DROID-628
2006.07.25.
blog
droidzóna
levrov
Bár nem akartam már sem a Golden Blogról, sem a Golden Fosról írni, mégis muszáj lesz, mert az egész történet a szánalmas blogversenyről, illetve a még szánalmasabb ellenversenyről olyan szarkavarásban kulminálódott, ami csakis a Droidzónában kaphat helyet.
Aki nem követte volna a történetet: a HVG évente, idén másodszor megrendezi a Golden Blog nevű versenyt, amelynek lényege elvileg az lenne, hogy a legjobb magyar blogokat díjazzák, ám a valóságban egy szűk haveri kör osztogatja egymásnak a díjakat, megfejelve a mezőnyt néhány jelentéktelen (napi 20-30 olvasó) naplócskával, a látszat kedvéért. Erre válaszként a Societas cum fatuis ad Taigetum nevű csoport létrehozta a Golden Fos versenyt, ahol a legszarabb blogokra szavazhatott a közönség, köztük nem egy Golden Blog-zsüritag blogjára. Az eredmény természetesen az lett, hogy a Golden Blog szervezői megsértődtek, behisztiztek, miegymás, ám érdekes módon a Golden Fos szervezői is behisztiztek, amikor egyikük megkért, hogy tegyem közzé a versenyük linkjét, és amikor ennek eleget tettem, az ötletük "lenyúlásával" vádoltak meg. (No comment!) A magyar web eddigi legszánalmasabb szardobáló-versenye ma véget ért: a Golden Blog még nem hirdetett eredményt, de a Golden Foson például már utcahosszal nyert kategóriájában Doransky, a Golden Blog nagyképű zsüritagja.
Ilyen előzmények után egyszer csak csörög ma a telefonom, és bejelentkezik egy arc a TV2-től, hogy ugyan mondjam már el, mit tudok a Golden Fos-versenyen kitört rasszista zsidózásról.
Mecsoda?
Hát a zsidózásról, meg a rasszista kirohanásokról. Hogy ki írt a Golden Fos oldalára ilyeneket, hogy mocskos zsidók, satöbbi.
Nézem az oldalt, egy szó sincs ilyesmi ott. Még olyan se nagyon, amit burkolt zsidózásnak lehetne minősíteni. Igaz, a Hírhamisító rovatban szerepel egy Izrael-imádó hírblog.
- Hol olvastál te ilyet? - kérdeztem a tévést, mire elmondta, hogy ő ugyan nem látott ilyet, de egy XY nevű hölgy felhívta, és sötéten ecsetelte az elborzasztó antiszemita támadást, mely a Golden Fos szervezői részéről érte a sokat szenvedett zsidóság máig elnyomott maradékát. Mivel azonban továbbra sem tudtam semmi ilyesmiről, átirányítottam a tévést Blogadmin kollégához, mégiscsak neki van több köze ehhez a hülyeséghez.
Estére kiderült ám, miféle zsidózás volt!
Nos, annyi történt, hogy a Golden Fos-ban jelölt egyik blog üzenőfalára valaki - egy a sok száz látogatóból - odaírta, hogy "te kis zsidó", vagy ilyesmit. Erre aztán egy túlbuzgó filoszemita azonnal feltárcsázta a TV2-t, és rémülten felhívta a figyelmüket a "súlyos antiszemita támadásra". Hogy honnan gondolta, hogy ennek alapján a Golden Fost antiszemitának KELL minősíteni? Nos, onnan, hogy a kuruc.info is hírül adta a Golden Fos-versenyt, TEHÁT nyilván azonos szellemiséget képviselnek. Tetszik érteni.
A TV2 pedig - lévén uborkaszezon - máris gyártotta a szenzációt...
Idáig rendben. Már csak azt szeretném megérni, amikor ugyanígy ugranak például a magyarokat érő legkisebb sérelemre. De tőlem az urdu kisebbségre is odafigyelhetnek.
Azt már fel sem merem tételezni, hogy a TV2-t esetleg a Golden Fos valamelyik sértődött győztese riasztotta. Mondjuk egy olyan, amelyiknek megfelelő médiakapcsolatai vannak. Ugyan már, ennyire kicsinyes emberek nincsenek.
| << előző droid | következő droid >> |