DROID-018
2004.02.24.

Huh, hát ezt nehéz lesz leírni úgy, hogy lássátok, már megint mekkora droidot találtunk. A droidsztori középpontjában ugyanis egy sor e-mail üzenet áll, amit nem közölhetek itt, mert akkor kiderül, hogy melyik internet-szolgáltatótól, és azon belül melyik helpdesk-munkatárstól szivárgott ki, és akkor a srácot kirúgják. De azért próbáljuk meg körülírni.

A dolog úgy kezdődött, hogy volt egyszer egy droid, aki írt egy e-levelet. Mivel nagyon fontosnak képzelte magát, mindjárt személyesen a honvédelmi miniszternek címezte, és ebben tőle kért segítséget "TOP SECRET FORDITASHOZ", csupa nagybetűkkel írva. Hát ugye, mint tudjuk, a HM elsősorban ilyesmikkel foglalkozik, de különösen a miniszter. A TOP SECRET szót egyébként nem csak hogy nagybetűkkel írta, hanem szép, csiricsáré sormintát is rakott ki a betűkből, hogy még jobban kiemelje, hogy ez mennyire TOP SECRET. Hogy mit kell lefordítani, az már nem derült ki.

A minisztérium szerveréről azonban lepattant a levél, mert nem volt olyan cím, hogy miniszter@hm.gov.hu. Na, erre bedurrant ám a droid agya, és azonnal levelet intézett egyrészt az internet-szolgáltatójához, másrészt a Microsoft Forródróthoz, amelyben követelte, hogy magyarázzák el neki, miért nem ért célba a levél, és mit jelentsen az, hogy "mínusz jelekkel" van tele az e-mail! (Ugyanis a mailer-daemon a levél végére betette idézetként az ő saját levélszövegét, és minden sor elejére > jel került. Ezt nevezte ő "mínusz jelnek".) A Microsoft nem tudni, mit válaszolt, az internet-szolgáltató munkatársa türelmesen elmagyarázta neki, hogy a levél azért nem ért célba, mert nem létezik az e-mail cím, amire küldeni akarta. Ez, ugyebár, épeszű ember számára érthető? Neki nem volt az.

A következő körben dörgedelmes levelet intézett az internet-szolgáltatóhoz, amelyben a következőket követelte, illetve az alábbiakkal fenyegetőzött, pontokba szedve:

- Először is azonnal továbbítsák az ő levelét az internet-szolgáltató vezérigazgatójának!

- Azonnali intézkedést kér a forgalom zavartalanná tételére! Merthogy szerinte a szolgáltató szervere akadályozza meg, hogy az ő fontos levelei eljussanak a webmaster@grippen.com címre. Ehhez azt is odaírta: Katonai téma! Csak hogy lássák, hogy itt komoly dolgokról van ám szó. A levél akkor is menjen el, ha a Gripen neve egy p-vel írandó.

- A célba nem ért e-mailek miatt kötbérigényt jelent be az internet-szolgáltató felé!

- Azonnali kártérítés-megajánlást kér a szolgáltatótól, peren kívüli megegyezés esetére!

- Valamint, ha peren kívül nem tudnak megegyezni, azonnali cégbírósági eljárást kezdeményez a szolgáltató ellen, fantomcég működésének gyanújával!

A fentieket persze nem csak a szolgáltatónak küldte el, de CC-zte a Microsoft Forródrótnak is (hadd röhögjenek), a nem létező miniszter@hm.gov.hu-nak, a szintén nem létező webmaster@grippen.com-nak, és hogy biztos senki ne maradjon ki belőle, a police@gov.hu-nak is, hátha van ilyen címe a rendőrségnek, és hátha azonnal lecsukják az egész bandát, akik az ő fontos leveleinek kézbesítését akadályozzák. Kis gondolkodás után még odabiggyesztette a miniszterelnök@gov.hu-t is, persze így, ékezetes ö betűvel, szóval szegény Medgyessy Péter valószínűleg kimaradt a mókából, pedig biztos szívesen röhögött volna egy jót ő is.

Az ügy további fejleményeiről folyamatosan tudósítunk.


<< előző droid következő droid >>