DROID-593
2006.06.01.
blog
droidzóna
levrov
Ma Sepiroth ad nektek történelmi droidot.
Történelmi droid, ami bizonyítja, hogy Amerika, kérem szépen, nem a XX. században hülyült meg! A Mcdonald's-os és mikrohullámú sütőben kutyaszárítós kártérítési perek ősatyja az alábbi történet, amiért egészen az amerikai polgárháború idejébe kell visszamenni. Az esetet úgy emlegetik a nemzetközi jogászok, hogy "az Alabama gőzős ügye".
Anglia a polgárháborúban semlegességet vállalt, de ez természetesen nem akadályozta meg abban, hogy hülyére keresse magát a konfliktuson. Ennek részeként - többszöri északi tiltakozás ellenére is - legyártotta a déli erők számára az Alabama nevű hadihajót. Ez a hajó korának csúcstechnológiájával készült, és vagy hetven északi hajót süllyesztett el, mire az északiak nagy nehezen leszedték. A történet itt véget is érne, de a győztes Észak rendelkezett valahol egy droiddal, aki úgy gondolta, hogy ő itt most jót perel kártérítésért. Be is perelték Angliát egy választott bíróság előtt. (Akkoriban ugyanis az USA még elismert más joghatóságot is a sajátja mellett, és nem fenyegetőzőtt katonai megszállással, ha egy amerikai katonát bíróság elé merészeltek állítani mondjuk Hágában. De ez egy másik történet.) A keresetben kártérítést követeltek a következő jogcímeken:
1.) Az Alabama elsüllyesztett 70 északi hajót (ez még egészen rendben van), ezek értékét követelték.
2.) Mivel sok hajó süllyedt el, jelentősen nőttek a biztosítási díjak, és az ebből a növekményből eredő költségeket is igényelték.
3.) Az Alabama főleg gabonaszállító hajókat süllyesztett el, ezért egész Amerikában nőttek a kenyérárak. Az ebből eredő károkat is szerették volna megtéríttetni. (Hogy hogyan számolták ki ezt pontosan, az rejtély.)
4.) Számításuk szerint az Alabama gőzös egymagában 4 évvel hosszabbította meg a háborút (ez egy 5 éves háborúnál szép teljesítmény). Az ebben a 4 évben felmerülő, és a háborúval összefüggő összes költséget is be akarták Anglián hajtani.
A választott bírák néztek egy nagyot, aztán megítéltek egy összeget az 1. pont alapján, és elküldték Amerikát a francba.
| << előző droid | következő droid >> |