DROID-704
2007.07.25.
blog
droidzóna
levrov
Exi nem hitte volna, hogy a civilizáció jelen fejlettségi fokán az emberiségnek még mindig problémát okoz egy tartálynyi szemét elszállítása. Pedig...
Január elején történt hogy a boltom előtt álló konténer mellett az egyik reggel megjelent még egy. Mint a kukásoktól megtudtam, azzal a céllal helyeztette ki az önkormányzat, hogy abba dobálják a háztömb lakói a karácsonyfákat, ne legyen tele velük minden a kuka környékén, mint eddig minden évben. Azt mondták, pár hétig marad, és ingyen van, több helyre is raknak a városban. Eddig szép és jó, örültünk, hogy végre egy okos ötlet is kitelt városkánk bölcs vezetőitől. Az említett konténerbe persze időközben az emberek sima háztartási szemetet is szórtak - ha már egyszer ott volt - de nem volt gond, azt is elvitték. Aztán amikor eltelt a néhány hét, s egyik hétköznap délután megjelent egy bazinagy teherautó és néhány jómunkásember. Felkapták a félig telt kukát, a szemem láttára kiborították belőle a szemetet, csak úgy, oda, a másik kuka mellé, meg ahova sikerült. Jutott a járdára is, meg boltom előtti parkolóba. Aztán elkezdték feltuszkolni az üres tartályt a teherautóra, az eddig begyűjtött néhány társa mellé. Ez egy viszonylag tiszta környéken történt, a háztömb lakóinak sohasem volt szokása, hogy odaszórják a szemetüket a konténer mellé, és az eset idején is teljesen tiszta volt a terület.
Kirohantam, mondom nekik, hogy ezt ugye nem gondolják komolyan, mert még viccnek is rossz. A válasz körülbelül valami "qrvaanyád, mi közöd hozzá, húzzá' el innen" jellegű volt, amihez hozzátették, hogy az ő dolguk csak az, hogy begyűjtsék a konténereket, a szeméthez semmi közük, különben is tilos volt (!) háztartási szemetet belerakni.
Erre én mondtam nekik, hogy rendben, akkor most felhívom a közterület-felügyelőket, hogy ők vajon mit szólnak hozzá, na meg felírom a rendszámot is, a biztonság kedvéért. Anyáztak újból, aztán nagy duzzogva, gyilkos pillantásokkal belapátolták a nagy részét a másik konténerbe, és gyorsan elhúztak. Utána mi még persze egy órát takarítottunk, mire úgy nézett ki a hely, mint korábban.
Hogy az önkormányzat vagy a melósok voltak a nagyobb droidok azt nem tudtam eldönteni.
<< előző droid | következő droid >> |