DROID-700
2007.07.20.

blog   droidzóna   levrov

Régi barátaimnál, Edinél és Micónál jártam. Természetesen ismét tele voltak droidsztorikkal! Hiába, a céges élet. Egy ismerősük elmesélte nekik, milyen volt két hetet dolgozni a nagy amerikai olajvállalat, az Exxon magyarországi leányvállalatánál. Tovább nem bírta.

A cégnél töltött két hét alatt kizárólag előadásokat hallgatott, amelyek felkészítették a munkával eltöltendő, mindennapi életre. Igazából ez egy hónapig is eltartott volna, de a kockázatok és mellékhatások tekintetében inkább megkímélte magát ettől. Hogy a munkahelyek nagy részét a broilercsirkék színvonaláig leépült droidoknak tartották fenn, már akkor megértette, amikor megfigyelte, hogy az irodaház minden ajtajára nagy, sárga figyelmeztető táblát erősítettek: "Vigyázz! Az ajtó túloldalán is lehet valaki!"

Az új munkatársak oktatásának első lépése a megfelelő kiképzés volt. Például egész délutános tréningben részesültek a szék használatából. Igen, mert ez Amerikában roppant bonyolult dolog. Beültek egy irodába, jött egy kiskosztümös juppicsa, és hóttkomoly arccal, PowerPoint diák segítségével, részletesen elmagyarázta, hogyan kell a székben ülni, hogy lehet feljebb vagy lejjebb állítani a háttámlát, és így tovább. Rosszabb, hogy a kollégák nagy része eközben áhítatos arckifejezéssel, buzgón jegyzetelt. Nekik ez mind újdonság volt... Főhősünk egy darabig gondolkodott, hogy felnyomja-e a projektort ennek az okoskodó libának, vagy csak simán rúgja fejbe, majd inkább elővette a telefonját, és játszani kezdett. Hiba volt. A liba kiszúrta, odament hozzá, és mosolygó, anyáskodó leereszkedéssel így szólt:

- Szia, téged hogy hívnak?
- Engem? Gábor.
- Gábor, úgy látom, te nem nagyon érted, amit elmondtam, ugye? Akkor neked most elmagyarázom még egyszer...

És a legnagyobb természetességgel felállította Gábort, hogy megmutogassa neki a széken található csavarok és karok funkcióját. Gábor becsületére legyen mondva, nem csinált vele valami olyat, amit Grafitember is csak hosszas tétovázás után rajzolna le.

De ez még semmi! Az irodákban mindenhol úgynevezett motivation flyer-ek figyeltek a falakon, vagyis az ötvenes évek munkamorál-javító plakátjainak modern változatai. Ezek mindegyike egy-egy mosolygós dolgozót ábrázolt, s alatta valami banális baromság volt olvasható, ami a szorgalmas munkára, a megfelelő céges viselkedésre és a tökéletes robotszerűség fenntartására szólította fel a dolgozót. A széktanfolyam után mindenki kapott egy nejlonzacskóban egy halommal ezeknek a kicsinyített, öntapadós változataiból azzal, hogy otthon, vagy az autóikban ragasztgassák ki, nehogy szem elől tévesszék ezeket a bölcsességeket a szabadidejükben. Például azt, hogy: "Ne felejtsd otthon a belépőkártyádat!" Ez már sok volt Gábornak, és eljött az agyatlan juppifészekből, mielőtt teljesen leállnának az agykerekei. Azóta inkább fele pénzért, de nyugodtan dolgozik egy magyar cégnek.