Császár hetekkel ezelőtt mesélt nekem egy történetet, ami akár a Droidzónába is kerülhetett volna, de egyelőre a droid.txt-ben pihent. Nem valami nagy történet egyébként, de most mégis megkapjátok, rendhagyó módon nem a Droidzónában, hanem itt, a levrovban. Hogy miért, az a végén kiderül...
Az eset a kettes metrón történt. ő épp munkába indult, álmosan támasztotta az ajtót, s vele egyetemben még pár tucatnyian, egy ajtóval arrébb pedig egy gizda cigánygaleri tárgyalta ki éppen a legújabb mobiltelefonokat, amit a következő segélyből megvesznek. Az egyik megállóban álltak éppen, amikor a szerelvény nyitott ajtajában megjelent egy debil kiscsávó, és egyenesen a cigányoknak címezve szavait így szólt:
- Hö! Hát ti meg mi a faszt néztek!
Cigányokkal így kezdeni a barátkozást nem éppen életbiztosítás, de bárgyún vigyorgó debil erről vagy nem tudott, vagy nem érdekelte, vagy elunta az életét. A cigányok se nagyon hittek a fülüknek.
- Há' mivan? Mit ugatsz te? - reagáltak egy idő után, program szerint.
- Hát te ugatsz! Mit ugatsz be? Höhö.
Az úri közönség ekkor már igyekezett elhúzódni a tűzvonalból, mert itt kinézett egy jó kis bicskázás, de a cigányok még mindig nem tudtak mozdulni a döbbenettől.
- A faszt nézel! Ne nézzé'! Höhö - mondta a debil ismét, mintegy hangsúlyozandó, hogy ő bizony verést akar.
Ekkor azonban becsukódott a metró ajtaja, és a méltatlankodó cigányokkal együtt elindult. Bunyó nem lett, de a romák a hátralévő három megálló alatt elfelejtették a mobiltelefonokat, és egymás szavába vágva ecsetelték, hogy milyen mértékben kellett vola szájba rúgni a kis köcsögöt.
A fenti eset után két héttel Császár elkezdte lapozgatni a blogot, olvasni a melegtüntetésről írt riportot, és eljutott addig a részig, amikor egy debil letámadott engem, miközben két rendőr épp igazoltatott. Olvasás közben eszébe jutott ez a metrós droid, bár maga sem tudta, hogy miért, mert elég debilt látott már életében, akármelyik eszébe juthatott volna. Lejjebb lapozott, és mit látott? Bizony, a két droid egy és ugyanaz! A fényképről vigyorgó díszpinty volt az, amelyik a cigányoknak is beugatott. Már kezdem érteni, hogyan törhetett le az elülső foga.
A melegfelvonulással kapcsolatban többen is írtak, közülük is két levelet emelnék ki. Az első egy szervező, Sztiv levele, aki nem meleg, viszont úgy látszik, mindenhol ott van, mert a béketüntetésen is készült róla egy fénykép.
A menet indulasakor 200-300 ember volt, kozben (szervezokent vegigrohantam
parszor a soron) felduzzadt arra az 1000-1500-ra. Sokan vannak ugyanis, akik
vmiert csak utkozben mernek becsatlakozni.
Ha az ut szelen aldogalo embereket figyelted (van ra utalas vhol a
szovegben, hogy buzit neznek), feltunhetett, hogy a megszokottnal jelentosen
tobben vannak ketfos, azonos nemu csoportok. Minden evben van par szaz
ember, aki csak nezokent vesz reszt a felvonulason ugyanis...
A narancssarga vonulgatokat ("Ok is láthatóak, de nem tudom,
leszbikusak-e.") azert a 3m*1m-es "Humanista Mozgalom" feliratu
transzparensrol viszonylag konnyen tudtad volna azonositani, ha akarod...
:-) Tudod, ok azok, akik a Bekejel fo szervezoi voltak...
Ebből még nem tudtuk meg, leszbikusak-e. Lehet, hogy azok. :)
Az "Akartok igazi leszbit látni? Tessék, ez egy igazi leszbi." lany full
hetero, Dorci neven szorolapozott anno az Ahimsa Csoportban a Parlamentben.
A pasija (Gibbon, ugyanabbol a brancsbol) szinten felvonult ("Budára érkezve
a tömeg kicsit már elpilledt, de sokan még mindig lelkesen táncoltak..."
kepen narancssargaban).
Hát én komolyan mondom, nem igazodom el ezeken a melegeken. Hogy is van ez? A melegfelvonuláson pont azok nem melegek, akik a legjobban ugrabugrálnak a kamionokon, meg akik a legnagyobb táblákat viszik. Egyáltalán voltak kint buzik? Még a végén kiderül, hogy a transzvesztiták is lányok voltak.
A fellepo-tancolo "Laci" elvileg "Marci" neven lett felkonferalva, de most
mar tenyleg az en anyamat, hogy kekeckedek itt. Azt a produkciot amugy sem
mentene semmi...
Marci mostantól Laci. Diktatúra van.
Mindenesetre köszönjük a korrekt tájékoztatást. Megtudtuk, hogy már az igazi leszbik sem leszbik. Már a buziság sem a régi!
A második levelet az a haver írta, aki a tüntetésen hivatalosan is megerősítette, hogy ő bizony homokos. Nézzük, hogyan látta ő a felvonulást, illetve a riportot.
Olvastam a buzitunti-riportodat. Kb. ezt vartam :) Volna egy-ket
megjegyzesem hozza, random sorrendben.
Nem lombozodtam le attol, hogy tudtad, hogy meleg vagyok, epp
ellenkezoleg! Nagyon feltem, hogy hogyan fogod fogadni a hirt (sokaig
pont a toled valo felelmem akadalyozott meg abban, hogy felvallaljam
onmagam es vegre normalis eletet elhessek - felre ne erts, nem teged
hibaztatlak), igy kifejezetten orulok neki, hogy semmi bajod velem -
vagy legalabb is a buzisagommal =) Viszont meglepodtem, ugyanis azok,
akiket eddig 'beavattam', soha nem gondoltak volna rolam, hogy meleg vagyok.
Azt hiszem, kisse felreerted a 'meleg buszkeseg' fogalmat (vagy en
ertettelek felre teged), amit egyebkent nem csodalok, mert eleg hulye
kifejezes :) Nem arrol van szo, hogy buszkek vagyunk ra, hogy buzik
vagyunk (persze ilyenek is akadnak azert, lasd pl. Michelangelo), csak
arrol van szo, hogy van bennunk annyi buszkeseg, hogy ne turjuk, hogy
baszogassanak minket a szexualis orientacionk miatt. Lasd Stonewall,
amit nem irok le, mert az osszes cikkben benne volt.
Ezeket a cikkeket azonban nem mindenki olvasta, ezért egy kis gyorstalpaló következik. A Stonewall Inn egy amerikai melegbár volt, amelynek vendégei a hatvanas években megunták, hogy a rendőrök állandóan zaklatják őket, és jól megverték a fakabátokat. Azóta ennek az eseménynek az évfordulóján vonulnak fel az egész világon a melegek, ez a Gay Pride, avagy a Meleg Büszkeség napja.
Harmadszor: a homoszexualitas a tudomany mai allasa szerint nem
betegseg. Lasd:
http://www.pszichologia.hu/cikk/cikk.phtml?id=12
http://www.pszichologia.hu/cikk/cikk.phtml?id=14
Ezzel vitába szállnék, és velem tartana dr. Czeizel Endre is, akit valószínűleg mindenki elfogad szakértőnek, lévén az ország első számú genetikusa és szexológus szakembere, akinek ráadásul a fia meleg, tehát elég közelről ismeri a problémát. A homoszexualitás nem más, mint eltérés a normális biológiai működéstől. A homoszexuálisokban egy alapvető biológiai funkció nem működik. Ezt nem nevezhetjük egészségesnek, hiszen nem az. Az, hogy a homoszexualitást politikai okokból normálisnak minősítették, nem változtat semmit a tudományos definíción. Ha racionálisan belegondolsz, ezt neked is be kell látnod. Minden szexuális deviancia - scatofília, pedofília, nekrofília, stb. - elmebetegség, csak a homoszexualitást vették ki ebből a körből.
Az izlestelen hacukakat en se szeretem; szivesebben vonulnek
kulturemberekkel, mert nem orulok neki, hogy rozsaszin parokas, szoros
labu dagadt kamunenikkel vesznek egy kalap ala. Ugyanakkor a felvonulas
a toleranciarol szol, igy oket elzavarni nem volna kulonosebben ildomos
=) Mar csak azert sem, mert az egesz melegmozgalmat a transzvesztitak
kezdtek. Igazabol tobbek kozott azert is mentem ki a felvonulasra, hogy
ne csak travikat meg szuk borgatyas, felmeztelenul vonaglo buzikurvakat
lasson a jonep... persze a hiradokba ugyis ok kerulnek be.
Jót tenne az imázsotoknak az is, ha a nyilvános vécéket hirdetésekkel telepingáló buzikat - "csinos fiú három faszt szopna," stb. - valahogy eltávolítanátok a bolygóról.
Hogy az Atlasz Sportegyesuletbe bevesznek-e heterokat, azt nem tudom, de
szerintem irj nekik egy emailt, biztos szivesen fogadnak az 5000
forintodat ;) Es kapnal egy szep polot is, amibol tudom, hogy neked
keves van ;))
Köszi, inkább futok esténként ingyen. :)
Azt gondoltam, hogy a rendorok nem fognak teged beken hagyni, es nagyon
orultem, hogy nem hurcoltak el.
Hát, majdnem... Amikor kotorásztam a zsebemben, és nem találtam a személyimet, a zsaru szinte kitörő örömmel közölte velem, hogy ha nincs nálam, akkor bizony elvisz engem a kapitányságra. Aztán megtaláltam, és lehervadt az arcáról a mosoly.
PS. Athinanak koszonet a legszebb fiukrol keszitett kepeiert =))
Majd megmondom neki. Amúgy én is fotóztam. :)
<< előző levél | következő levél >> |