DROID-155
2004.08.12.

Mivel most el vagyok foglalva az Assembly riport megírásával, ismét a droid.txt-hez fordulok támogatásért. És nini! Itt egy droidsztori Rutintól. Igen, megint tőle.

Oké, hogy lefigyeljük, mit művel egy-egy droid a metrón, vagy a postán – de hogy élik izgalmas, színes mindennapjaikat e lények? Nos kérem, gondolom sokan rájöttetek, hogy először is: egymás társaságában! Aztán meg a mindennapi hülyeség olyan esszenciális gőzfürdőjében, ami a "kívülállók" számára hihetetlenül abszurd helyzeteket teremt. Nézzük meg néhány ilyen szituáción keresztül Zs néni és D bácsi életét, ahogy a szomszédban lakó unokahúgom azt a maga valóságában detektálta... [D = Droid? - tomcat]

Zs néni és D bácsi, a korabeli droidszokások szerint nem megismerkedtek egymással, hanem összekommendálták őket. Ez a mai világban szerencsére már kiveszett rítus abból állt, hogyha volt a faluban két, hasonló korú, és feltűnően droid ellenkező nemű fiatal, de túl bénák voltak leszólítani a másikat, akkor jött a Kommendátor (vagy a jó ég tudja ki), karon fogta a droid ifjút, meg pár cimborát, felpakoltak szesszel, és belibbentek a droidlányos házhoz. Itt aztán, a vénlányság rémével küzdő szülők nagy-nagy örömére, végre berúgatták annyira a droidifjút, hogy megkérje a droidleány kezét, és ezzel el is volt intézve a dolog. (Megjegyzem, a mai droidok nagy része ilyen kapcsolatok nyomán jött létre...) Tehát ilyen szépen egymásra talált a két fiatal, azzal a szépséghibával, hogy D bácsinak a fene tudja hogyan, de már volt két kölyke. Node sebaj, Zs néni a tudomásukra hozta, hogy senki sem állhat a sors által is neki rendelt droid és ő közé! Kezdetnek, hogy ellenőrizhetőek legyenek, odakötözte a páréves gyerekeket az asztalhoz, és elment a faluba pletyózni. Később rájuk szóltak a szomszédok, hogy azért jó lenne etetni is a gyerekeket, akkor talán nem üvöltenének ilyen veszettül egész nap... Végül az egyik rokon vette magához a két fiút, és nem is találkoztak többet Zs nénivel, amíg D bácsi meg nem halt. Ekkor ugyanis a droid a mostoha felvetette (!!!) hogy ő odaköltözne hozzájuk, mert már lusta főzni, stb... Nem semmi, akad a pofáján bőr, az tuti. Ez persze nem jött össze, de összejött sok más, még D bácsi élete során.

Az öreg (foglalkozására nézve: konyhalány, ez szerepelt a munkakönyvében!) olyan tehetetlen volt, ami csak a mesében van. Tutyimutyiságát Zs néni erőszakossága jól ellenpontozat, amíg nem kerültek szembe a modern technikával. Ekkor azonban mindkettejük tudománya kevésnek bizonyult, és rohantak át a szomszédba. A szomszédok meg történetesen közeli rokonaim, így tudomást szereztem a problémáik mértékéről:

Először is, őrületes gond volt, amikor folyamatosan nőtt a villanyszámla. Hosszas nyomozás után derült ki, hogy a droidok vettek egy hűtőládát, mert milyen jó is lesz majd abba rakni a levágott disznót. Rendben. A röfögőt le is vágták, és régi jó (pre-hűtőládikus) szokásuk szerint három tonna sóval lesózták. Aztán mehetett a stuff a ládába. Csak úgy, natur. Zacskóban? Persze a frankó sós lé egy hét alatt öklömnyi lyukat mart a láda aljára. Na ettől volt sok a villanyszámla, mert a szerencsétlen hűtőgép a föld teljes légkörét hűtötte... Kevés sikerrel. A hiba felderítése után jött a javítás! Vaslemez ráhegesztése? Fenét! Vizes rongy (!!!) belegyömöszölése, és uccu neki! A rongyocska aztán jól rövidre zárt valamit, így elfüstölt a technika – de sebaj, maradt egy prima, csak kicsit lyukas húsosláda, és a villanyszámla is hogy lement! Az utca meg sikított a röhögéstől, ha meglátta az öreget.

Ha már a látásnál tartunk: ez sem volt zökkenőmentes droid és droidné esetében. Kezdetben kiegészítették egymást, mert D bácsi látott, de süket volt mint a disznó, Zs néni meg jól hallott, de brutális szódásüteget viselt. Így ketten tudták dekódolni a TV műsort, amit nagyon szerettek amúgy. Az öreg kedvence Vitray Tamás volt, mert egyszer, valami hakni során, amikor a TV-sek mikrobusszal leciccentek Debrecenbe, D bácsi személyesen találkozott vele. Gyakran emlegette is, hogy "...amikor itt volt a Nyitrai a nitróbusszal..." Az idilli TV élvezetbe azonban hiba csúszott – mégpedig egy hályog formájában, ami D bácsi szemére installálódott. Az öreg először szétverte a TV-t, merthogy egyre homályosabb a kép, majd a TV szerelő felvetésére rádöbbent, hogy a szoba és Zs néni képe is egyre homályosabb (az utóbbi volt a kisebbik baj...), vagyis a hiba az ő "készülékében" van. Nosza el is ment a szemészetre. Persze. Egy év után, amikor már komplett megvakult. A hályogot lekapták, D bácsi szert tett egy szép, gyógykontaktlencsére, ami megakadályozta a betegség újbóli kifejlődését. Hurrá. Happy. Jöhetett megint Nyitrai a nitróbusszal, vagy a telesporttal, tökimindegy. Unokahúgom egyszer átlátogatott hozzájuk (nem önszántából persze – valamit átvitt a szél azt hiszem), és illendőségből érdeklődött D bácsi látása iránt. Az öreg közölte, hogy megint kezd homályosodni, de legalább az a ronda szürke izé nincs rajta. Sőt, megmutatta a gyógykontaktlencse dobozát is. Unokahúgom, aki szintén kontaktlencsét használ, rákérdezett, hogy ezt milyen gyakran kell cserélni, vagy kivenni. D bácsi válasza így hangzott: "Nem kell azt kivenni..." Vagyis a hályog szerepét szépen átvette az elkoszosodott kontaktlencse...

Igen irritáló szokásuk volt az öregeknek, hogy ha találkoztak a szomszédokkal, teljesen jelentés nélküli, felesleges kérdésekkel bombázták őket, mintegy illendőségből (vagy droidságból). Unokahúgom külföldi útja után pl. Zs néni megkérdezte:

- Juditka, megjöttél Németországból?
- Nem Zs néni, még ott vagyok!!!

Ugyanez hajnalban, útban a kazánház felé D bácsival:

- Felkeltünk Juditkám?
- Nem, még alszunk D bácsi!!!

A helyzet akkor durvult el, amikor az öregek kitalálták, hogy messze van a kert végében álló gravitációs slózi, meg télen az aranyérnek sem tesz jót, úgyhogy más megoldást kéne keresni.

Bevezettették a vizet, és építtettek egy WC-t? A nagy frászt! Szarószéket csináltattak asztalosként is működő keresztapámmal... Ez úgy nézett ki, hogy az öreg nagyon körmönfontan leadta a rendelést egy székre. Amikor elkészült, átment megnézni, majd kibökte, hogy szép szép, de kéne rá egy lyuk... Milyen lyuk D bácsi??? Hát, aminek aláfér a vödör... Az asztalosműhely személyzete kihányta a belét, majd kivágta a széket, és mehet isten hírével...

Nomost, ha belegondolunk: azért kell szarószék, mert a klozet messze van. OK. De akkor KIÖNTENI A VÖDRÖT is messze lesz... Ergó a két droid napokig őrizhetett egy vödör szart a szobában, mielőtt rászánta volna magát, hogy kiborítsa. Hát, fantasztikus... A dolog levét a szociális gondozó itta meg, aki bátran belelélegzett a szoba levegőjébe, amikor látogatni a volt droidpárosunkat...

Végül pedig álljon itt D bácsi örökérvényű droid-törvénye, amit mindig, mindenkor, mindenre alkalmazott:

"Tudom én aztat, de nem tudunk mit tenni..."