DROID-086
2004.05.13.
Néhány héttel ezelőtt a magyar rendőrség (éljen) úgy gondolta, ha már Amerikában és Hollandiában valami Fairlight nevű warezcsapatot hajkurásznak az ottani kollégák, akkor itt is ideje emelni a felderítettségi mutatókat, na meg úgyis rég feszegettünk ajtót, meg vonszoltunk a földön egyetemistákat, tehát akkor valahová le kéne csapni. Az eredményt ismerjük: a Fakabát Rt. képviselői megjelentek a budapesti Kármán Tódor kollégiumban, felfeszítették a szerverterem ajtaját, és diadalmasan elhordták a számítógépeket, hogy róluk is készüljön olyan fénykép, mint amit a hollandokról láttak. A sajtó hallelújázva tapsolt a brilliáns akcióhoz, és kicsit büszkék is voltak rá, hogy Amerika és Hollandia mellett egy kicsit Magyarország is része lehet végre valami fontosnak, ha már valami hasznosnak nem lehet.
Azt viszont már nem reklámozta a sajtó, hogy a Budapesti Műszaki Egyetem ezek után feljelentette az eljárást végrehajtó rendőröket a katonai ügyészségen, és az egész ügyet valószínűleg sűrű bocsánatkérések közepette ejteni kell, a zsaruk ugyanis, vétettek egy "apró" eljárástechnikai hibát. Túl azon, hogy a szerverterem ajtajának tönkretétele felesleges emberkedés volt, mert elég lett volna elkérni a kulcsot, elfeledkeztek arról az egyetemnek arról a több száz éves jogáról, miszerint autonóm terület, azaz a rendőrségnek nincs joga odabent bármiféle eljárást, pláne házkutatást folytatni. Ugyanúgy nincs, mint például a Honvédség objektumaiban, laktanyáiban, mert ahogy a katonai személyekre a speciális katonai törvények vonatkoznak, úgy az egyetem területén az egyetem házirendje a mérvadó. De nem csak a BME, hanem minden nagyobb egyetem rendelkezik ezzel a privilégiummal. Lehet, hogy ez egyeseknek hihetetlen, de tessék megkérdezni az egyetemek jogtanácsosait. Ez egy több száz éves jogi hagyomány. Egészen a harmincas évekig az egyetemi hallgatókra még az egyetemen kívül is az egyetemi szabályok vonatkoztak, és nem a közönséges törvények! Mellesleg épp ezért volt az egyetemeknek régen saját börtönük (kóter), és ezért vertek meg vagy raboltak ki rengeteg zsidó hallgatót az egyetemeken, mert az antiszemita tanárok szemet hunytak a dolog felett. Ma már nincsenek ilyen szintű kiváltságok, de a lényeg a lényeg, a BME területén a rendőrség csakis a rektor írásos engedélyével tarthatott volna házkutatást, és ezt persze nem kérték ki.
Egyébként épp e kiváltságok felszámolása a célja azoknak a próbálkozásoknak, hogy az egyetemeket "megreformálják" és teljes ellenőrzés alá vonják. Jelenleg ugyanis az egyetemek maguk döntik el, hogy a támogatásként kapott pénzösszegekkel mit csinálnak, nem lehet felülről belepofázni. No és persze jó kis razziákat se lehet tartani odabent, az pedig mégsem járja, hogy néhány száz magyar állampolgár kimaradjon a kötelező fegyelmezésből.
Hozzáteszem, a Fairlight felszámolásáról szóló hírek nevetségesek. Eleve tudni kell, hogy ezeket a nagy neveket - Fairlight, Hybrid, Razor 1911, stb. - már régen nem az eredeti csapat használja, hanem több csoport egyszerre, persze mindegyik magát nevezve az igazinak. Ha le is bukik egy-kettő, a többi továbbviszi a labelt, és hamarosan felbukkannak újak, akik magukat nevezik az adott néven. Nekem a demoscene kapcsán van szerencsém ismerni az eredeti FLT tagokat - mint pl. Strider, Bacchus vagy Sir Galahad - és valamennyien jókat röhögnek a csapatuk felszámolásáról szóló híreken, azon meg pláne, amikor egyes ismeretlenek néha bejelentik, hogy a csapat most éppen feloszlott vagy újjáalakult.
<< előző droid | következő droid >> |