DROID-161
2004.09.04.

Nézegetem az olvasói leveleket, hát, itt meséli egy kedves olvasó, hogy hogyan (nem) tudta érvényesíteni a garanciát egy biciklire, köszönhetően néhány droidnak. A történetet a levrovban elolvashatjátok, itt viszont hadd meséljem el, hogy egyszer hogyan érvényesítettem én a garanciámat. Legalábbis hogyan próbáltam. Azt hiszem, külön rovatot nyithatnánk arról, hogy kit hogy próbálnak átbaszni a kereskedők a garanciával trükközve.

Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer egy vinyóm, úgy 2000 táján. Működött is, csak aztán abbahagyta. Éppen kilenc hónapos volt, a garancia meg ugyebár egy évre szól, hát bedobtam a hátizsákba, és vittem vissza a bótba. Amolyan suttyó bót volt ez, de hát melyik nem az, nálunk majdnem minden bótban suttyók dolgoznak. (Rövid adalék: a minap megpróbáltam egy Athlon 64 3000+ procit alaplappal és 1 giga DDR RAM-mal eladni egy üzletben, mire sajnálkozva közölték, hogy hát, ez bizony szart se ér, negyvenezret adnak érte, de csak mert rendesek. Aztán megmutatták a szomszéd bolt árlistáját, hogy nézzem meg, mennyire lent vannak az árak, s mit ad isten, a szomszéd boltban csak a proci ára volt 46 ezer, de erre megmagyarázták nekem nagy tudálékosan, hogy igen, de az én procim használt, ezért feleannyit se ér. Ja, biztos elkopott már a sok használatban.)

Szóval fogtam a beteg vinyót, és elvittem a boltba, ahol vettem. Az a fajta bolt volt, ahol az eladótér egyben raktár is, és minden bútorzatot az árukészlet ládái képeznek. Mindenki mondta ugyan, hogy felejtsem el a garanciát, de hát én már csak ilyen csökönyös vagyok. Bementem, letettem a vinyót, a számlát és a garancialevelet az enervált képpel álldogáló eladónő elé, és közöltem, hogy ez itt meghibásodott, kérem kicserélni.

- Jó, felvesszük munkalapra, beadjuk a szervizbe - mondta a nő.
- És az mennyi idő?
- Két hét.
- Mi két hét?
- Hát a szerviz. A bevizsgálás.
- Mit kell két hétig vizsgálni azon, hogy nem működik?

A nő fontossága tudatában végigmért engem, az alantas kis pondrót, és felháborodott hangon kioktatott.

- Hogyhogy mit? Ezt nekünk el kell küldenünk Tajvanba, ahol különleges laborban szétszerelik! Különben is, a törvény értelmében két hetünk van rá, hogy a garanciát elintézzük! Ha nem tetszik, tegyen panaszt akárhol!
- Kérem, hölgyem, ne nézzen hülyének.
- Micsoda? Vigye innen a fenébe ezt a szart!
- Maga meg hívja ide a főnökét.

Nem kellett hívni, mert a rikácsolásra magától előkerült. Egy zsíros hajú, pocakos, szemüveges kis seggfej volt, unott arccal végigmért, majd úgy döntött, nem ereszkedik le hozzám, hanem az eladónőhöz fordult.

- Mi a baja ennek, Hajnalka? - Itt persze nem a vinyóra utalt.
- A kedves vevőnek nem tetszik, hogy jogunk van a két héthez!
- És mit akar?
- Ki akarja cserélni.
- Elnézést - szóltam közbe - elmagyarázná, miért kell Tajvanba küldeni a vinyót, hogy megállapítsák, hogy nem működik?
- Hát me' csak ott tudják bevizsgálni!
- Ugye nem gondolja komolyan ezt a hülyeséget?
- Há' öreg! Ha fizetsz mondjuk... háromezer forintot, akkor kicserélem neked!
- Milyen háromezer forintot? Vegyél vissza, öreg! Tetszik, nem tetszik, ezt itt ki kell cserélned, és nem két hét múlva, hanem most. Nem fogok két hétig állni a munkámmal azért, mert te olvastál valami jogszabályt!

Ekkor megszólalt mögöttem egy fölényeskedő hang:

- Mi van öreg, nem telik a cégednek két winchesterre?

Hátranéztem, egy suttyó állt mögöttem. Az a lenyalt hajú, húszéves kisköcsög, akit apuci megtöm pénzzel, hogy csináljon káeftét.

- Te vevő vagy? - kérdeztem.
- Há' ja!
- Akkor kuss van, nem?!

Részemről ezzel lezártnak tekintettem volna a suttyóval való társalgást, ám a suttyó megmarkolta a vállamat és rángatni kezdte.

- Mit ugatol? He?!

További szószaporítás helyett előkaptam a pulton előttem heverő hátizsákomból az önvédelmi vascsövemet, és olyat basztam a kezére, hogy menten elengedett. Meg is fordultam, kezemben a csővel, csak a miheztartás végett, nehogy emberkedni támadjon kedve. A dagadt főnök erre unottan intett az eladónőnek.

- Hajnika! Hívd a rendőrséget...

Hajnika már kapta is fel a kagylót boldogan, hű, végre akció van, de a tárcsázásig nem jutott el, mert egy vascső hirtelen ripityomra zúzta előtte a csudaokos, faxszal meg mindennel egybeépített készüléket. Hajnika döbbent arccal állt, kezében az elnémult kagylóval, főnökúr nemkülönben lefagyott, a suttyó pedig inkább elbújt a sarokba. Búcsúzóul még leborítottam pár dobozt a pultról - remélem, valami törékeny volt bennük - aztán a vinyót bebasztam nekik a sarokba és hazamentem. Való igaz, a garanciát nem sikerült érvényesíteni, de legalább vehetnek új telefont.

Mindez egyébként még enyhe eset ahhoz képest, amit a budapesti amerikai nagykövetség rendszergazdája művelt, amikor egy hasonló üzletben hasonló helyzetbe került, és az eladó konkrétan elküldte őt a kurva anyjába. Másnap elmesélte az esetet a követségi őrség parancsnokának, akivel igen jóban volt. Az erre beültette a srácot az őrség furgonjába, hátra bepakolt egy raj állig felfegyverzett tengerészgyalogost, és így mentek vissza megismételni a reklamációt. Mit ad isten, hirtelen minden garancia érvényes lett.