Pejka ma rácsodálkozott a világra az Örs vezér terén.
Ez amit nemrég tapasztaltam, egy egyszerűen rémisztő dolog. Az emberek le se szarják a másik embert, hacsak nem fűződik hozzá valamilyen érdeke. Idő közben rájöttem, hogy én is hibás voltam, akárcsak a többiek a buszon, de amit láttam azt még mindig nem hiszem el.
Helyszín: Örs Vezér tere. A GYors61-es buszon ülök. Néhány idősebb néni beszélget, én nézek magam elé ahogy szoktam, ám egyszercsak egy szokatlan string üti meg a fülemet:
- Te nézd, mi történik azzal az emberrel?
- Úristen, epilepsziás rohama van!
Kb. ennyit értettem, ezután figyeltem oda a dolgokra.
- Hol? Merre?
- Ott a buszmegállóban!
Mindenki elkezd keresgélni, nekem hátra kell néznem, hosszas keresgélés után a sima 61-es megállójában felfedezek egy pár lábat, fekvő pozícióban. Úgy remegtek, mint amikor az emberbe belevezetik a 220-at (vagy jelen esetben, mintha valakinek epilepsziás rohama van). Közben leesett az állam, de eszembe nem jutott, hogy segítsek, először láttam ilyet, és a döbbenet hatására csak nézni tudtam. A döbbenetet csak tetézte az emberek hozzáállása. Hihetetlen. Egy faszi benéz a megállóba (mert amolyan félfedett megálló), ott rángatózik valaki. Biztos a tegnapi buli utóhatása. Majd visszahúzódik. Emberek sétálnak, méghozzá nem is kevesen (Örsön mindig van valaki). Jobb esetben oda se néznek. Valami hidrogénezett szőke picsa vonult, balra nézett. Ott fekszik valaki. Majd megvonta a vállát, és továbbment. Ennyi. Akár ott is dögölhetett volna meg. Még egy darabig néztem az emberek reakcióit, de aztán elindult a busz.
Utána kezdtem csak realizálni, hogy akár segíthetem is volna, ha másképp nem hát kihívok egy mentőt, ki tudja, lehet nem is epilepsziás roham, hanem valami súlyosabb.
Na ennyit a felebaráti szeretetről.
Van egy hasonló történetem, aminek sajnos én voltam a szenvedő alanya. A családunkban mindenki öröklötten hajlamos a szívinfarktusra, így én is. Sportolásnál ügyelnem is kell mindig, nehogy a szívem túlpörögjön, mert rossz vége lehet. Nos, erre nem mindig figyeltem oda. Úgy húsz éves lehettem, amikor kondizni kezdtem, és sikeresen túlhajtottam magam egy gépen. A szív elég érdekes jószág, rendesen dolgozik, míg hajt az ember, nem is veszi észre, hogy valami nincs rendben, aztán amikor a hajtás leáll - vagyis leszállok a gépről - a szív nemhogy lassulna, hanem gyorsulni kezd, legalábbis ilyen érzés. Ilyenkor van az, hogy az ember hülye fejjel néz maga elé, majd elfehéredik és összeesik. Valami ilyesmi történt velem is. Leszálltam a gépről, és hirtelen elkezdett homályosulni a táj, a torkom meg szorult össze a vérnyomástól. Tudtam, mi jön, gyorsan leültem, de rosszabb volt, mint vártam, és éreztem, hogy megy ki alólam a talaj. Az utolsó mozdulatommal elkaptam a kondigép keretét, hogy mégse essek akkorát, a másik kezemmel meg próbáltam megérinteni a nekem háttal állva ott beszélgető egyik sporttársat. Beszélni nem igazán ment, azt sem tudom, adtam-e ki hangot, csak annyira emlékszem, hogy leesem a földre, és a sporttárs egy "faszt bökdösöl már!" kiáltással odébb lép, és tovább beszélget a szőke cicababájával. Szerencsére nem fordultam fel ott rögtön, de azóta nem járok konditerembe, hanem inkább magam edzek. Megdögleni havibérlet nélkül is lehet.
Juan G nevű olvasónk a horgászat helyzetéről nyilatkozik. Én mondjuk eleve nem értem, miért kell a halat kicibálni a vízből, de végül is demokrácia van, mindenki úgy bassza el a karmáját, ahogy akarja.
Kiskorom óta szeretek horgászni. Nincs is jobb dolog, mint a természet lágy ölén, a tóparton lazulni, iszogatni, halat fogni, stb...Most felnőttként a munka és egyéb teendőim mellett nem sok időm marad erre a kikapcsolódásra. Meg hát rendes a horgászhelyek száma is mintha csökkenne, egyre több az ilyen "gyere paraszt 4000-ért horgászhatsz itt állami jegy nélkül, annyi halat elvihetsz amennyit akarsz, csak fizesd meg!" horgászhely. Na persze ezeket a tavakat (ahol általában egy nagyobb erőfeszítéssel átköpök a túlpartra) messze elkerülöm. Már 3-4 éve nem horgásztam, de most haverokkal elmentünk egy hosszú hétvégére vidékre. Tudtam, hogy ott horgászni is lehet, ezért szóltam apámnak, hogy váltsa ki erre az évre az állami jegyemet (mert én már a Pesten dolgozok/lakok a horgászigazolványom meg Dunaújvárosban volt a szüleimnél), hogy vehessek napi jegyet. Ez ok, meg is történt, aztán mondja apám, hogy több mint 10000 FT-ot kellett fizetni, pedig neki aki évente kiváltja az éves engedélyt csak 5000 FT körül volt. A maradék az pótdíj...mert nem horgásztam. Szóval, mivel nem váltottam ki az engedélyt minden évben, nem "gereblyéztem" (meg nem engedett módja a horgászbot használatának), nem dobtam vissza döglött halat a vízbe, nem hagytam egy rakás szemetet a vízparton, nem vittem haza méreten aluli és "fogási tilalom" alá eső halat, mint ahogy ezeket sok paraszt "horgász" megteszi (én ismerek ilyeneket, de tisztelet a kivételnek), pótdíjat kellett fizetnem. Jó mi? Miért is lenne másképp? Rajtam hajtják be a fent említett károk költségeit, vagy mi??? Üdv! Juan G
<< előző levél | következő levél >> |