DROID-701
2007.07.21.

blog   droidzóna   levrov

Fiatal olvasóm, Aventurin osztálykiránduláson járt. Úgy kell neki. De legalább ma is lesz min röhögni!

A legnagyobb barmot Esztergomban sikerült kifogni. Akkor voltunk nyolcadikosak. Nem tudom, ki volt már ott a Gyopár Kempingben. Aki volt, részvétem, aki nem volt, ne tegye. Elméletileg háromcsillagos panzió. Egy fenét. Két négyzetméteres faházak (alig fértünk el bennük ketten), be volt ázva minden, a terület csupa gaz. A fürdőben csótányok mászkáltak, a lány WC-ben az egyik ablak keretestül ki volt döntve. Az "étterem" - ami egyenlő egy menzánál is szarabb műintézménnyel - rémes, semmit nem lehetett megenni. Az én matracom majdnem teljesen szét volt szakadva, a focipálya pedig a susnyásban volt, és két karó volt a háló...

De akiről beszélni szeretnék, az a portás (vagy tulaj? fene tudja), aki egy lepukkant, piás kinézetű emberke volt, akit elneveztünk csősznek, mert tök úgy nézett ki, mint a régi filmekben azok az emberkék, akik a szőlőre ügyeltek falun. Nos, ennek a pasasnak voltak érdekes dolgai. Az első, amit észrevettünk, hogy egy tök dzsuvás talicskában hordta a "friss" ágyneműt, így az alaposan elkoszolódott, amíg a faházakhoz ért. Van fotóm is róla, csak sajna nem digitális...

Volt a kis csipszar faházak mellett egy nagyobb, fűtött, 9 ágyas szoba, hűtővel meg mindennel, ott lakott a fiúk nagy része a kirándulás alatt. Úgy hajnali egyig fenn voltak a srácok, aztán villany leó, alszanak. Arra ébredtek hajnali négykor, hogy fel van kapcsolva a villany. Körbenéztek, mindenki megvan, egyik srác sem hiányzik. De akkor ki kapcsolta fel a villanyt? Elalvás után senki nem hagyta el a szobát. Erre az egyik fiú kiment a portára, látja, hogy a portás felkapcsolt villany mellett írogat valamit.

- Nem tetszik tudni, hogy hogy kapcsolódott fel nálunk a villany?
- Há' a kapcsolókkal ezt a szobát is, meg ööö... aztat is fel meg le lehet kapcsóni - mondta gyönyörű paraszti fogalmazással és tájszólással emberünk.
- De hát mi aludni szeretnénk!
- Há' azt nem mondtátok!

Na, úgy látszik, a pasas csak olyan 14 évesekkel találkozott eddig, akik hajnali négykor még fenn vannak osztálykiránduláson (elképzelhető, hogy a többség igen, de a mi osztályunk AKKOR MÉG nem volt ilyen. =))

A következő droid roppant egyszerű volt, s jól mutatja a McDonald's-os alkalmazottak IQ-szintjét. Veszprémben történt, hogy egyik osztálytársam Sprite-ot rendelt, mire a pénztáros Fantát ütött be a számítógépbe, és kihozott egy kólát.

A következő droiddal pedig személyesen én és egyik barátnőm futottunk össze szintúgy Veszprémben, de mi egy SPARban. Előttünk a pénztárban egy kinézetre nem menedzser ötven-hatvan közötti emberke állt, kezében egy kartondoboznyi almával. Körülbelül ez a párbeszéd hangzott el a pénztáros és a pasas között:

- De hát nem az van lemérve, mint ami a cetlin van! - kezdte a pénztáros.
- De az hogy lehet? Rossz a mérő? Há' mé' nem szóltak, hogy a kartondobozt is le kell mérni?
- Nem úgy értem, uram...
- Akkor meg mi a baj azzal a mérővel? Nézze, nekem erre nincs időm, el kell vinnem ezeket az almákat!
- De uram, nem a mérővel van baj, nem az van lemérve, mint ami a kis öntapadós cetlin van.
- Miket beszél itt maga? Kifizetem és elviszem, nekem erre nincs időm! Most vigyem vissza, és méressem le újra? És mégis, mi a baj? Le kellett volna méretni a dobozt is?

Na, ekkor láttam, hogy nem egy atomfizikus az emberünk...

- De uram! Nézze már meg! Ön kelbimbót méretett le alma helyett...

Te jó isten... csak ennyi hozzáfűznivalóm volt magamban.

- Jaj... De nekem... most oda...

Rohadtul nem volt értelme annak, amit mondott.

- Az egyik kolleganő odamegy, és leméreti. Ez megfelel?
- Ha lenne olyan kedves...

És emiatt az IQ-fájter csokker miatt kellett perceket várnunk a barátnőmmel a pénztár előtt, pedig együtt összesen egy zacskó gumicukrot, egy Tic-Tacot meg egy palack ásványvizet vettünk...

Olyan is történt - ez Tatán volt, ha jól emlékszem - hogy pár hűdekemény tizenöt-hat éves kölyök csaknem meglincselt minket, mert mi Újpestről jöttünk, ők meg Fradi-drukkerek voltak.

Utolsó osztálykirándulásos droidom, illetve droidjaim szintén tataiak voltak. Az egyik egy pizzéria dolgozója, a másik pedig a diákszálló portása. Úgy kezdődött, hogy gondoltunk egyet, és elmentünk pizzázni. Mivel a mi társaságunkból valaki elment feltérképezni a terepet, és addig a többi csoport elindult, mi tudtunk legkésőbb elindulni. Így lett kb. tíz percünk arra, hogy leüljünk zabálni. Elkezdtünk számolni, hogy ebből a rohadt sok időből meg lehet-e ezt oldani. Na mindegy, elmentünk enni. Persze rohadt nagy volt a sor, percek múlva kerültünk csak a pénztárhoz. Kis vita után eldöntöttük, hogy egy Hawaii pizzát kérünk.

- Elvitelre kérnénk, felszeletelve nyolc részre - mondta az egyik srác a csoportból. Mondta a csaj a pénztárnál, hogy oké, csak ne itt várjunk, mert jöhetnek vevők, hanem üljünk le kinn. Jó, már így is jócskán kicsúsztunk az időből, de láttunk más osztálytársainkat is a környéken császkálni, gondoltuk, nagy baj nem lehet belőle, ha nem érünk be időre. Addig kértünk a közeli jukeboxból számokat ("nagy szerencsénkre" tele volt Pokolgép-számokkal az egész, alig egy-két hallgatható szám volt, de hát már az is haladás). Aztán a csaj kihozta a pizzánkat alufóliában.

- Ez lenne az elvitel? Nincs egy doboz vagy valami? - kérdeztük kórusban, de a csaj addigra elhúzott jó messzire. Kibontottuk az alufóliába csomagolt pizzát.

1) nem Hawaii volt, hanem gombás (amivel nekünk nem volt semmi bajunk, csak az osztálytársaink Hawaii-t kaptak, és náluk 3 emberből 2 utálta az ananászos pizzát)
2) nem volt felszeletelve
3) nem volt elég meleg.

Először úgy döntöttünk, hogy hazavisszük, de letettünk róla, mivel a pizza túlzottan hajlékonynak bizonyult: lekonyult, amikor felemeltük. Akkor kitaláltuk, hogy akkor megesszük itt. Az egyik fiú bement a pizzázóba, hogy kérjen a csajtól evőeszközöket, vagy legalább egy kést, amivel fel lehetne vágni. Erre a csaj:

- Nem adhatunk ki evőeszközt, meg különben is elviszitek...

Na, ekkor durrant el az agyunk.

- Akkor együk meg kézzel - javasolta valamelyikünk. Nos, elkezdődött a turkálás a pizzában. Én hozzá sem értem, de két másodperc múlva az egész tök gusztustalan lett, úgy nézett ki, mint a moslék. Szóval én egy falatot nem ettem, és jó ideig heveny hányingerrel küzdöttem.

[Itt jegyezném meg, nekem is szállítottak már ki pizzát egy mosóporos doboz leszakított oldalán, alufóliába csomagolva. Igaz, ez vidéken volt, és mondták is a telefonban, hogy nincs pizzás dobozuk, de megoldják... - tomcat]

Aztán mentünk vissza a táborba. Illetve mentünk volna, de zárva volt. Ott volt a porta nem messze. Megkérdeztük a portás nyanyát, hogy miért zárt be, amikor úgyis tudja, hogy a fél társaság még nem érkezett vissza. Erre elkezdett nekünk arról pampogni, hogy kilencig lettünk elengedve, addigra vissza kellett volna érni, nem enged be minket, és punktum. Az ügyesebbek erre egyszerűen átmásztak a rácson, de voltunk hárman, akik nem voltunk annyira ügyesek. Vagy öt percig álltunk ott, próbálkoztunk, de nem ment. Ha nem találunk egy farönköt, aminek segítségével át tudtunk volna mászni, talán másnap reggelig ott dekkoltunk volna...

Ugyanez a nyanya másnap is kiborított minket. Most személy szerint nem engem. Délután is elmentünk sétálni hárman, aztán megérkeztünk a tábor hátsó bejáratához, ami sosem volt nyitva. De mivel a másik kapu rohadt messze volt, nemes egyszerűséggel átmásztunk a kerítésen (ezen még én is át tudtam...). Aztán öt perc múlva két másik osztálytársam is odaért, mászott volna, egyszerre csak ott terem az a bányarém, és kezdi a sipákolást:

- Hát ezt hogy képzelitek! Itt nem lehet átmászni! Az ilyenekből lesznek a vandálok!!

Azért ez...