DROID-107
2004.06.03.

Mint a blogban említettem, ma különösen sok droidsztori érkezett. Aktiválta magát Edi is, és mindjárt hozott kettőt. Miskolcon járt, és ott valami kocsmában beszélgetett egy határőrrel, aki megmutatta neki a felszerelésüket, így például a szeizmográfot, ami éjszaka akár húsz kilométerről is kimutatja egy nyúl lépteit, ha eléggé feltekerik az érzékenységét. Mesélte, hogy gyakran földbe szúrt szeizmikus érzékelőket is kihelyeznek, amelyek azután több tíz kilométeres terepszakaszon érzékelik a mozgást. Ezeket azonban csak készültség esetén helyezik ki, ha fokozottan ügyelni kell a határon átszivárgókra, vagy ha számítanak egy embercsempész banda megjelenésére, mert a rendszer gyakran okoz hamis riasztást.

Nemrég jött hozzájuk valami buzgómócsing zöldfülű tiszt, aki, amint megtudta, hogy van ilyen csodakütyü, azonnal elrendelte a telepítésüket a szlovák határ mentén, és hozzá kirakatta az összes többi eszközt is, ami megtetszett neki, így például az elektronikusan vezérelt reflektorokat, amik akkor kapcsolnak be, ha a szeizmográf mozgást jelez, a riadószirénákat és a hőkamerákat. Majd elrendelte, hogy a szeizmográfokat állítsák be a legmagasabb, kilences érzékenységre. Mondták neki a srácok, hogy az sok lesz, de csak erősködött, és azt hajtogatta, hogy mi most már EU tagok vagyunk, tehát fokozottan őrizni kell a határt! Mondták ugyan neki, hogy Szlovákia is EU tag, de ez nem érdekelte. Legyenek kitéve azok az érzékelők! Az egyik járőrparancsnok csendesen megjegyezte:

- Főnök, a határ túloldalán, alig egy kilométerre országút van.
- Na és?
- A szeizmográf az összes elhaladó autóra jelezni fog.
- Nem baj, a lényeg, hogy a határt szigorúan őrizzük!

Nem volt hát apelláta, kihelyezték az eszközöket. Innentől valahányszor a túloldalon elment egy kocsi, a határ fényárba borult, felüvöltöttek a szirénák, és a hőkamerák buzgón fényképezni kezdték a csodálkozva hunyorgó sofőröket. Ez egészen addig ment, amíg a szlovákok át nem szóltak, hogy jó lenne ezt befejezni, mielőtt egy kamion az árokba borul vagy fának megy, mert elvakítják a hülye reflektorok. Hogy a zűrzavarban hány embercsempész jutott át a határon, senki sem tudja. A hadnagyot rövidesen más beosztásba helyezték.

A másik történet a cégirodában kezdődött. Ültek békésen a gépek előtt, hegesztették a nemzeti informatikai infrastruktúrát, közben csendesen ömlött az eső a mennyezet repedéseiből - hiába, modern irodaház - amikor odakint oltári szirénázásra, fékcsikorgásra és csizmák dobogására lettek figyelmesek. Felnéztek, majd megegyeztek, hogy már úgyis kurvára unják magukat, és lementek megnézni, mi történt. Az utcán egy halom tűzoltóautó állt, villogó fényekkel, és óriási volt a füst. Először azt hitték, a Leroy étterem ég, de a füst nem onnan jött, hanem valahonnan föntről. Ezt a tényt a tűzoltók úgy harminc perc alatt észlelték, miután végignézték az összes pinceablakot, benéztek az összes kocsi alá, és megtárgyalták a dolgot egymás közt. Ezután két tűzoltó bement a lépcsőházba és elindult felfelé. A kíváncsibb bámészkodók meg utánuk, ami ellen a kutya sem emelt kifogást, hadd menjenek csak be a civilek a bevetési területre, legfeljebb jól megégnek ők is. Odakint közben megérkeztek a mentők. A kocsiból kiszálló egyik mentős oldalán egy gumibot lógott, a másikén egy pisztoly. Veszélyes szakma lett ez is... Bár egyszer hallottam egy történetet, amelyben a cigánynegyedben leparkolt mentőautót az alatt az öt perc alatt, amíg a házba bementek, az utolsó csavarig szétlopták, még az ülést is elvitték belőle. Nem tudni, ki vette meg például az oxigénpalackot, az infúziós állványt vagy a bordaterpeszt, de hát a cigányok bármit eladnak, ha másnak nem, hát egymásnak, a lényeg, hogy szépen csillogjon, akármi is az.

A füsttel elárasztott házba berontó tűzoltók az első emeleten egy öregasszonnyal találták szembe magukat. Azzal a tipikus bérházlakó fajtával. A nyanyadroid döbbenten bámulta a tűzoltókat, majd amikor az ötödik elmondásra felfogta, hogy asszonyom, ég a ház, menjen biztonságos helyre, rémülten visszarohant a lakásba, elreteszelte az ajtót, leeresztette a redőnyt, és vélhetőleg bebújt az ágy alá. Gratulálunk, égő házban tényleg ez a biztonságos.

A tűzoltók közben felmásztak a legfelső emeletre, és megállapították, hogy a füst az egyik lakásból jön. Na igen, de hogy menjenek be? Jóféle, megerősített biztonsági ajtó állta ugyanis az útjukat, és a kisvártatva beérkező rendőr is csak a fejét vakarta, hogy ezzel bizony nem sokat lehet kezdeni. Nos, ha a Lajtától kicsit nyugatabbra lettünk volna, a történet roppant egyszerűen véget ér, ugyanis a kultúráltabb országok tűzoltóságai már rég nem lepődnek meg azon, ha egy lakás ajtaja nem papírból van. Ilyenkor szépen felraknak egy kis darab plasztik robbanóanyagot, és bumm, volt zár, nincs zár. A magyar tűzoltóknak azonban még mindig meglepetés, hogy az emberek szeretik bezárni a lakásukat, és jó fél órába telt, míg megfelelő eszközt kerítettek az ajtó kifeszítéséhez.

Ediék eddig követték az eseményeket. Néhány óra múlva az Indexről értesültek arról, hogy a lakásban egy ember megfulladt a füstben, "bár a tűzoltók és a mentők mindent megtettek a bejutásért." Az igazság ezzel szemben az, hogy szerencsétlen tűzoltók megfelelő felszerelés hiányában csak szerencsétlenkedni tudtak, közben pedig az áldozat megfulladt odabent. Ez persze nem magukat a tűzoltókat minősíti, hiszen azzal dolgoznak, amijük van; de nem ártana elgondolkodni azon, hogy hány áldozat hal meg évente hasonló módon azért, mert a tűzoltóknak nem adnak pár deka filléres robbanóanyagot.

Szöget ütött a fejembe a történet, és felhívtam a tűzoltókat, hogy mit tudnak mondani erről. A beszélgetés így hangzott el.

- Jó estét, tűzoltóság.
- Jó estét. Egy kérdéssel szeretnék Önökhöz fordulni. Mi történik, ha lakástűz esetén egy biztonsági ajtó állja az el az útjukat? Ki tudják-e nyitni?
- Hát, ha ilyen tűzálló, megerősített ajtó, akkor elég nehezen.
- De végül hogy jutnak be? Speciális szerszámokat használnak?
- Igen, vannak erre eszközök, de ezeket a helyszínre kell szállítani.
- Úgy hallottam, több olyan eset is volt, amikor a lakásban megfulladtak az áldozatok, mire a szerszámok a helyszínre értek.
- Hát igen, sajnos ez gyakran előfordul.
- Nem használnak robbanóanyagokat?
- Hát, ha robbanóanyagot találunk, akkor hívjuk a tűzszerészeket...
- Nem, nem úgy értem, hogy ha találnak, hanem hogy Önök használnak-e robbanóanyagokat, hogy elhárítsák az akadályt. Például felrobbantani az ajtó zárját.
- Ó nem, nekünk nincsenek robbanóanyagaink. Nincsenek is kiképezve az embereink ilyesmire.
- Pedig igen hasznos lenne, nem? Pillanatok alatt kinyitnák vele az ajtót, és meg lehetne menteni az áldozatokat. Más országok tűzoltóságainál ez bevett szokás, és nem is akadály nekik egy lépcsőházi rács vagy egy megerősített ajtó.
- Hát... erre még nem is gondoltunk.
- Hogyhogy nem? Szinte minden, tűzoltókról szóló amerikai filmben látni ilyen jelenetet.
- Igen, valóban ez egy jó ötlet... Továbbítani fogom az illetékeseknek, köszönöm.
- Nincs mit, örülök, hogy segíthettem. Viszonthallásra.
- Viszonthallásra.