DROID-091
2004.05.18.

Az alábbi eset jól példázza dicső rendőrségünk viszonyát az állampolgárokhoz, az ő szolgálatukhoz, és egyáltalán, a törvényekhez.

A történet főszereplője és szenvedő alanya egy haverom kollégája, aki autójával a Népliget mögötti sötét úton haladt, egy szombat este. Egyszer csak szirénázást hallott közeledni. Lehúzódott, nézte, hogy hol jön, aki szirénázik, de nem látott senkit. Épp visszatért volna az út közepére, amikor hátulról hirtelen csak belecsattant a kocsijába egy rendőrautó, mindenféle lámpa vagy villogó nélkül, üvöltő szirénával. Persze mindjárt megállt és kiszállt.

A rendőrök is kiszálltak, miután sikerült az óbégató szirénát elhallgattatniuk. Mindketten pocsolyarészegek voltak. Megtekintették a járőrkocsi szétnyomódott orrát, illetve a srác kocsijának hasonló állapotba került farát, majd intézkedni kezdtek. Ez már eleve szabálytalan, hiszen a saját ügyükben nem járhattak volna el, de ez nem zavarta őket. Igaz, elismerték, hogy ők a hibásak, adtak is egy betétlapot a csókának, majd sűrű elnézéskérések közepette visszamásztak a sérült kocsiba, visszakapcsolták a szirénát, és usgyi, elhúztak az éjszakába.

Másnap, azaz vasárnap, a család éppen ebédelt, amikor váratlanul csöngettek. Két civil ruhás nyomozó volt az, és a srácot keresték.

- Maga ez és ez?
- Igen, kérem...
- Maga karambolozott tegnap este itt és itt?
- Igen, én.
- Akkor most velünk jön.
- Én? Hová?
- Vallomást kell tennie! Jöjjön, nem érünk rá!

Ezzel, mint a régi szép időkben (amelyek még nem is múltak el), fogták a fószert, és bár meg nem bilincselték, de szabályosan elvezették. Beültették egy kocsiba, és bevitték a közlekedésrendészetre. Kicsit gyanús volt, hogy miért teszik ezt épp vasárnap délután, amikor a kutya se dolgozik, de aztán kiderült, amint odaértek. Az egész épület üres volt, nem volt bent senki, csak ez a két nyomozó, akik őt hozták, meg az a két rendőr, akikkel tegnap karambolozott! Bent várták egy irodában, leültették, és az orra alá dugtak egy előre megírt vallomást, hogy ezt írja alá. A srác elolvasta, majd visszaadta, hogy ne szórakozzanak vele, ugyanis a vallomás azt tartalmazta, hogy elismeri, hogy ő a hibás, mert nem adott elsőbbséget a megkülönböztető jelzéssel közeledő rendőrautónak.

- Hát akkor hogy volt? Mondja csak el szépen!

Erre elmondta, hogy mi történt, hogy ő szabályosan haladt, ez a két fakabát meg részegen belement a kocsijába. A nyomozó le is gépelte ezt a vallomást, de érdekes módon, amikor kinyomtatta, már megint az volt benne, hogy elismeri, hogy ő volt a hibás, és nem adott elsőbbséget. Gondolták, hátha nem olvassa el, mielőtt aláírja. ő azonban elolvasta, és mondta, hogy vagy leírják rendesen, amit mond, vagy feljelentést tesz a katonai ügyészségen. Ez már hatott, gyorsan lepötyögték a vallomást helyesen, és ezt már alá is írta.

- Végeztünk? - kérdezte.
- Nem, még nem - felelte a nyomozó. - Itt ez a szonda, fújja meg!
- De miért akar maga engem egy irodában ülve megszondázni?
- Azt mondtam, fújja meg! Ne akadályozza a nyomozást!

Erre meg is fújta a szondát, ami persze nem mutatott semmit, mert nem ivott. Vágták is a pofákat a rendőrök, amikor látták, mert arra számítottak, hogy a vasárnapi ebédhez felhajtott legalább egy sört, és akkor produkál nekik egy elszíneződött szondát, amit csatolhatnak a feljelentéshez. Az ugyanis nincs a szondára írva, hogy mikor fújták meg. De mivel ez sem sikerült, befejezték a szórakozást, és udvariasan elnézést kértek, hogy berángatták. Persze haza már nem vitték, csak kibaszták az utcára, menjen haza, ahogy tud...

Az eset után kapott értesítés tanúsága szerint a két rendőrt az ügyben elmarasztalták, és végül elismerték, hogy ők voltak a hibásak. Mindenesetre szánalmas, ahogy előtte megpróbálkoztak, hátha sikerül áthárítani a felelősséget a vétlenre. Még szánalmasabb, hogy a kollégáik minden további nélkül segédkezet nyújtottak ehhez. Ez lenne az a szervezet, ami minket szolgál és véd. Köszönjük.