Jönnek mindenféle levelek mindenről, Fidesz-anyázás, egy debreceni áramszünet története, ötlet, hogy hol jelentsem fel a hipermarketeket... végül a Patriot rakéták visszatérő kérdése. Mivel azóta, hogy erről írtam, elég sok víz lefolyt a Dunán, és sok szó esett a témáról katonai fórumokon és körökben, térjünk vissza a kérdésre egy kicsit. Tib írta az alábbi levelet.

patriotok... Csak sokat gondolkoztam azon amit irtal, es most, h talaltam ezt a cikket elkezdtem utananezni. Amennyire en tudom, a patriotok nem nuklearis toltettel rendelkeznek. Esetleg tudnal adni vmi linket, ami alatamasztja a bejegyzesedet?

Nem feltétlenül más forrásokból veszek át mindent, ami a blogomban megjelenik, hanem az én agyam is jár. Patriot-ügyben a helyzet meglehetősen sokat változott, és azóta a kormány hivatalosan is cáfolta, hogy Patriotokat telepítenének Magyarországra. Keleti György azt is mondta, hogy aki azt állítja, hogy Patriotokkal interkontinentális ballisztikus rakétákat (ICBM) lehetne elfogni, az nem ért a haditechnikához. Nos, erről akkor pár szót...

A hír, hogy Magyarországra Patriot ütegek kerülnének, és konkrétan ilyen feladatkörben, nem az én fejemből esett ki, hanem a Népszabadság közölte, ők pedig nem szoktak a levegőből kapkodni híreket. A hír pontosan arról szólt, hogy amerikai katonai körökben felmerült ez az ötlet, és történtek puhatolózások, de hivatalos felkérés még nem érkezett.

Mivel magamat bátorkodom a haditechnikához valamelyest konyító laikusnak tekinteni, elgondolkodtam azon, Tornóczi Anita örökbecsű szavaival élve, hogy és ezt így hogy, ugyanis a Patriot jelenlegi változatai valóban nem alkalmasak erre a feladatra. Az 1991-es Öböl-háborúban ugyan használták ezt a fegyverrendszert iraki Scud rakéták elhárítására, és állítólag értek is el találatot, de erről a laikusoknak tudni kell pár dolgot.

A harcászati és hadászati rakétákat azért nevezik ballisztikus rakétának, mert valójában nem rakétaként csapódnak a célba. A rakétafokozat arra szolgál, hogy a robbanófejet bizonyos sebességre gyorsítsa, és ballisztikus pályára állítsa, majd leválik róla, és a robbanófej a ferdehajítás elve alapján, kvázi ágyúgolyóként repül tovább a célig. A rakéta repülésében ennek alapján megkülönböztetünk indítási, pályára állási és visszatérési fázist.

A Scud rakéta nem interkontinentális rakéta, hanem hadszíntéri fegyver. Az ebbe a kategóriába tartozó eszközök nem alkalmasak stratégiai célok támadására, csak az ellenséges vonalak mögötti, pár száz kilométerre levő célok - parancsnoki harcálláspontok, felvonulási, gyülekezési körletek - támadására valók. Hasonló fegyver egyébként az amerikai Pershing rakéta is. Egy harcászati rakéta elfogása lényegesen egyszerűbb, mint az űrbéli ballisztikus pályán repülő, irdatlan nagy sebességű ICBM-eké, amelyek - mint a nevük is mutatja - akár egy másik kontinensen fekvő célt is támadhatnak. A Patriot légvédelmi rakéta PAC-3 változatát a kisebb harcászati rakéták megállítására tervezték, az 1991-es tapasztalatok alapján. A Patriot tehát alapvetően nem "rakéta elleni rakéta", mint a közhiedelem tartja, csak az utóbbi időben lett az. Elsősorban repülőeszközök elleni légvédelmi rakétának (SAM) lett tervezve, hasonló kategória, mint a Magyar Honvédségnél is rendszerben álló SA-6 Kub (Gainful). Persze annál sokkal modernebb és pontosabb, ezért is kísérelték meg harcászati rakéták elfogására használni 1991-ben, de inkább csak jobb híján, mint valódi megoldásként. Azóta célzatosan fejlesztik az ilyen irányú képességét, épp ennek eredménye a 2003-ban bemutatott PAC-3 változat, ami már tényleg képes lelőni az ellenséges rakétákat.

Patriottal ICBM-ekre lövöldözni elég esélytelen vállalkozás. Csak akkor van halvány esély a sikerre, amikor az ICBM éppen visszatérési fázisban van, és belép a Patriot hatósugarába. Ez a rakéta ugyanis mindössze 15 km magasságig vethető be, míg az ICBM-ek repülési pályája 50-60 km körül kezdődik. De a nagy sebességgel közeledő, meglehetősen kicsi rakétafejet még a Patriotnak is nehéz eltalálni. Az egyetlen lehetőség, hogy a megsemmisítési hatékonyságot növeljék, ha nukleáris robbanótöltettel látják el a Patriotot. Ez azonban csaknem ugyanazt a pusztítást végezné a célterületen, mintha az ellenséges rakéta robbant volna fel. Nincs sok értelme. Összehasonlításként: legalább annyira nincs értelme, mintha az atombombát repeszburkolattal látnák el.

Épp ezért a Patriothoz nincs nukleáris robbanófej. Azt azonban nem tudjuk, fejlesztenek-e hozzá. Valószínűleg nem. Ha mégis, akkor viszont elképzelhető egy olyan harceljárás, amelynek során több Patriot ütegből egyidejűleg indított rakéták a bevetési csúcsmagasságon robbannak, és kvázi "nukleáris falat" vonnak az ICBM útjába. Egy ilyen robbanássorozat képes lenne letéríteni a pályájáról a visszatérő rakétafejet. Mellesleg pedig - mint mondottam - odalent minden elpusztulna. Többe kerülne a leves, mint a hús. Ám nem tartanám kizártnak, hogy valaki mégis komolyan gondoljon egy ilyen esztelen eljárás megvalósítására, hiszen nem ez lenne az első példa a világtörténelemben.

Nyitva marad a kérdés, hogy mi a fenéért akartak az amerikaiak Patriotokat hozni ide, ha teljesen értelmetlen a dolog? Nos, nem tartom kizártnak, hogy az újságíró hallott félre valamit, és szó sem volt rakétaelhárításról. Lehetséges, és nagyon is ésszerű lenne, hogy az amerikaiak légvédelmi Patriot ütegek telepítését kínálták volna fel a NATO keleti tagállamainak, így Magyarországnak is, mert valamennyiünknek igencsak jól jönnének ilyen kategóriájú fegyverek. Magyarország jelenlegi légvédelmi képessége konvergál a nullához, az elavult Kub rakétaütegeken kívül csak csapatlégvédelemmel rendelkezünk. Az Patriot rakétákat nem adták volna át, hanem amerikai kezelésben és tulajdonban maradtak volna, mert egyik kormánynak sem áll módjában ilyen drága fegyverrendszert vásárolni. Ez viszont megint csak spekuláció.


<< előző levél következő levél >>