DROID-139
2004.07.13.

Apám tegnap kórházba került - szerencsére nincs semmi komoly baja - és erről eszembe jutott egy droid, akivel akkor találkoztam, amikor én voltam kórházban, úgy négy évvel ezelőtt.

A droid egy öreg tata volt, Jani bácsi, akivel a kórtermet kénytelen voltam megosztani. Rajtunk kívül volt ott még egy öregúr, aki néha megpróbálta elmagyarázni Jani bácsinak az élet dolgait, de hamar feladta. Droidunk valami kis faluból érkezett, és a pizsamához a világ legnagyobb természetességével viselte a térdig érő gumicsizmát. Nem, nem képletesen értem. Tényleg gumicsizmát hordott a kórházban, abban klaffogott fel-alá.

A kórház unalmas hely, egész nap olvasni is az, így hát a halom könyv mellé bevittem magammal egy öreg laptopot, egy Pentium 100-ast is. Elég ócska volt az már akkor is, de gyermekkorunk kedvenc játékai, mint a Civilization, a Stunts vagy az Alone in the Dark azért egész jól elfutkorásztak rajta, így mégsem unatkoztam szét magam teljesen. Éppen a babilóniak tengeri szállítását veszélyeztettem, amikor Droid tata a laptop több órás bámulása után megszólalt:

- Sok ki van már számolva?

Nehéz volt megállni, hogy be ne fejeljem az LCD-t a röhögéstől. Arra meg nem volt ötletem se, hogy mit válaszoljak, ezért Droid tata folytatta:

- A' onokámnak is van otthon ilyen... furmány!
- És mit csinál vele az onokája?
- A teheneket számolja meg vele!
- Számítógéppel?
- Jaa... De az övé nagyobb... Az ilyen egész nagy...

Ezután elmesélte, hogy van hetven tehenük, és milyen jó is az. Köszönjük, Jani bácsi.