segíthetek?
- Nem tudja idehívni a főnökét? - kérdezte fitymálóan a papa, miközben az arcára volt írva, hogy mennyire megalázó számára, hogy holmi tejfelesszájú húszévessel kell társalognia.
- Valami probléma van, uram?
- Igen, kérem, szakszerű kiszolgálást akarok.
- Ez esetben hozzám kell fordulnia, mert e célból én vagyok itt.

Flegma végigmérés következett, tetőtől talpig.

- Hát jó. Adjon nekem egy monitort, fiatalember.

Odavezettem őket a nagy polchoz, amelyen hat-nyolc különféle monitor sorakozott, 14"-estől 19"-esig.

- Milyen kategóriát szeretne?
- Olyat, amelyik működik.
- Ez itt mind működik.
- Na ne mondja, és akkor miért nincsenek bekapcsolva?
- Mert nincs annyi számítógép kéznél.
- Akkor miért nem kötik rá a tévéantennát?

Ezen próbáltam nem röhögni. Akkoriban még képes voltam néha elviselni a hülyéket.

- Ezek monitorok, uram. Ezeken nem lehet tévét nézni.

Vártam, hogy nekiálljon csipogni, hogy de bezzeg az unokabátyja gépén, és ő bezzeg egyszer látta, de nem ez történt. Rábökött találomra az egyik monitorra.

- Azt kapcsolja be!

Fogtam a monitort, levettem a polcról, átcipeltem a bolt másik végébe, a tesztgéphez, rádugtam és bekapcsoltam. A papa rezzenéstelen arccal állt tovább, a felesége nemkülönben, szorosan kapaszkodva apámuram karjába, mert hát akármi veszély fenyeget ezen a sötét helyen, apjuk biztos megvédi majd azzal az erős karjával.

- Rendben van, kapcsolja ki.

Nem tudom, mit állapított meg a monitor képességeiből húsz méter távolságból, egy DOS prompt látványából.

- Hozza ide.

Odavittem neki a monitort.

- Adja ide.

Kezébe nyomtam. Erre odavitte a kirakathoz, és a fény felé tartva, lapos szögben vizsgálgatni kezdte a képernyőt.

- Aha! Hiszen ez meg van pattanva! - kiáltott fel.
- Mi van megpattanva?
- Itt ni! - mutatta diadalmasan. - Itt egy hiba az üvegen!

Azzal egy nagyjából légypiszoknyi porfoltra mutatott, ami valamiért túlélte a minden reggel gondosan végrehajtott tisztítást, és a napfény felé tartva, egy bizonyos szögből látható volt.

- Na jól van, fiatalember, próbálkozzon mást átverni! Volt szerencsém! - Azzal karon ragadta az asszonyt, és sértődötten elindult kifelé.
- Na, húzz a kurva anyádba, te vén faszkalap, ilyen vevőre nincs is szükségünk! - búcsúztam el tőle, mire bíborvörös lett, de úgy tett, mintha meg sem hallotta volna, és igyekezett nem elrontani a kimért lépéseit.