DROID-036
2004.03.16.
Meglett a tegnapi macska. Ma mentem a kínai piac felé, és úgy ötszáz méterrel arrébb, egy parkolóban megtaláltam. A jelek szerint végkimerülés végzett vele, mert keréknyom nem volt a fején, és egy virágágyásban feküdt. Ennyit a genetikai selejtről.
Az emberek világában azonban egy kicsit máshogy működik a természetes kiválasztódás, de olyannyira, hogy ez már megkérdőjelezi az egész fejlődéselméletet. Még hogy a legrátermettebb érvényesül! Talán emlékeztek rá, pár napja, a blogban elmélkedtem arról, hogy manapság egy magyar fiatalnak gyakorlatilag lehetetlen munkát találnia, még egy butikban is. Az élő példa erre a barátnőm. Úgy egy hónappal ezelőtt itt, a Droidzónában pedig olvashattatok Macskás fedőnevű barátunkról, aki amellett, hogy matt drogos, néha hasba lövi a haverját flóbertpisztollyal, néha megpróbálja megsimogatni a ketrecben a hiúzt, néha pedig beadja önéletrajzát befektetési gyémántok kereskedelmével foglalkozó cégekhez. Azoknak, akik ezt a csodálatos művet nem olvasták volna, megmutatom még egyszer. Klikk.
Kétszer is el kell olvasni, amit most írok, mert nem fogjátok elhinni.
Igen, Macskást.
Igen, erre az állásra.
Igen, most több millió forint értékű gyémántokkal a táskájában szaladozik mindenféle üzletemberekhez.
Ezek után a következő levelet írtam a gyémántkereskedő cégnek:
Tisztelt XY Rt!
Épp az imént hallottam, hogy nemrég új munkatársat vettek fel, egy meglehetősen sajátos világnézetű fiatalembert, akit futólag ismerek egy ideje. Ezzel nincs is semmi baj, természetesen azt vesznek fel, akit akarnak. Bár én azt hittem, sokmilliós gyémántokkal nem üzletelhet akárki, de hát nem lehet mindig igazam. De mivel látom, hogy Önöknél meglehetősen alacsony a felvételi követelményszint, szeretném megkérdezni, tudnának-e állást ajánlani a barátnőm számára, aki - megfelelő kapcsolatok híján - fél éve nem talál állást Budapesten.
Nos, az igaz, hogy nem ért a gyémántokhoz, de hát az Önök által felvett fiatalember sem. Továbbá a barátnőm nem csencsel mobiltelefonokkal az aluljáróban, nem lövi hasba a haverját véletlenül egy telefonért szerzett flóbertpisztollyal, és főleg nem matt drogos. Még a rendőrök se vitték be sose, és nem röhög a történetein a fél Internet. Remélem, mindez felvételi követelmény. Van viszont felsőfokú titkárságvezetői képesítése, cégvezetési és protokoll-ismeretekkel, elég jól beszél angolul, és az, hogy ért a számítógéphez, nála nem azt jelenti, hogy egyszer volt egy tanfolyamon. 21 éves, nem dohányzik.
Életrajzot nem mellékelek, mert láttam, hogy újdonsült kollégájuk mivel kopogtatott be az Önök ajtaján, és én olyat még ha akarnék, se tudnék összeeszkábálni. Ha gondolják, küldhetek helyette vicceket.
Üdvözlettel,
tomcat
Kíváncsian várom a választ.
<< előző droid | következő droid >> |