DROID-119
2004.06.19.

Mit tudok elmondani Császárról? A nővérje velem egykora. Ez nem igaz, viszont az egyik nővérje már két vagy három éve egy luxushajón dolgozik stewardessként. El tudjátok képzelni, mennyi baromállat előfordul egy ilyen hajón? Nos, sok. Gazdag amerikaiak, általában hetven és a halál között, általában egy kétéves gyerek szellemi színvonalán.

A hajón elég nagy probléma például a vendégek rászoktatása arra, hogy a vécébe ürítkezzenek. Náluk ez nem divat. Időről időre a legkülönbözőbb helyeken bukkan fel egy-egy nagy rakás szar, így a folyosón, a lépcsőházban, a liftben, sőt, olyan is volt már, hogy valami vicces ember beleszart a liftaknába. A hajótársaság külön azért tart egy embert, hogy az ilyesmiket feltakarítsa. Egyszer azonban még ezt az embert is komoly feladat elé állították a kedves utasok.

Történt egyszer, hogy egy kedélyes, ötven körüli házaspár érkezett a luxushajóra. Teljesen normálisnak tűntek, a legszokatlanabb dolguk az volt, hogy megkérték a stewardesst, hogy az ő kabinjukban ne takarítsanak minden nap, majd ők elintézik. Ahogy a kedves utas óhajtja, mondták előírásszerűen, és a takarítás el is maradt.

Ment, mendegélt a hajó, végigjárta a karibi szigetvilágot, majd véget ért a túra, és közeledett az utasok távozása. Elindult hát a takarító megkérdezni, most már bemehet-e. A kabin zárva volt, és nem volt bent senki, ezért kinyitotta kulccsal. Bement, körülnézett, majd okádott egy kiadósat és elmenekült. A kabinban ugyanis minden vízszintes felület vastagon tele volt szarva! Az ágy, a padló, az asztal, a székek is, még a zuhanyozóba is jutott, vastagon. A kedves házaspár ugyanis az egész utat bezárkózva töltötte, és nem volt különösebb igényük arra, hogy székletüket az erre a célra szolgáló porceláneszközben helyezzék el. Jó volt nekik maguk alá fosni az ágyban reggelente, vagy ahol épp rájuk jött.

Hívták a durva dolgokra szakosodott takarítót, aki már sok ocsmányságot összeszedett életében, de ez még neki is sok volt. ő is hányt egy jókorát, amitől még szebb lett a szoba, és még csatlakoztak hozzá néhányan, akik a szétáradó szagra gyűltek oda. Időközben előkerült a kedves házaspár is, és felháborodva reklamáltak, hogy hogy mert bemenni a takarító, amikor ők határozottan kérték, hogy ne tegye! El lehet képzelni, mekkora erőfeszítésükbe került a srácoknak, hogy ne vágják őket pofán, hanem az előírt udvariassággal közöljék velük, hogy legyenek szívesek várni, mert ezt muszáj máris kitakarítani. Azok mindjárt perrel kezdtek fenyegetőzni, majd elrohantak magához a kapitányhoz, hogy neki panaszolják el a kínjukat. A kapitány lejött, megnézte a szobát, ha jól emlékszem a történetre, ő is hányt egy kiadósat, majd közölte a házaspárral, hogy károkozás miatt fel fogja őket jelenteni. Na, erre lett csak ribillió, a két kulagép rikácsolni kezdett, hogy hogy képzelik, majd ők mindenkit lecsukatnak, és a végén a biztonságiaknak kellett lefogniuk őket.

Ezek után a fél személyzet az összeszart kabint takarította, s a feladatot különösen érdekessé tette, hogy fél órával későbbre várták az új utasokat. Addigra nem csak a barna matériát, hanem a szagot is el kellett tüntetni az egész hajószintről. Jó munka lehetett...