DROID-635
2006.08.15.
blog
droidzóna
levrov
PTS hadseregbeli élményei következnek, a nyolcvanas évekből.
Lakatosunk katonáéknál írnokként szolgált, mivel némileg értelmesebb volt a többi, egyszámjegyű intelligenciájú honvédnél.
A laktanya udvarán állt egy hatalmas, szögletes épület, ahová fővesztés terhe mellett nem volt szabad bemenni. Ugyebár, ahogy azt ilyenkor mondják, semmi se volt odabent. Ennek ellenére gyakran lehetett éjjel teherautók dübörgését hallani, ahogy különféle lőszereket és rakétaalkatrészeket szállítanak oda.
Egyik hétvégén, amikor az egész tiszti állomány félmagasan elhúzott napot lopni, őt tették meg naposnak. Ehhez megkapta az álcapisztolyt is. Hogy mi is ez az álcapisztoly? A kérdés jogos. Pályafutását működő katonai lőfegyverként kezdte, mint akármelyik más pisztoly. Csakhogy ennek a példánynak volt egy komoly hibája, ami miatt nem volt érdemes túl hirtelen mozdulattal előrántani tokjából. A tömegzár ugyanis már a legkisebb mozdulatra is leesett. No de haladjunk tovább!
Pont ezen a hétvégén folyt egy komolyabb építkezés is a laktanyában, amihez már meg voltak rendelve a betonelemek. Épp aznapra várták. Nem is kellett sokáig várniuk. Az ügyeletes tiszt kapott telefonon egy üzenetet, miszerint megérkezett a beton a vasútállomásra. Nosza, teherautóra a banda, megyünk a betonért! Az állomáson négy zárt vagonhoz irányították őket, miszerint ott a beton. Ki is nyitották az egyiket. Odabent zöld faládák álltak. Emberünk gyorsan vissza is üzent az ütinek, hogy nem ezt várták. Ebből lett aztán a botrány! Kivonult az egész tisztikar az összes agyoncsillagozott fejessel együtt, már akit el tudtak érni.
A "beton" ugyanis az épp akkor érkezett, titkosnak szánt robbanófej-szállítmány kódneve volt.
| << előző droid | következő droid >> |