DROID-154
2004.08.13.
Rövid és régi urban legend következik, ám mint tudjuk, az urban legend-eknek mindig van valóságalapjuk, csak épp a szereplők neve vagy a helyszín változik. Az alábbi történet helyszínéül az én változatomban a budapesti Mókus utcai általános iskola szolgált; mások esetleg más iskoláról hallottak, de ezen ne nyissunk vitát.
Történt egyszer, hogy egy kevéssé regulázott kisiskolás szünetben összebalhézott egy másik, hasonlóan nem eurokonform kisiskolással. Hogy miért, az már feledésbe merült, de a dolog azzal végződött, hogy az egyik odakiabálta a másiknak: "Kapd be a faszom!" Balszerencséjére épp arra jött egy tanár, és meghallotta az obszcén mondatot. Természetesen intő lett a vége. A kissrác ellenőrzőjébe a következő sorok kerültek:
Osztályfőnöki intésben részesítem, amiért az óraközi szünetben nemi szervét társának étkezésre kínálta fel.
Ehhez hasonló eset volt, amin a miskolci rendőrök állítólag évekig röhögtek. Egy kollégájuk a következő jelentést adta be napi járőrszolgálata végeztével:
Járőrszolgálatom ideje alatt arra lettem figyelmes, hogy egy férfi a parkban, a padon fekszik, és feltűnően csavarog. Felszólítottam, hogy távozzon, mire közölte, hogy szopjam le. Miután ez megtörtént, a kapitányságra kísértem...
<< előző droid | következő droid >> |