Tegnapi szuperdroidunk sokakat harsány röhögésre fakasztott. Néhányan javasolták, hogy küldjek neki Balfasz polót. Küldjön a faszom, aki akar, vegyen, aztán küldje el maga. :) Meteor Bejla azonban egy kedves verssel lepett meg bennünket, amit természetesen Bohár Zsolt főjuppi barátunkról írt.
FDanee is lefordult a székről, amikor Zsoltika bemutatkozását elolvasta, és rögtön heves kutatásba kezdett. Ki lehet ez a balfasz? Meg is találta.
A mai droid (Bohár Zsolt) csúnyán földhöz vágott, és kíváncsi lettem
rá, hogy melyik az az általa is emlegetett igen komoly, piacvezető,
stb. cég ahol dolgozik. Lássuk, mit tud róla a Google!
Az első találatok egyike a profitweb.hu, amelyet egy partnerével tart
fenn kedvencünk. Az oldalon látható bemutatkozója hasonló a már ismert
leveléhez, ha esetleg valakinek nem lenne elege belőle. Sajnos az is
kiderül, hogy ez a dizájner-juppi-köcsög valódi designernek tarjta
magát. A referenciák listáját nézve elgondolkoztam, hogy a Veszprémi
Egyetem miért éppen velük, egy külsős céggel készíttette honlapját.
Vissza a Google találati listához. Újabb nyom: a Weblabor levlistáján
aziránt érdeklődi a fiú, hogyan oldható meg, hogy a csillogó-villogó
Flash-es oldalai a régebbi böngészőkkel is kompatibilisek legyenek.
Megint Goggle, és majdnem lefordulok a székről. Egy home.mit.BME.hu-ról
származó dokumentumban meglátom, hogy Bohár Zsolt László. Egyből irány
a Neptun, keresés, nincs találat (ez persze semmit sem jelent). Nézem a
Méréstechnika és Információs Rendszerek Tanszék (MIT) munkatársainak
listáját, nincs olyan, akinek a neve hasonlítana a ~akármi könyvtárra,
ahol a doksi van. Elkezedem olvasni az oldalt, a keltezésben szerepel
Veszprém. A Veszprémi Egyetem telefonkönyvében pedig szerepel a tanár,
így valószínűsíthető, hogy barátunk ezen az egyetemen "mereszti a
picsáját".
Biztos mást is lehet találni róla, de kezdődik a francia-görög, úgyhogy
abbahagyom.
Hajrá görögök, hajrá Bohár Zsolty!
FDanee
Worluk mester pedig leugatott a hibás nyelvtani ismereteim miatt.
"tudod, van valami szabály a három szótagnál hosszabb összetett szavakról." hat! különben a szabály a kéttagú összetételekre nem vonatkozik: marketingstratégia egy szó, mert csak 2 komponens, vö. magasságikormány-szerkezet.
Micsoda érdekesség-hegyvonulat ez a magyarnyelv-elemzés!
No de haladjunk tovább. A Zsoltika levelét hozzám eljuttató haver időközben beparázott, hogy mi lesz, ha kiderül, hogy tőle került ki a levél, és arra kért, hogy vegyem le. Nekem persze semmi kedvem nem volt az utóbbi hónapok legnépszerűbb droidját eltávolítani, és ezen egy kicsit vitatkoztunk, lévén hogy szerintem a csóka legalább ezer cégnek elküldte a faszságait, szerinte meg ez egyáltalán nem biztos. Szó szót követett, végül úgy döntöttem, felhívom a gyereket, és kiszedem belőle, mi a helyzet e téren. A beszélgetést nem rögzítettem, de valahogy így zajlott.
- Tessék, Bohár Zsolt...
- Jó estét kívánok, Kulcs István vagyok, a MiG-MAPO Rt. ügyvezető igazgatója. Elnézést, hogy ilyen későn zavarom, de csak most tudtam elérni. Eljutott hozzánk a bemutatkozó levele, és nagyon érdekesnek találtam.
- Érdekes, nagyon sok emberhez eljutott... Nem értem, pedig csak öt címre küldtem el.
- Hát, igen, biztos felkerült néhány weboldalra. Hozzám egy barátom küldte át, és nyilván felkerült néhány céges fórumra is. Miért, sokan hívják?
- Hát, ami azt illeti, igen, és elég sok negatív visszajelzést is kapok... De ez nem érdekel, és örülök, hogy sokan elolvassák. A negatív reklám is reklám.
- Nos, amint látom, Ön pénzügyi szakember, és mi épp ilyet keresünk. Volna kedve egy dinamikus, kreatív csapat tagjaként stratégiai feladatok hatékony megoldásában részt venni?
- Mire gondol pontosan?
- Cégünk egy orosz hadiipari cég, a MiG-MAPO magyarországi képviselete. Harci repülőgépek alkatrészellátásával foglalkozunk. Egész Kelet-Európában mi látjuk el a MiG vadászgépek szervizhátterét. Az utóbbi időben elkezdtük kisebb magánrepülőgépek forgalmazását is, és ehhez lenne szükségünk egy ilyen dinamikus, kreatív értékesítési munkatársra, egy ilyenre, mint Ön, kedves Zsolt. Egészen elbűvölt bennünket azzal az önbizalommal, azzal a lehengerlő karizmával, melyet levelében elénk tárt. Nekünk olyan ember kell, aki el tudja adni a csillogó autót, azaz esetünkben, a csillogó repülőgépet. Olyanra, aki célként állítja az emberek elé, hogy ilyen repülőgépük legyen. Egy hősre!
- Öö, hát nem is tudom, igazából én nem keresek munkát... Van munkahelyem, és mellette még egyetemre járok...
- Nem keres, hát akkor miért küldte szét a levelét?
- Hát, igazából csak ki akartam próbálni, hogy milyen visszajelzések jönnek. Igaz, valóban félreérthető, olyan, mint egy álláskereső levél, de nem az...
- Akkor hát nem is keres állást?
- Igazából nem. Dededdeee... egy személyes megbeszélés mindenképpen hasznos lenne, hiszen a későbbiekben talán...
- Rendben van. Ismeri az East-West Trading Center-t az Astoriánál?
- Igen.
- Második emelet, 215. iroda. A többi is a miénk, de ott talál meg engem.
- Rendben, értem. Nekem kedd délután, öt óra felé lenne megfelelő.
- Rendben, legyen kedd délután.
- Köszönöm!
- Én köszönöm, a viszonthallásra.
- Viszonthallásra.
Aki tehát élőben akarja látni ezt a majmot, menjen kedden ötkor az Astoriára. Esetleg felvilágosíthatjátok, hogy egy rt-nek nem lehet ügyvezető igazgatója, mert az a kft-knek van, illetve kérdezzétek meg, mióta szokás pénzügyi szakembert keresni műszaki értékesítési pozícióra.
Végezetül, lapzárta után érkezett Zoltmund levele, aki újabb elemzés alá veti Zsoltika levelét.
Nem bírom megállni, hogy bele ne kontárkodjak elemzésedbe, melyet a droidzónában tettél közzé. Egy kicsit más szemszögből szeretném marcancolni kedvenc juppink torz agyának szüleményét. Ha érdekel, olvasd:
Maga a levél alapvetően 3 részre osztható: Retorikai rész, Pszichológiai rész, "Legyen már vége" rész.
A levél eleje a klasszikus (római-kori) retorikai elemeket tartalmazza. Mintha egy beszédet kezdene. Valószínüleg ezt a kommunikációelmélet, esetleg a szónoklattan órán tanulta (istentudja hány kreditért lett meg neki a kettes...). Sajnos ezeket az elemeket is (felszólalás, bemutató, tisztelgés) csak gyenge alapfokon sajátította el. A retorikai bevezető legfontosabb része, a témamegjelölés pedig teljesen elmaradt. Ez persze nem meglepő, hiszen a levél nem szól semmiről, a semmit pedig nehéz megjelölni...
A második részben szinte sikít, hogy nem tudja miről beszél. A "lelkek húrjai" meg egyéb nyalánkságok jelzik, hogy hallott már a pszichológia alapjai nevű tanegységről, de megvágták, vagy fel sem vette...
A harmadik rész a szemináriumi dolgozatok klasszikus eleme. Amikor az ember írja, hogy meglegyen a kötelező x oldal, de már nincs mit mondania a témáról. Láthatóan Zsoltikánk a semmiről sem tud 2 oldalt írni, de azért megpróbálja...
Ja, a felsőoktatási intézmény valószínűleg valami puttó főiskola, mert különben kiírná, hogy ezzel is mutassa mekkora ember ő.
Ezen részletekből különben egyértelmű, hogy szegény juppink még csak nem is közgazdásznak, hanem bölcsésznek tanul. Úgy látszik, apuci (aki a világvállalat magyarországi vezetője lehet) csak ide tudta benyomni.
<< előző levél | következő levél >> |