DROID-070
2004.04.27.
A mai droidsztori is a postával érkezett. Szerencsére az e-mailnek nem büdös a szája, és nem is kell aláírni semmit. Beküldte: Verus. Köszönjük.
Ezt a sztorit egy orvostanhallgató barátnőm mesélte, aki most van mentőgyakorlaton. Magyarországon, sok más mellett, a mentőszolgálat helyzete is siralmas. Még Budapesten is kevés a kocsi, van, hogy 30-40 perc mire kiérnek a város másik végébe, ami nem is az ő körzetük, de mégis mennek, mert arrafelé nincs szabad kocsi, stb.
Egyszer kihívták őket egy hajléktalanhoz, akit végül be kellett vinni a kórházba. Csakhogy amikor beültették volna a félájult csövit a kocsiba, odaugrott egy aktatáskás járókelő, akinek az egész dologhoz az égvilágon semmi köze nem volt, és sipákolni kezdett, hogy márpedig ezt az embert nem vihetik ők el csak úgy, mivel van nála egy táska. Ezt persze a mentősök nem értették. Erre a droid kijelentette:
- A mentősök lopnak!
Hát igen. Erre nem lehet mit mondani. [Én simán szájonvágtam volna a tartalék lökhárítóval, aztán majd 30-40 perc múlva jönnek a kollégák és felmossák. - tomcat] A droid ragaszkodott hozzá hogy kihívják a rendőrséget és jegyzőkönyvet vegyenek fel. Sajna a mentősök meg nem küldték el simán a picsába, és a jegyzőkönyv felvételével elment két óra. A csövinél volt 6000 forint, ez volt minden vagyona, amit felírtak. Persze ha a jegyzőkönyvvel való pepecselés miatt kinyiffan a kocsiban, már mindegy lett volna neki, mit írtak fel és mit nem. Meg bárkinek, akihez azért nem jön a mentő, mert éppen ilyen faszságokkal kell foglalkozniuk.
<< előző droid | következő droid >> |