DROID-071
2004.04.28.
Császár mostanság egy csapágyboltban dolgozik. Mindenféle emberek mennek hozzájuk csapágyakért, autószerelőktől kezdve nagy cégek anyagbeszerzőin át gépészmérnökökig. Néha azonban droidok is előfordulnak. Ilyenkor a boltban dolgozó szakik gyorsan eltűnnek a raktárban, és az utolsó megveregeti Császár vállát, lévén ő a csapatban az újonc, hogy öcsisajt, ez most a tiéd, mi addig elszívunk hátul egy cigit. És ilyenkor jönnek a rémisztő figurák.
A legtöbb rémisztő figura feltaláló. Ezek a zseniális emberek minden héten feltalálnak valamit, amit odahaza bütykölgetnek a pincében. Szóval jönnek ezek a girhes, szakállas alakok, és olyan dolgokat kérnek, mint például 1 mm-es lemezből hajtogatott siklócsapágy, ami kibír percenként 100 ezer fordulatot. Igen, ez megtörtént! Ezeknek persze nem lehet elmagyarázni, hogy hülyék, mert ők jobban tudják. Igenis, lehet lemezből csapágyat hajtogatni. Ha mégsem, akkor annak ízlés szerint a zsidók, a globalizáció, az amerikaiak vagy a Medgyessy-kormány az oka, a bolt pedig ezek valamelyikének dolgozik.
Ma mindjárt két ilyen droid is betévedt az üzletbe. Az első nagy titokzatoskodva közölte, hogy a vízzel hajtott autó prototípusán dolgozik, és ehhez kell neki egy bizonyos méretű csapágy - ami egyébként porszívókban használatos - de okvetlenül lengyel gyártmányú! A kérdésre, hogy miért pont lengyel, elmagyarázta, hogy mert így a CIA nem tudja lekövetni, hogy honnan vannak az alkatrészek. Arra viszont már nem válaszolt, hogy miért pont porszívóba való csapágy kell neki, mert ha ezt elmondja, akkor azonnal kivégzik a titkosügynökök!
Ez a droid még aránylag egyszerű eset volt, hiszen megvette, ami kellett neki, aztán a kutyát nem érdekli, hogy mire használja. Azonban rövidesen jött a következő, egy súlyosabb alak. Ez azzal állt elő, hogy turbinát akar építeni, amit egy 100 wattos villanyégő hőenergiája fog meghajtani!! Ráadásul aszimmetrikus turbinakoszorút akart, ami állítólag jobban hasznosítja az energiát. Nem tudom, hogy fog az forogni, na de mindegy... A droid kapásból rámutatott egy nagy teljesítményű turbinába való csapágyra, hogy neki az kell. Császár azonban valahogy elmagyarázta neki, hogy ehhez nem is kell csapágy, elég, ha egy tűt beleszúr valamibe, és nesze, ott a csapágy, a turbinát meg maximum papírból érdemes csinálni, de még azt se biztos, hogy megforgatja egy százas égő, mert annyi hőt azért az sem ad le. A droid ezen elgondolkodott egy cseppet, majd így szólt:
- Végül is igaz... De talán rákötöm az egészet egy villanymotorra! Igen, az jó lesz!
Azzal a remek megoldásnak örvendezve, nagy boldogan távozott az üzletből. Mármost képzeljük el ezt a szerkezetet: egy villanymotor pörget egy papír turbinát egy százas izzó felett, és mindez aszimmetrikus, hogy jól hasznosuljon az energia. Hát, sok sikert.
<< előző droid | következő droid >> |