DROID-683
2007.03.09.

blog   droidzóna   levrov

A rendszerváltás válságkorszakának legmarkánsabb szindrómája az úgynevezett Gönczöl-jelentés, mely a 2006 őszén történt zavargások elemzésével foglalkozik. A jogi kontárság, a rosszindulat és a balliberális ostobaság olyan csimborasszója ez az ötmillió forintból (!) összetákolt fércmű, hogy az díszhelyet érdemel a történelmi balfaszságokat amúgy is előnyben részesítő Droidzónában.

Nem hiszem, hogy van épelméjű ember Magyarországon, aki önszántából nekiugrik egy több, mint 260 oldalas kormányjelentésnek, és még érteni is akarja. Eleddig egy ilyen emberről tudok, Pilu az. A többiek, akik elolvasták, valamennyien jogászok, rendőrök, politikusok, és egyéb, különféle elmebeli képességeket felmutató személyek, akik keserű hivatali kötelességből lapozgatnak ilyesmiket. Belőlük kimaradt valami önvédelmi reflex, ami a normális emberből hajító mozdulatot vált ki, közvetlenül az ilyen brosúrák megérintése után. Most azonban megpróbálom megismételni utcakultúr-regős barátom bravúrját, és leteszem a magam kétfilléresét a Vizsgálati jelentés a 2006. szeptember-októberi fővárosi demonstrációkkal, utcai rendzavarásokkal és rendfenntartó intézkedésekkel kapcsolatos eseményekről címet viselő iromány mellé, mely kelt pedig Budapesten, 2007 február 2-án, 11 órakor. A cím egyébként annyira nyakatekert, hogy a Pornolyzer is csak egy szerény "kibaszott"-tal tudja feldobni, akárhogy is adom be neki, másrészt pedig mindjárt három helyesírási hiba is van benne, nem számítva a lap alján olvasható keltezés központozását. A második oldalon található eme jelentés összeállítóinak névsora, helyre kis karikás C betűvel, nehogy már valaki elplagizálja ezt a remek művet. Róluk persze illik tudni, hogy kicsodák, de mivel az átlagember éppen úgy nem tudja, mint ahogy 260 oldalas jelentéseken sem rágja át magát önként, hadd mutassam be őket.

Csepeli György
SZDSZ-es politikus, korábban az Informatikai és Hírközlési Minisztérium államtitkára. Ez a minisztérium már megszűnt, mert olyan jó az informatika ebben az országban, hogy nem kell vele foglalkozni többé. Pedig ez az úriember igen járatos az informatikában, még blogja is van. Születésnapjára kapta tanítványaitól a csepeli.com címen található weboldalt, vélhetőleg még 1995-ben, amikor még nem voltak meg a karhatalmi eszközök a Comic Sans betűtípus használatának szankcionálására. Itt olvasható Csepeli úr életrajza is. Eszerint 1946-ban született Budapesten, éppen február 14-én, szóval sanszos, hogy rövidesen még rondább weboldalt kapjon valakitől. Jelenleg az ELTE szociológiai intézetében dolgozik. 1986-2001 között a Szociálpszichológiai Tanszék vezetője, 2001 óta a Kultúrantropológiai Tanszék vezetője (már feltéve, hogy jól fordítom vissza angolról magyarra a tanszékek nevét). Amúgy 1965-69 között diplomázott, szintén az ELTÉn, ha jól értelmezem, pszichológiából és orosz nyelvből, mely mindkettő elengedhetetlen az informatikai minisztériumi munkához (ismeritek a mondást, "annyi esélye van, mint bölcsésznek a command promptnál", na, hát ezt nem véletlenül mondotta valaki). Később Dosztojevszkij pszichológiájából doktorált, majd PhD-zett és DSc-zett (nem, ezek nem processzor-utasítások) a magyar nemzeti identitás szociálpszichológiája és a nemzeti öntudat témáiban. Összességében tehát egy remek tudományos fokozatokkal bíró, szép kiadványlistával és tudományos karrierrel bíró, éppen ötvenéves úriembert köszönthetünk a jelentés első szerzőjeként, akinek talán csak annyit róhatunk fel, hogy oda-vissza van Freudért, akinek mindenki ismeri a nevét, me' híres faszi, csak azt nem tudják, miket írogatott össze, ami miatt ismernünk kell. Ő találta ki például, hogy a szexuális hűség mentális defektusokat okoz, valamint állítólag ő írta azt is, hogy: "A keresztény vallás nem tartott azokba a szellemi magasságokba, ahova a zsidó vallás szárnyalt." No de mindegy, a lényeg, hogy Csepeli úr, SZDSZ-es politikus, mint a magyar identitás fő szakértője vett részt a bizottsági munkában. Ezúton boldog születésnapot neki.

Gönczöl Katalin
E drága hölgy 1944-ben pottyant bolygónkra, és 1968-ban diplomázott szintén az ELTÉn, annak is a jogi karán. Azóta pezsgő karriert tudhat magáénak, egészen napjainkig. 1967 júliusától a büntető eljárásjogi tanszék kriminológiai csoportjánál, majd az önállóvá vált kriminológiai tanszéken állt alkalmazásban egyetemi tanársegédként, majd adjunktusként. 1975 és 1978 között aspirantúrán volt. 1979-ben nevezték ki egyetemi docensnek, 1990-ben egyetemi tanárnak. Ez a néhány szép, hosszú mondat saját önéletrajzából származik, és még vagy nyolc ilyen követi, aminek a vége az, hogy Gönczöl Katalin elismert kriminológus-kutató, aki a Kádár-rendszer idején szép tudományos karriert futott be alma materében, az ELTE jogi karán, majd nemzetközi konferenciák sűrű látogatása mellett millióféle nemzetközi szakmai intézet tagja lett. 1995-től 2001-ig az emberi jogok országgyűlési biztosa. 2003 júliusától az Igazságügyi Minisztériumban a büntetőpolitika elvi kérdéseiért felelős miniszteri biztos. Tudományos kutatási területei: büntetőpolitika, bűnmegelőzés, közösségben végrehajtott büntetések, igazságszolgáltatás mint kommunikáció. Laikusként áttekintve életrajzát és tevékenységét, kevés belekötni valót találok, talán csak annyit, hogy érdekes módon mindig a baloldali kormányok alatt ismerik el tudását, és jelenleg is kormánytanácsadóként tevékenykedik, így akár elfogult is lehet. De hát ki nem az. Igen, kedves olvasóim, a feltételezés helyes: Gönczöl Katalin volt a nyakatekert című dokumentumot kiadó bizottság elnöke, ezért hívták Gönczöl-bizottságnak, a jelentést pedig Gönczöl-jelentésnek. Érzékeny lelkünket az is bántja, hogy 2000-ben a Magyar Hírlap "Az év emberének" választotta meg Gönczöl Katalint, márpedig tisztességes ember az ilyet inkább sértésnek veszi. Mármint azt, hogy a Magyar Hírlap plagizálja a Time Magazine ötletét, természetesen. Amúgy Katalin Gyurcsány Ferenc személyes beosztottja, de ezt már tényleg ne vegyük zokon egy független bizottság elnökétől.

Györgyi Kálmán
Ki hinné, hogy a bizottság harmadik tagja is az ELTE Állam- és Jogtudományi karáról érkezett, nevezetesen a büntetőjogi tanszékről. Györgyi Kálmán 1939-ben született Budapesten, 1965-ben szerzett jogi diplomát. 1969-1970-ben, amikor földi halandónak megközelíteni sem volt szabad az országhatárt, a freiburgi (NSZK) Albert Ludwigs Egyetemen tanult. Visszatérése után emelkedik, mint a nemzet rakétája: gyakornok, adjunktus majd docens az ELTÉn, 1990-ig. 1974 és 1978 között az Igazságügyi Minisztérium büntetőjogi kodifikációs bizottságának tagja, vagyis magyarán ő volt az egyik, aki a Kádár-rendszer büntető törvénykönyvét megalkotta. 1990-ben legfőbb ügyésszé választották, amit életrajzírója, Gellér Balázs a következőképp kommentált: "az egyetlen embert, akit országszerte alkalmasnak tartottak arra, hogy mint legfőbb ügyész - a bár magas szakmai színvonalat képviselő, de mégis kényszeruralmi múltat cipelő szervet - az ügyészséget, átvezetesse egy nyugati demokráciába. Nem csak az ügyészség történetében addig legképzettebb jogász került így e szervezet élére, hanem Antall József, az első szabad magyar Kormány miniszterelnöke és Sólyom László, az Alkotmánybíróság első elnöke mellett, az első szabadon választott legfőbb ügyész, Györgyi Kálmán érdeme, hogy Magyarország demokratizálódása biztos és visszafordíthatatlan folyamattá vált." Szép szavak, csak azt felejtette el hozzátenni a seggnyalója, hogy ő volt az, aki megakadályozta az 1956-os emberiségellenes bűncselekmények bíróság elé vitelét, 1990 előtt pedig aktívan részt vett a földalatti demokratikus ellenzék üldözésében és elítélésében. Szép ember, na. 2000-ben indoklás nélkül lemondott legfelsőbb ügyészi pozíciójáról, 2 évvel mandátuma lejárta előtt. Ezután Dávid Ibolya felkérésére ismét büntetőjogi kodifikációkért felelős miniszteri biztos lett. Vagyis neki köszönhető az a mai BTK, amelynek értelmében például Kaiser Edééket is elítélték, de ez csak a legismertebb eset, avagy az egyetlen európai büntető törvénykönyv, ami nem szankcionálja a zaklatást, amelyik teljesen megtiltja az állampolgárok önvédelmét, és még sorolhatnám.

Halmai Gábor
A közmegbecsülésnek örvendő, az SZDSZ-t milliárdokkal pénzelő Soros Alapítvány magyarországi kuratóriumának elnöke, egyúttal alkotmányjogász és médiaszakértő. Életrajza nem található meg az Interneten. Annyi azért kideríthető róla, hogy 1951-ben született, az állam- és jogtudományok doktora, és szerinte a Kossuth téri kordon lebontása "nem polgári engedetlenség, hanem szembeszegülés a joggal." Azt persze nem tudom, hogy lett jogi doktor, ha nem tudja, hogy a polgári engedetlenség per definitionem a joggal való ellenszegülés, mint például a taxisblokád. 2000-ben harsányan kiállt a szegény, szerencsétlen, Strassbourgba menekült romák mellett, "a harmadik köztársaság legnagyobb szégyenének" nevezve bohóckodásukat. Azt nem tudom, akkor mit mondott, amikor batyustól zsuppolták vissza őket, hogy kedves harmadik köztársaság, ezt a szemetet legyenek szívesek a saját börtönükben tartani. Azt is ő mondta, hogy minden jogállam egyúttal önvédő jogállam is, és működéséhez, megvédéséhez szükség van "jogszabályokra, gumibotra, pártok betiltására is, ha a jogállam biztonsága ezt megköveteli". Azon kívül, hogy véleménye egybecseng egy bizonyos György Péterével, rámutat arra is, mennyire fejletlen társadalmi rendszer a demokrácia, s egyúttal milyen utópisztikus. No meg arra, hogy miféle emberek osztják szét a milliárdokat az SZDSZ kis füves balfaszainak.

Kacziba Antal
Nyugalmazott rendőr vezérőrnagy. Ennél többet is ki lehet róla deríteni, de kösse fel a gatyáját a cyberkorszak gyermeke, mert Kacziba elvtárs még jóval azelőtt ment nyugdíjba, hogy Csepeli György ki tudta volna mondani a Google nevét. 1996-98 között a BM helyettes államtitkára. Egyébként mondott ő okosat is, mégpedig néhány hete a Népszabadságnak: "Az ORFK nyugalmazott bűnügyi főigazgatója, a BM egykori helyettes államtitkára rámutatott: ma már nincs alkotmányos garanciája a rendőrség politikai befolyástól mentes működésének." Kacziba elvtárs, Ön egy sasszem.

Ormos Mária
Történész, egyetemi tanár. 1952-ben végzett a KLTE történelem-magyar szakán (vajon mit taníthattak akkoriban történelemként), 1951-től egyetemi tanársegéd, majd adjunktus. 1963-tól a Történelemtudományi Intézet munkatársa, 1982-től a PTE tanára, 1984-92 között rektora. Számos könyvet írt, melyek mindegyike a XX. század történelmével foglalkozik. Azt persze könnyen el lehet képzelni, melyik tudományos iskolát képviseli. Vajon mit tartalmazhatott például az 1987-ben megjelent "Nácizmus-fasizmus" című könyve? No, segítek: a drága hölgy annak idején az MSZMP Központi Bizottságának volt a tagja. Na? Na? Náci, aki mondja.

Pataki Ferenc
1928-ban született, 1953-ban diplomázott pedagógia-pszichológia szakon Moszkvában. Biztosan érdekes nevelési elveket tanult akkoriban, pont ott. A népi kollégiumi mozgalomban szerepet játszott. (Ennek lényege az volt, hogy a tehetséges munkás- és parasztfiatalok bentlakásos felsőoktatását állami támogatással biztosítsák. Rákosiék a mozgalom irányítását végző NÉKOSZ szervezetet 1949-ben felszámolták.) 1956-ban a Petőfi Kör tagja, majd általános iskolai tanár. 1965-től az MTA Pszichológiai Intézetének szociálpszichológus kutatója, 1975 és 1993 között pedig igazgatója. 1985 óta az MTA tagja. Ezt lehet róla megtudni a Gönczöl-bizottság weboldaláról. Találni azonban mást is. 1988-90 között a Minisztertanács Tanácsadó Testületének tagja, 1988-ban pedig részt vett a baloldali Új Márciusi Front alapításában, amely lényegében egy reformplatform volt a "keményvonalas" kommunistákkal szemben. Pataki úrról egyébként semmi különösebben rosszat nem lehet elmondani, pedig bizisten szeretnék belekötni: ha ilyen lenne minden balos, semmi baj nem lenne az MSZP-vel.

Tóth Judit
Alkotmányjogász. Meglepően kevés információ található róla az Interneten. Az SZTE docense, a jogtudományok kandidátusa. A Gönczöl-bizottság weboldalán a következő olvasható róla: "Kutatóként az MTA Politikatudományi, majd űtó Intézetében szervez és vezet kutatásokat, elsősorban az európai integrációval, bel-és igazságügyi együttműködéssel, valamint a nemzetközi migrációval, kisebbségekkel és határon túl magyarokkal kapcsolatos témakörökben. Alapító tagja a menekültekkel foglalkozó hazai civil és nemzetközi tudományos szervezeteknek." Ez legyen is elég nektek. Azt már ne kérdezzétek meg, hogy a Kisebbségkutató Intézet vezető kutatójának miért nem szerepel a neve alatt egyetlen publikáció sem az intézet kiadványainak listáján. Mi több, az intézet által szervezett rendezvények egyikén sem jelölik előadóként. 2006-ban csupán egy kisebb vitafórumon kérték fel referensnek, valamint 2005 novemberében a program szerint 5 perces hozzászólást tesz a Magyar-magyar kapcsolatok; Támogatáspolitika témakörben. Az MTA Politikatudományi Intézetének weboldalán pedig éppenséggel hiába keressük a nevét bárhol is.

Vörösmarti Mihály
Nyugalmazott rendőr dandártábornok, rendőrségi főtanácsos. Eléggé lentről kezdte: 1954-57 között segédmunkás. Ezután sorkatonaként kitanítják műszerésznek, onnan a BM állományába kerül (Önök jól sejtik, ehhez bizony politikailag igencsak megbízhatónak kellett lenni akkoriban). 1962-68 között a BME villanykarán mérnöki oklevelet szerez, majd 2 évet lezavar a Közgáz mérnök-közgazdász szakán is. A BM-nél híradómérnök lesz, majd pedig a híradóosztály vezetője. 1977-1980 között a Zrínyi Miklós Katonai Akadémián tanul. Ja, és egy egyszerűbb elmék számára is viccesnek értékelhető momentum: a Vörösmarty Mihály gimnáziumban érettségizett.
1983-tól a Forradalmi Rendőri Ezred törzsfőnöke, majd 1987-től 1990-ig parancsnoka. Igen, jól sejtitek, ez az alakulat nem csak a nevében hordozott bizonyos kommunista felhangokat. Például ez az ezred, pontosabban egyik budapesti zászlóalja (három volt Budapesten és egy tanzászlóalj Miskolcon) verte félholtra a kommunista rendszer ellen csendesen tiltakozó embereket az 1986-os "lánchídi csata" során, Vörösmarti elvtárs utasítására. Erről egyébként Kuncze Gábor a következőt írta 1994-ben, belügyminiszterként, a Beszélő című lapban: "A rendőrségnek van egyszemélyi vezetője, aki felel a rendőrség tevékenységéért. Ha a rendőrség rosszul tevékenykedik, akkor meg le kell váltani a vezetőjét."

No, hát ennyit a versenyzőkről, nézzük, mit hordtak össze. Több oldalnyi tartalomjegyzék után kezdődik a rizsa.

Az első rész első pontjának címe: A bizottság megbízatása. Ebben foglaltatik, hogy tulajdonképpen mit is akar itt ez a díszes társaság. Nos, kérem, idézem:

- az események történelmi és eseménytörténeti hátterének feltárása;
- az események társadalmi (tömeglélektani és szociálpszichológiai) előzményeinek, kísérőjelenségeinek és következményeinek elemzése;
- a hatósági fellépés arányosságának vizsgálata, valamint
- a hatósági intézkedések alkotmányos, törvényi és egyéb jogi kereteinek értékelése, különös tekintettel az érintettek emberi jogaira.

Mint az az első pontból mindjárt kitűnik, pártunk és kormányunk külön bizottságot alakított arra, hogy megállapítsák, mégis, mi a fenéért ment ennyi ember az utcára azután, hogy posztkommunista miniszterelnökünk bejelentette, hogy hazudtak, és elkúrták, és a többi. Nem, kérem, bizonyára valami történelmi difi van, valamit elfelejtettünk eltörölni a múltból, vizsgáljuk csak meg, hátha Ferenc József a felelős, esetleg Samu, a vértesszőlősi előember, szóval mi a fene az a háttér, ami miatt ezek a barom magyarok ilyen kicsiségeken így felháborodnak. A második pont feltételezi, hogy mindehhez valami olyan pszichológiai adalék is járul, ami józan ésszel felfoghatatlan, normális ember ugyanis nem megy ki a tévét megostromolni, hanem otthon nézi a venezuelai sorozatokat, lelkesen tiltakozik a rendbontás minden formája ellen, és szorgalmasan fizeti az útdíjat, a BKV bérletet, az adót, és nem használ illegális szoftvert. A harmadik és negyedik pont kommentárt nem érdemel, nézzük, jogosan lőttünk-e, és ha nem, ki a felelős helyettünk.

A kiváló brigád a következő oldalakon helyesen állapítja meg, hogy a szeptember 19 és november 4 közötti események önmagukban nem értelmezhetőek, azokat több évtizedes örökség tükrében kell vizsgálni, és annak részeseményeit sem szabad az egészből kiszakítva vizsgálni. Jó, hát végül is arra kapták a diplomáikat, hogy ilyeneket tudjanak. Leszögezik továbbá, hogy az eseményeket globálisan tárgyalják, és egyes esetekkel nem foglalkoznak, lett légyen az bármilyen súlyos. Mindjárt azt is leszögezik azonban, hogy:

A bizottság ugyanakkor úgy véli, hogy az igazságszolgáltató szervek szabadsága, függetlensége és autoritása a jogállamiság fontos pillére, ezért azok nem tehetők ki részleges politikai érdekeket szolgáló társadalmi nyomásnak. Noha a közvélemény hajlamos az effajta vizsgálódások fő feladatát a felelősség - különösen a személyes felelősség - megállapításában látni, ám ennek érvényesítése korlátokba ütközik.

Még csak a kilencedik oldal tetején járunk, de már meg lett mondva, hogy felelőst, azt nem fogunk találni, ne is álmodjon róla senki, mert ez nem olyan egyszerű, mint ahogy a pórok elképzelik, még hogy Gyurcsányt a Dunába, na neeem, ennek érvényesítése korlátokba ütközik. Ma még, legalábbis. De ezt nem ők írták. A következő oldalakon hosszas rizsa megy arról, hogy miért is nem lesz felelőse ennek az egésznek sose, akit érdekel, olvassa végig. Megtudjuk azt is, hogy az események megítélése, a megosztott politikai élet miatt, valószínűleg sohasem lesz egységes, akárcsak 1956-é.

A jelentés 2. fejezete foglalkozik az események történelmi-társadalmi hátterével. A lényeg, hogy a magyarság frusztrált, mert folyton megszállják és leverik a forradalmait. Ezért aztán szegény magyar tudathasadásos állapotban leledzik, és állandóan a vélt ellenségét keresi, akit hol "labancnak", hol "muszkavezérnek", hol "idegen szívű zsidónak" nevez, most meg "komcsinak." De hát ugye mi tudjuk, hogy ezek mind csak fantomok, a magyar egyszerűen csak hülye. Megállapítják, hogy minden magyar forradalom ugyanúgy zajlik: felkelnek a hülye magyarok, valamilyen nagy hatalmi blokkra tekintenek reménykedve, mint Rákóczi idején a francia királyságra, 1848-ban "egy kiterjedt európai blokk a Habsburg birodalmon belül és kívül", 1956-ban pedig az Egyesült Államok és Nyugat-Európa, aki aztán jól cserbenhagy minket, és akkor patakvér. Most éppen az EU biztosítja a cserbenhagyás motívumát, és ebben közrejátszik az EU-csatlakozás hiányos kommunikációja. Ezt sikerült a nagyokos bizottságnak kiókumlálnia az egészből, meg az egész magyar nemzettudatból. A felvezetés a következő kérdéssel zárul: "A fő kérdés jelenleg abban áll, hogy vajon a magyar társadalom miért nem éli meg pozitív történelmi fejleményként, sikerként, hogy nemzetközi elhelyezkedése tekintetében évszázadok óta most első ízben valóban a siker útjára lépett." Tényleg, miért nem? Hülye magyarok.

A következő alfejezet a Közösségi hisztériák címet viseli. Egy terjedelmesebb pszichológiai elemzés következik, ami a címben írt jelenségről értekezik, ennek csak az elejét idézném. Mi is az a közösségi hisztéria? Idézem és kommentálom.

A közösségi hisztériák esetében tömegesen fellépő, intenzíven megnyilvánuló érzelmi kifejeződésekről van szó, melyek négy, egymástól nem függetlenül jelentkező tünetet egyesítenek:

1. A közösség elrugaszkodik a valóságtól. [Például azt hiszik, mindenhol ellenségek lesnek rájuk, és félelemben kell élniük.]
2. A közösség képtelenné válik az élet által feladott problémák megoldására. [Például nem képesek részévé válni egy ezer éve békésen együttélő közösségnek, nem képesek tisztességesen dolgozni annak épülésén.]
3. A közösségi önértékelés bizonytalanná és túlméretezetté válik. [Például kiválasztott fajnak képzelik magukat.]
4. A környező világ behatásaira adott közösségi reakciók irreálisak és aránytalanok lesznek. [Lásd: holocaust.]

A dokumentum a továbbiakban idéz néhány helyénvaló gondolatot Bibó Istvántól a témában. A lényeg, hogy a közösségi hisztériától sújtott csoport zárt világképet alakít ki, "mely megmagyaráz és igazol mindent, s nincs benne egyetlen ellentmondó elem sem. Ez esetben a hamis és a hisztérikus ugyanazt jelenti: a vágyak diktatúráját az igazság felett." No, igen, Bibó mindig megmondta a frankót, s ezúttal is! Az mondjuk eszükbe juthatott volna a jelentés íróinak, hogy nem biztos, hogy mi szenvedünk ilyen hisztériában. Lehet, hogy éppen ők... Ha így van, szívleljük meg a fejezet szintén Bibótól vett végső konzekvenciáját: "A harc kimenetele végsőleg sohasem kétséges, tekintet nélkül arra, hogy kinek mekkora a fizikai ereje, mennyi a katonája és mennyi a nyersanyaga: a sérült egyén vagy közösség nem azért bukik el, mert fizikailag gyengébb környezeténél, hanem azért, mert hamis viszonyban van a realitással (Bibó, 1986, I, 380)."

A következő fejezet megállapítja, hogy a rendszerváltást is elkúrtuk, s ennek eredménye a kettéosztott társadalom, bár ez mindig is így volt, de csak szólásszabadság esetén vált láthatóvá. Megállapítódik, hogy mindkét oldal közösségi hisztériában szenved, bár ez érthetetlen, hiszen annyira jó nekünk az EU-ban, ahová minden környező, testvéri nemzetünk velünk csatlakozott. Ez a téma még többször visszatér a 260 oldal némelyikén, úgy látszik, a T. Bizottság nem vágja, hogy nem feltétlenül onanizál mindenki szívesen a körberakott csillagokra.

Ezután történelemóra következik, A magyar identitástudat közelmúltja (1944-1990) alcímmel. A fejezet triviális történelmi ismereteket elevenít fel. A rendszerváltást sikeresként aposztrofálja, hozzátéve, hogy később azért felmerültek kételyek az átmenet eredményességét illetően. Vívmányként említik, hogy népköztársaságból köztársaság lettünk ("és mennyi a kikiáltási ár?", kérdezte egy szivarozó úriember a rövid életű, Szabad Száj című vicclap borítóján), valamint az is jó nekünk, hogy "az alkotmányt is gyorsan modernizálták." Fel sem merül, hogy az alkotmány modernizálása a sztálini alkotmány továbbvitelét jelentette, na nem, ezen a szinten nincs helye vitának, az úgy jó és kész, az alkotmány szent.

Bemutatásra kerülnek a rendszerváltás korabeli pártok. Antall Józsefet nagyon szeretik a jelentés írói, bár megtudjuk, hogy ő is elkúrta:

A koherens program hiánya hozzájárult ahhoz, hogy a párton belül megjelenhessen egy nacionalista-antiszemita áramlat is, amelytől a párt zöme mindenesetre elhatárolódott, majd meg is vált tőle. A politikai palettán így megjelent már a Csurka István vezette radikális jobboldal is, 1993-ban lábra állítva a Magyar Igazság és Élet Pártját, amely mögött egy ideje már gyülekeztek a rendbontás erői is.

Azzal a kicsiséggel most ne foglalkozzunk, hogy sem a MIÉP, sem a "hozzá közel álló erők" soha semmiféle rendbontást nem követtek el, hacsak nem számítjuk ide az egykor "Patkány" néven ismert köztársasági elnök kifütyülését. Azzal se foglalkozzunk, hogy a MIÉP nem antiszemita, hanem anticionista volt, mint ahogy a magyar konzervatív jobboldal mindig is az volt. A nacionalizmus fogalmát pedig valaki magyarázza el a T. Bizottságnak, különös tekintettel a sovinizmustól való különbözőségére, és ha nem értik elsőre, tessék nyugodtan fejbe verni őket a Marxista történelmi terminológia című, keménykötéses szöveggyűjteménnyel.

Megtudjuk továbbá, hogy a magyar társadalom szerkezete, úgy, ahogy van, egy rakás roncs, mert szétverték a történelmi folyamatok. Se parasztgazdák, se polgárság, se semmi nincs, amire értelmes társadalmat lehet építeni. Esetleg bele lehetett volna írni, hogy ezt nem is próbálja megoldani senki. Elég, ha "gazdagokról" és "szegényekről" hadoválunk, és akkor mindenki tudja, hogy ő a szegények közé tartozik, és megvan a társadalmi konszenzus. De ez nem tartozik ide. A rendszerváltást követő társadalmi fejetlenséget taglaló fejezet egyébként korrekt, valóban helyesen írja le, hogy mi az, ami elégedetlenné tette az embereket. De hát ehhez nem kell egy vagon diploma, elég, ha az ember néha felnéz a kapálásból.

Egy külön fejezet foglalkozik a fiatalok kilátástalan helyzetével, azzal, hogy "mind kevesebb kulturális és társadalmi ismerethez jutnak," külön kiemelve, hogy elsősorban a szegény romákat kell sajnálni, mert őket sújtja ez a legjobban. Ettől függetlenül a fejezet helyesen állapítja meg, hogy az ifjúság en bloc el van hülyítve, az oktatási rendszer egy rakás szar, és ez elég nagy gáz. Még szerencse, hogy van még nagyobb gáz is, amire mutogathatunk: "Figyelmet érdemel, hogy az adatok szerint a radikális szélsőjobb befolyása - jóllehet egyelőre még nem aggasztó mértékben - éppen ebben a korosztályban növekszik." Ó, a picsába. Ezek a hülyék a nemzeti történelmi hagyományok iránt érdeklődnek a szappanoperák és a plázák helyett.

Olvashatunk a jelenlegi parlamenti pártokról, és csodák csodája, a jelentés valóban elfogulatlanul írja le, hogy ki miért hülye, és válik ezáltal képtelenné a nemzet vezetésére. (Azt a konklúziót persze óvakodnak levonni, hogy ez a teszetosza idétlenkedés okozza főleg a magyarság létbizonytalanságát.) Megtudjuk, hogy a média geci, mégpedig azért, mert:

Segíthetett volna ebben és a társadalom orientálásában a média, de - anélkül, hogy működését módunk lenne itt részletezni - megállapítható, hogy kevéssé élt lehetőségeivel. Nemcsak a köztelevíziótól, hanem valamennyi csatornától, újságtól és internetes fórumtól elvárható a tárgyi kérdések tiszta kezelése, a hírek és állítások ellenőrzése, amit követhetne a vita és az interpretálás. Ennek a követelménynek azonban a televíziós csatornák ritkán tesznek eleget. Ezt az esetek nagy részében a profitszempont és az ezzel összefüggő nézettség, más esetekben az igénytelenség akadályozza.

Már a 33. oldalon tartunk, és triviális dolgokon kívül csak néhány érdekes Bibó-idézetet olvashattunk, de azt már megállapítottuk, hogy a magyar társadalom helyzete mindenféle szempontból kétségbeejtő. Az.

Haladjunk tovább. Jön a 2.1.2.10. fejezet, melynek címe: Nemzettudat. Na, mit gondoltok, mi ártott az elmúlt években a legjobban a nemzettudatnak?

A társadalmi zavarodottság egyik mutatója a nemzettudat szétesett állapota, a nemzeti kérdéshez való viszony tisztázatlansága és a hazai történelem egymástól szögesen eltérő értelmezéseinek küzdelme. A kérdés körül a Magyarok Világszövetsége kezdeményezésére rendkívül káros mérkőzés zajlott le a határon túl élő magyarok állampolgárságáról, amelynek során a kormánykoalíció és az ellenzék egyaránt a nemzeti érdekre hivatkozott, amelyet azonban eltérően próbált meghatározni. Az erről tartott népszavazás nemcsak megoldást nem hozott, de tovább rontotta a dolgok tisztázásának esélyét.

Hallja, Patrubány Miklós úr, szégyellje magát, a teljes Magyarok Világszövetségével együtt! Ilyesmikkel zavarni a bimbózó nemzettudatot, mint holmi kettős állampolgárság. Oda a dolgok tisztázásának esélye. Ejnye.

Ami a nemzetiségeket illeti, erről itt van még egy érdekes kiszólás:

Bizonytalan a nemzet fogalma az országhatáron belül együtt élők esetében, mivel nincs megállapodás arról, hogy a magyarok minek tekintik a velük együtt élő nem magyarokat, vagyis a cigány, a német, a horvát stb. nemzetiségűeket. Arról sincs megegyezés, hogy az utóbbiak hogyan viszonyulnak a kérdéshez.

Én, részemről, az életben nem hallottam olyat, hogy a magyarok ne tekintenék magyarnak a köztünk élő svábokat, horvátokat vagy más kisebbségeket, amellett, hogy elfogadják azok identitását. Nem tudok róla, hogy Vecsést vagy Dunaharasztit például németek lakta településként ismernénk. Ellenben a cigányokat nem tekintjük magyaroknak, azon egyszerű oknál fogva, hogy nem viselkednek magyarként. És ha a T. Bizottság kíváncsi a véleményükre, meg a magyarokhoz való viszonyukra, kérdezze meg például Horváth Áládárt, vagy bármelyik falusi cigányt.

Egyébiránt a továbbiakban helyesen látjuk a nemzettudat torzulásának helyes diagnózisát, mely szerint negyvenakárhány év tudatos történelemhamisítás nyomán érthető, hogy a lakosság nagy részének fogalma sincs az ország történelméről, és akiknek meg van, gyakran legendák és rekonstruált jelképek után haladnak, legyen az jobb- vagy baloldali jelkép, a vértanúvá emelt Szálasi, vagy a joviálisan mosolygó Kádár János. Már egészen megnyugszunk, hogy mégsem hülyék ezek a professzor urak és hölgyek, amikor jön a derült égből tejbegríz, hogyaszongya:

Egyesek láthatóan nem értik, hogy 56 a magyar diktatúra ellen és az országot megszálló hatalom ellen irányult, amit "megismételni" már csak azért is lehetetlen, mert Magyarországon demokrácia van és az ország nincs megszállva. E zűrzavar teszi lehetővé, hogy a szélsőjobboldali "forradalmárok", valójában felforgatók, magukat 56 utódainak véljék és kiáltsák ki, sőt még azt az abszurditást is, hogy a jelenlegi kormány megdöntésére azért van feltétlenül szükség, mert az "alá akarja írni a trianoni békeszerződést".

Egyesek láthatóan nem értik, hogy Magyarországon kurvára nincs demokrácia. Ami a felforgatókat illeti, azok lehet, hogy vannak (például a ki tudja, milyen titkosszolgálat megbízásából tevékenykedő Kőrösi Imre és pártocskája), de még ezektől sem hallottam olyat, hogy Gyurcsányék a trianoni békeszerződés aláírására készülnének. Honnan vették ezt a baromságot a nagyérdemű bizottsági tagok? No meg azt, hogy az 1956 szellemében való eljáráshoz okvetlenül szükségesek az orosz megszállók? Nem kell, mint ahogy az e megszállók szellemében való kormányzáshoz sem kellenek. Na de van itt még tejbegríz, figyeljük csak.

A magyar irredentát kellene elfelejteni és másokkal elfeledtetni ahhoz, hogy az - egyébként nem létező - turulmadár visszanyerhesse a hozzá fűződő eredeti mesei képzetet, és a nyilas múltat kellene nem létezővé tenni ahhoz, hogy az árpádsávos zászló ne őket, hanem az Árpádokat juttassa bárkinek az eszébe. Annál is inkább, mivel semmi nem indokolja, hogy az Árpád korban használt és máig ismert számos zászló közül éppen ezt az egyet válasszák ki, hacsak ennek nincs másmilyen, a szélsőjobboldal által vallott történeti kötődése is.

Hölgyeim és uraim, Önök egy elfogulatlan bizottságot hallottak. Taps. Vagy inkább géppuskatűz? Legalább kinyitnák azt a szájbabaszott Wikipediát, és megnéznék, mit jelképeznek az Árpád-sávok, és miért nem volt árpádsávos a nyilasok zászlaja. De hát ehhez lehet, hogy pont egy diplomával több kellene. A magyar irredentát pedig nem felejtjük el, bocs.

Úgy látom, merülünk a dolgok mélyébe. Eddig a nemzettudatról esett szó, de a 37. oldaltól a nemzetellenességről, mint zavaros fogalomról is tanulhatunk. Bizottságunk kicsit elmélkedik a "mélymagyar-hígmagyar" ellentétpáron, majd arra jut, hogy egyesek szerint a hazaárulás a "multik" beengedését jelenti, noha ugyebár tudni kéne, hogy enélkül nincs fejlődés, és végül kibökik, hogy ezen kívül igazából nem értik az egészet, hogy mitől lesz nemzetellenes valaki. Hát, igen, ehhez magyarnak is kéne lenni, nem csak a diplomákat pakolni egymásra. A 37. oldaltól olvasható ez az eszmefuttatás, tessék nyugodtan röhögni. Utána azonban érdekes gyorstalpaló oktatás következik a demokrácia fogalmáról, mármint hogy mi a közvetlen, a képviseleti és a konszenzusos demokrácia, valamint mi a szubszidiaritás elve. Aki nem járt hetedikben állampolgári ismeretek órára, olvassa el.

Erről jut eszembe, egy barátom nemrég megmutatta Csepeli György tankönyvét, amelyből az egyetemen (természetesen ELTE) tanul, és abban az áll, hogy a nemzettudatos ember degenerált, nincs éntudata, mert azt a mi-tudat váltotta fel, és ez nem jó. Hát, kedves Csepeli úr, erről talán annyit, hogy ha nem lennének ilyen degeneráltak, akkor maga még mindig a mammut elől pucolna, mint kurva nagy egyéniség, csak ez a kutyát sem érdekelné.

A bizottság torz világképe több tucat további oldalon materializálódik tovább. Egy darabig elmélkednek azon, hogy ez a fránya tömeg, ez nem akarja megérteni, hogy a demokrácia nem az, aminek ő elképzeli. Persze megértjük, hogy kirekesztettnek érzik magukat, de értsék meg, Nyugaton sincs kolbászból a rendőrkordon, és igenis nem szabad kimenni az utcára handabandázni, mert a népfelség elve nem azt jelenti, hogy a békák beugathatnak a szivattyútelep mérnökeinek. Szóval az a baj, hogy ezek a prosztók nem értik, mert nincs diplomájuk, ostoba prolik, de majd beléjük verjük. Ezután következik a 2006-ra kialakult helyzet okainak elemzése.

A "végső és mindent átszínező ok" természetesen a Fidesz 2002 óta követett politikája. Naná! Szó sincs itt őszödi beszédről. Leszögezik továbbá, hogy a társadalom politikai megosztottságának eredetét "sok tekintetben homály fedi", de az világos, hogy ennek is a Fidesz az oka. Az eszükbe sem jut, hogy a kutya nem hallgatna se a Fideszre, se a Kossuth tériekre, ha csupa sületlenséget beszélnének, és nem lennének itt se átmentett kommunisták, se más gazemberek. A bizottság felkészültségéről sokat elárul egy, a 42. oldalon található mondat: "Megnehezíti az elemzést, hogy a két tábor szavazóinak szociológiai képletéről, szubkultúrájáról és hagyományvilágáról nincs pontos képünk." Vagyis voltaképpen fingjuk nincs, mit vizsgálnak, de az tuti, hogy a Fidesz az oka mindennek. Azt viszont helyesen állapítják meg (bár sok ész ehhez sem kell), hogy a magyar közvélemény betegesen túlpolitizált, és "...nem a valóságról folyik a vita, hanem az annak helyére lépett nyelvi konstrukcióról." Szó esik a hiszterizált közhangulat okairól, melyek közül külön kiemelik a kettős állampolgárságért indított népszavazást. "Ez a kérdés ismeretelméletileg hitelesen megválaszolhatatlan. Érzelmi erejénél fogva azonban alkalmas arra, hogy hiszterizálja a választópolgárok jelentős részét, azokat, akik azt hiszik, ugyanúgy megválaszolható, mint az, hogy mennyi kétszer kettő." Azért mindenesetre érdekes, hogy Szerbia, Románia, Szlovákia, Ukrajna és más, környező országok nagyjából három perces, formális parlamenti vita után lezárták a kérdést, megadták az állampolgárságot, és valahogy ott nem lett se hisztéria, se ismeretelméleti balfaszkodás a dologból. Igaz, nem is riogatott senki például Belgrádban hárommillió albán munkavállalóval. (De betelepíteni se akartak ugyanennyi kínait.)

A továbbiakban egyre nevetségesebbé válik a bizottság azon igyekezete, hogy a posztkommunista értékrendet a leghaladóbb, legragyogóbb és egyedül üdvözítő ideológiaként állítsa be, melynek sötét ellentéte, természetesen, minden, ami nemzeti, de különösen a "szélsőjobboldali" dolgok. Idézek egy félmondatot a 46. oldalról: "... a demokratikus normákat sértő politikai jelképeket, jelszavakat és eszmefoszlányokat, az árpádsávos zászlótól a goj motorosokon és a zsidó listákon át egészen az alkotmányozó nemzetgyűlésig." Ez sérti tehát a tisztelt bizottság önérzetét: az a fránya árpádsávos zászló (antidemokratikus!), a zsidó listák (mire gondoltak, talán a Mazsihisz tagnyilvántartó könyvére?), a goj motorosok (a gojok motorozása ugyanis antidemokratikus), valamint, természetesen, az Alkotmányozó Nemzetgyűlés, annak ellenére, hogy a jelenlegi magyar alkotmány deklaráltan ideiglenes jellegű, és elfogadásakor kötött kitétel volt, hogy "rövidesen" egy ilyen gyűlés előtt kell kihirdetni a végleges változatot. De az, hogy ez a hülye, politikailag műveletlen tömeg tényleg komolyan vette ezt, felháborító!

Zsidólista-ügyben még egy apróság. A Kossuth téren valóban felolvasott egy listát a zsidó politikusokról valaki. Ennek nagyjából annyi jelentősége lenne, mint a részegen a rendőrök lenyilazásáról fantáziáló alkesznek, az Index videóján. Csakhogy még ő sem antiszemita jelleggel olvasta fel ezt a listát, hanem annak igazolására, hogy Magyarországon nincs antiszemitizmus, hiszen ennyi zsidó ül a Parlamentben, az ország vezetőiként. Az más tészta, hogy a médiának jobban tetszett ezt úgy tálalni, hogy a Kossuth tériek zsidóznak.

Továbbolvasva találunk még egy fontos momentumot, mely a tömegeket, úgymond, szélsőséges cselekvésre hangolta. Ez természetesen megint csak a Fidesz műve, mégpedig a Jó reggelt, Magyarország című kiáltvány. A kutya se emlékszik már rá, de a drága bizottság emlékeztet bennünket, hogy ez a szemét röpirat volt az, amelyik elhitette az emberekkel, hogy itten valaki hazudik: "Miközben a szöveg a "hazugság" szót sulykolta - az egyoldalas szövegben kilenc alkalommal -, egyidejűleg mintha azt is sugallta volna, hogy van valahol politikai igazság, mely mindannak az ellenkezője, amiről kiáltványukban megrovóan írtak. Tetszik érteni, még mindig nincs szó arról, hogy országunk miniszterelnöke nyíltan elismerte, hogy hazudott reggel, délben és este, természetesen a Fidesz a hibás, hogy ezt kilencszer (!!!) leírta.

Na jó, azért csak előkerül az őszödi beszéd is az okok között. Idézem, hogyan, mert ez egy gyöngyszem, komolyan.

"A kiáltvány megjelenésekor a közvélemény nem tudta, hogy a választásokon nyertes párt május 26-án zárt ülést tartott, melyen a miniszterelnök beszédet mondott, önmardosó hangnemben, a kognitív egyensúlyt sértő módon beszélve a hazugságról, közte a kormányéról is, mint olyan kommunikációs gyakorlatról, melynek a jövőben véget kell vetni."

Kész. Leülök.
Jaj, a szívem. Megszakad, komolyan.
A hazugság, tetszik érteni, kommunikációs gyakorlat. Meg a kognitív egyensúly. Az valószínűleg azt jelenti, hogy mindenki bedilizik.
Most megyek, és csinálok egy teát. Pihennem kell öt percet, mielőtt tovább olvasom ezt a remekművet.

A francba, elfogyott a tea. Mindegy, ettem pisztáciát, az még volt. Szóval ott tartottunk, hogy őszödi beszéd, hát, igen, az is volt, de annak semmi jelentősége, hanem az a hülye Orbán, az csinált mindent. Az 50. oldaltól a jelentés összefoglalja a 2006-os események okait, aminek az a lényege, hogy a társadalom úgy szar, ahogy van, mert beteg, sérült, tudatlan, miegymás, de csak azért, mert a sok butuska állampolgár nem érti, hogy milyen jó a demokrácia, még szerencse, hogy "a zavargás azonban nem kapta meg a várt széles körű társadalmi támogatást, és ezért a hatalmi és rendfenntartó egységek hatékonyságának hiányai ellenére a demokrácia megmenekült." Képzelem, miféle hatékonyságot szeretne a T. Bizottság. Persze később erről is lesz szó, de most még okoskodunk pár tucat oldalt.

Az 52. oldaltól a bizottság ajánlásai következnek a kormány számára, vagyis hogy mit kéne tenni, hogy jobb legyen nekünk. Először is javasolják, több támogatást adjanak a nemzetfogalom változásainak kutatására (vagyis Csepeli Györgynek), azután javasolják, hogy dolgozzanak ki jobb ifjúsági politikát, hogy a fiatalok jobban értsék, mit szabad és mit nem (vagyis paráztassuk be az állampolgárt már a bölcsödében, hogy a továbbiakban ne lázadozzon), harmadszor pedig a kormány fordítson nagyobb figyelmet "a lakossághoz a kormány által eljuttatott tájékoztatások érthetőségére és egyértelműségére" (vagyis gondoljuk meg jobban, mit hazudunk és hogyan). Ehhez kapcsolódott még egy negyedik javaslat is, miszerint a kormány jobban támaszkodjon független szakértők véleményére a "reformok" kidolgozása és kommunikációja során. Hogy esetleg a miniszterelnök ne boruljon le Che Guevara előtt, az nincs benne, de biztosan csak azért, mert ez már a jelentés kiadása után történt.

Kacziba Antal különvéleményt fogalmazott meg az ajánlásokhoz, mely a következő fejezetcímet viseli: "Kacziba Antal párhuzamos véleménye a kriminális erőszak szubkultúrájának az eseményekre gyakorolt hatásáról". Kacziba úr az 52. és 53. oldalon kifejti véleményét, miszerint a fentírt társadalmi folyamatoknak (melynek oka, természetesen, a Fidesz) természetes következményei az erőszakos bűncselekmények. Figyu, a tanár úr megmondja:

"A bűnözésben is megnyilvánuló erőszak növekedésének következtében az ország központi régiójában tartósan masszív erőszakcentrum alakult ki. Az ország északkeleti és délnyugati régióiban aggasztó mértékben növekszik a fiatal korosztályhoz tartozó férfiak által elkövetett bűncselekmények száma, emelkedik a nők bűnözésben való részvétele és egyre magasabb a kiskorúak kriminális érintettsége. Az erőszakos és garázda bűnözés jelenségköréhez tartozik a csoportos erőszak szubkultúrájának terjedése, a futballhuliganizmus, korábban a szkinhed mozgalom, majd a szélsőjobboldali extremista mozgalmak aktivitásának erősödése is."

Tessék csak összefoglalni. Az ország központi régiójában (értsd: Budapesten) tehát azért alakult ki "masszív erőszakcentrum" (édes Istenem, honnan veszik ezeket a kifejezéseket), mert északkeleten (pl. Borsodban) és délnyugaton (pl. Makón) növekszik a fiatalkorú bűnözés aránya. És a droidnak nem kezd el füstölni a feje, és nem burkolódzik kékes szikrákba a halántéka, amikor ezt összehozza. És még az is belefér, hogy a fenti bűnözési mutatóknak természetesen nem a cigánybűnözés áll a hátterében, hanem a futballhuliganizmus, a szkinhed mozgalom és a szélsőjobboldal. Mamám! Muti már egy esetet, amikor futballhuligánok megerőszakoltak és felgyújtottak egy lányt, vagy amikor szkinhedek kirángattak az autójából és gyerekei szeme láttára agyonvertek egy tanárt. Vagy a szélsőjobboldaliak házról házra járva lopták meg a nyugdíjasokat, amikor éppen nem agyonverték őket. Oldalról oldalra nagyobb baromságokat hordanak össze. Kacziba elvtárs konklúziója azonban még ennél is durvább:

"Mindezek miatt indokoltnak látom, hogy a bűnügyi tudományok művelésével foglalkozó kutatóhelyek kezdjék meg a bűnözésben megjelenő erőszak, ezen belül a gyűlöletbeszéd jelenségeinek vizsgálatát, és ilyen módon járuljanak hozzá a társadalmi integráció erősítését célzó társadalomirányítási elhatározások kimunkálásához."

Ha valaki nem emlékezne, néhány évvel ezelőtt a megélhetési rettegők keresztül akartak nyomni egy ún. "gyűlöletbeszéd-törvényt", aminek a lényege az lett volna, hogy még a magánbeszélgetések során elhangzó "uszítást" is börtönnel büntették volna. Hiába, azok a boldog ötvenes évek. Ennek tükrében íme Kacziba elvtárs fenti mondatának magyar fordítása: Gyerekek, csak keresztül kéne verni azt a gyűlöletbeszéd-törvényt, mert még a végén megbuktatnak minket!

Gyááhh. Pihenjünk. Megint lefáradtam.

Folyt. köv.