DROID-138
2004.07.08.

Na tessék, nem emlékszem, hogy Taszáron vagy Pápán történt ez az eset, amelyet most készülök megírni. Bennfentesek már ebből is sejthetik, hogy megint repülős sztori következik. Azt hiszem, Pápa a helyes megfejtés, bár a történet szempontjából mindegy. A történet helyszíne tehát az egyik első lépcsős katonai repülőterünk, az időpont pedig 1980 körül. A főszereplő pedig Császár kollégája, aki ekkoriban töltötte ott sorkatonai szolgálatát.

Elöljáróban annyit, csak a kukacoskodók kedvéért, hogy az itt leírt repülőbaleset valóban megtörtént. Hadi István alezredes is említi az Aranysas magazinban Leszálló ágon címmel megjelent emlékirataiban, illetve ugyanebben a lapban Kővári László is ír róla az A MiG-21-es magyarországi története című cikksorozatában. A történetet elmesélő egykori sorkatona és Hadi István ugyan más időpontra teszik az esemény bekövetkeztét - a srác tavaszra, Hadi alezredes pedig őszre - de ez az egyetlen különbség, és valószínűbb, hogy az alezredes úr emlékszik rosszul, hiszen ő pályafutása során több tucat repülőbalesetet látott, míg a srác életében ez volt az egyetlen, tehát biztosan élénken él az emlékezetében. No de nézzük a történetet.

A kolléga egy önálló híradórajnál szolgált, akik a repülőtér melletti erdőben, egy tisztáson települtek. A körlethez állandó lakóépület is tartozott, amolyan őrszoba-szerűség, ahol a raj huzamosabb ideig lakhatott. Aranyéletük volt ezeknek a katonáknak, hiszen nem a laktanya szigorú fegyelmében kellett szenvedniük, hanem kvázi egy jót táboroztak odakint, házhoz hozták nekik a kaját, és még meglepetésszerű ellenőrzéstől sem kellett tartaniuk, mert a telepített riasztórendszerek jóelőre jelezték, ha az ügyeletes tiszt dzsipje közeledett. Egyetlen feladatuk volt, egy mozgó rádióállomás üzemeltetése, s a forgalmazás figyelése, de ezzel sem nagyon kellett foglalkozniuk, hiszen az állomás folyamatosan rögzített mindent, csak a felvételhez használt mágnesdrót-tekercseket kellett naponta egyszer kicserélniük. Ezeket a felvételeket aztán eltették egy hatalmas raktárba, és valószínűleg ma is ott rohadnak, mert ki akarná végighallgatni több év összes rádióforgalmát? Tudták ezt a katonák is, és egyikük, egy rádióamatőr srác át is hangolta a rádiót, hogy a repülőtér tornyának unalmas karattyolása helyett egy osztrák kereskedelmi rádió zenei műsorait hallgathassák.

Egyszer a repülőtéren riasztás történt, emelni kellett a készültségi MiG-21-est. Ám a gép hajtóművében üzemanyag-szivárgás lépett fel, kerozin került az utánégető térbe, aminek az eredménye jókora durranás és a gázsebesség-fokozó kiékelődése lett. A gép egyre gyorsulva végigrohant a kifutópályán. A repirányító észrevette a meghibásodást, és azonnal utasítást adott a feladat megszakítására, és a futópálya végén elhelyezett "majomfogóba" való belefutásra, mert a gép már túl gyorsan gurult ahhoz, hogy fékezzen. A pilóta azonban, ki tudja, miért, nem engedelmeskedett, és felemelte a MiG-et, átrepülve a majomfogó felett. Talán azt hitte, egy iskolakörrel leszállhat. A hajtómű azonban nem adott le elég teljesítményt, hogy a gépet levegőben tartsa, és a MiG-21-es, rajta a teljes fegyverzettel, visszazuhant a földre. Épp egy vasúti töltésre esett, ahol kettészakadt. A törzs elülső része a pilótafülkével, s benne a pilótával épségben maradt, ám a lendülettől a földön csúszva beszáguldott az erdőbe, épp arra, amerre a híradóraj nyaralgatott...

A raj éppen a kis lakóépületben ült és ebédelt, amikor a kolléga kipillantott az ablakon, és meglátta a feléjük száguldó MiG-21-est. A döbbenettől nem tudott megszólalni sem, majd egy pillanat múlva kinyögte:

- Ööö... nézzétek, jön egy repülőgép...

Azt mondja, a mai napig sem érti, hogy tudott tíz katona egyszerre kiugrani az ablakon, de kétségkívül megtették. ő az épületben maradt, de szerencsére a géproncs nem ért el odáig, fennakadt egy fatörzsön. A pilóta ledobta a kabintetőt, kiugrott és elszaladt a repülőtér felé, a katonák pedig ott maradtak csodálkozva, ilyet még sosem láttak...

A súlyos eseményt, még ha csak géptörés volt is, mert emberéletben nem esett kár, nagyszabású vizsgálat követte. Nem egyszerű repülőbaleset volt ez, hiszen egy éles készültségi riasztás során következett be, felfegyverzett géppel, ráadásul egy első lépcsős alakulatnál! Jöttek a tábornokok Budapestről, beidéztek mindenkit, akinek köze volt az esethez, a repirányítótól kezdve a takarítókig, s természetesen odaparancsolták a híradóraj ügyeletes katonáját is, akinek aznap feladata volt a térség rádióforgalmának rögzítése. Le is izzadt a srác rendesen, hiszen dehogy vette ő a rádiózást, az összes szalagon Abba meg Boney-M számok voltak, s tudta, hogy ebből akkora bukta lesz, mint ide Irak. De nem volt mit tenni, parancs az parancs, fogta az aznapi dróttekercset, és odaállt ő is a szőnyeg szélére, a többiek mellé. Fogalma sem volt, mi lesz vele. Azt hallotta, hogy a pilótákat ilyen esetben elvitte egy repülőgép valahová a Szovjetunióba, és többé sohasem látták őket...

Jöttek a sokcsillagosok, sorra vették a bizonyítékokat. Elsőként a repirányító tisztet kérdezték ki, aki átadta nekik a repülési naplót és a jelentést a balesetről. Majd következett a pilóta maga, aztán a szerelők, az üzemanyag-szolgálat, a fegyveresek, a szemtanúk, és így tovább... Szegény gyerek már kék volt, fehér volt, halálfélelme volt, lepergett előtte az élete, ahogy a tábornok a mellette állóhoz ért. A kérdések lassan véget értek, s épp ő következett volna, amikor...

- No - kiáltotta hirtelen a tábornok - ennyi bizonyíték már bőven elég! Távozhatnak.

Azzal hóna alá csapta a begyűjtött iratokat, és faképnél hagyta a társaságot, köztük a mészfehér arcú katonát, aki remegő kézzel szorongatott egy tekercs mágnesdrótot...