DROID-104
2004.05.31.
Mai Droidzónánkban nem szerepel semmi, mert egy felháborodott pszichológia szakos hallgató kikérte magának e rovat létezését. Mindent az olvasókért! Bővebbet az "Olvasók küldték" menüpont alatt.
Na jó, egy olvasói levél azért még befér. Artlace küldte a következőt.
A minap jártam a Mammut "plázában," ami ugye minden szép meg jó. Van ott mindenféle megjelenése az emberi fajnak, az, hogy az őrjáratozó droid elől nekem kell félrehúzódnom, már szinte természetes is. Ekkor akadtam bele egy üzeNETpont nevű terminálba ami arra lenne hivatott hogy jó dolog az SMS, küldjünk hát webes felületről is, mert az milyen laza. Közelebb menve azonban érdekes látvány fogadott: mind a négy végpont kikapcsolva, az asztalhoz rögzített billentyűzetekből a gombok nagy része kilopkodva, felcserélve, rágóval betömködve, cigi elnyomva rajta. Egy leleményes júzer a trackball golyóját sem kímélte, mert neki pont ilyen kell otthon a vitrinbe. Köztudott, hogy nem tartom sokra a pécéket, de ez a fajta produktív rendszerlerombolás megdöbbentett, hiszen ez abból a jótékony célból lett kitéve hogy bárki használhassa. Kár hogy a klavi nem tudott viszacsípni. Elkezdtem kipiszkálni a rágót az ESC gomb helyéről, hogy mi ez az új technológia. Ekkor ért oda az őrdroid, aki "kultúrált" módon közelítette meg a problémát, azaz odavetette hogy "HAGYOD BÉKÉN!" Magyarázat, azt hiszem nem szükséges."
<< előző droid | következő droid >> |