DROID-587
2006.05.23.

blog   droidzóna   levrov

Ravasz fedőnevű olvasónk árvizet látott. Nyomban el is küldte élményeit. Árvíz idején valamiért a droidok is elöntik a tájat.

Olvastam a levrovban a Kunszentmártonnal kapcsolatos levelet és gondoltam írok én is egy keveset a rekord árvízről és közvetett hatásairól, már csak azon okból is, mert én is kunszentmártoni vagyok és közelről láthattam, mi is folyik itt a Körösön kívül. Természetesen mindennemű rasszizmus nélkül, csak a tényeket közölve.

Lenyűgöző volt az az összefogás, amit a városban lehetett látni az árvíz idején, rengeteg ember segített önkéntesen a zsákok pakolásával, megtöltésével. Teherautókkal hordták a homokot a város régi piacterére, ahol a zsákokba lapátolták és volt úgy, hogy nem lehetett a kupachoz hozzáférni, mert már annyian állták körül lapáttal meg zsákokkal, még egyszer jelzem, önként. Persze az állam gondoskodott arról, hogy mások is dolgozhassanak egy kicsit. Pár busznyi munkást hoztak ide, akik már előtte is sokat dolgoztak a napon, mert barnábbak voltak, és jó órabérért segítettek a helyieknek. Az egyik ilyen csapat ki lett küldve a gátra támaszokat pakolni (4-5 méterenként a gátra merőleges megtámasztás). Ez kb. fél-, háromnegyed órás munkája egy tíz fős önkéntes brigádnak, mert a zsákok már megtöltve a helyszínen voltak, csak sorba kellett volna rakni. Na, ez a lelkes kis csapat majdnem egész éjszaka készített egy ilyen támaszt, hiába no, a precíz munkához idő kell. Egy ellenőrzéskor találtak rájuk, a zsákokon heverésztek, sőt, olyan is volt, aki egy jellegzetes formájú műanyag kanna társaságában aludt. Az őket alkamazó vállalkozó javára legyen mondva, hogy ez a csapat másnap már nem dolgozott ott, de őszintén szólva nem is nagyon tehett volna mást.

Aztán essen szó a betelepítésről is. A környező falvakból, tanyákról a városi sportcsarnokba és iskolákba szállásolták el az embereket, akiknek 90 százalékuk roma volt. Cáfolnám azt, hogy ők ki sem mozdultak a sportcsarnokból. A férfiak visszasunyogtak a kiürített falvakba "szétnézni." De hála a most elég szigorú rendőrségnek, betörésről nem hallottam. Lopás viszont volt. Az egyik szerencsétlen a gátról lopott pallókat, amik a gát tetejét védték volna. Természetesen lebukott. Ez is mutatja az elkövető IQ-ját. A már letett, beépített pallókat szedte fel, pedig a város főterén halomban állt ugyanaz a faanyag, ha odaáll egy teherautóval és felpakol egy párat, senkinek nem tűnik fel, legfeljebb azt hiszik, a gátra viszi valahova.

Érdekes volt még az idénymunkások fejtartása is. Az ember, ugye, a földre úgy pakol, hogy kicsit előredől, és ilyenkor az arca a föld felé néz. Nos ezeknek a barnább embereknek legalább 8 vagy 9 nyakcsigolyájuk van, mert valahogy mindig előre vagy kicsit felfelé néztek, be a gát tövében lévő házak kertjébe. Kíváncsi vagyok, ha megnyugszik a helyzet, mennyi besurranással lesz dolga rendőrségnek.

Katonák is voltak segíteni. Nekik a málhazsákjuk tűnt el, biztosan a víz mosta el. Aztán egyszer láttak egy kiskatonát aki egy cigányt rugdosott, mert kutatott a málhazsákjában. Mindenki aki elsétált mellette, csak annyit kérdezett, mi történt, majd a válasz után békésen folytatta útját. Még a rendőrök is úgy gondolták, el tudják ők ezt intézni maguk közt. Ezek után, hogy-hogy nem, többé már nem vitte el a víz a katonák cuccait.

Essen még szó arról is, hogyan használták ki a várost a szemtelenebb betelepültek. Rengeteg felajánlást kaptunk mindenfelől, élelmiszereket, ásványvizet, tisztítószereket, mosóport. De volt úgy, hogy elfogyott az üdítő és az ásványvíz is, és ilyenkor a csapból folyó vizet kellett inniuk a betelepítetteknek. Mellesleg Kunszentmártonnak nagyon jó minőségű ártézi vize van, össze sem lehet hasonlítani azzal ami pl. Budapesten folyik a csapokból, pesti rokonaim rendszeresen visznek is belőle vagy 20 litert ha itthon vannak látogatóban. [Megjegyzem, Pesten is artézi víz van, nem tudom, mi a rokonaid baja vele... - tomcat] Ez a víz nem volt megfelelő nekik, szerintük ihatatlan és büdös, és nekik ásványvíz kell. Bamba városunk meg is vette nekik saját pénzből jobb a békesség alapon.

Olyan is történt, hogy az egyik asszonynak épp menzesze volt, és mivel a kiköltözéskor erre épp nem készült fel, jóhiszeműen segítettek neki egy doboz egészségügyi betéttel, nem is a legolcsóbb fajtából. Aztán valami titokzatos napfolttevékenység hatására még 15 asszonynak és lánynak jött meg egyszerre, és nekik is meg kellett venni ugyanazt a minőséget, mer' há' a mááásik méé' kapott olyat! Mostak rájuk, és volt, hogy az öblítő miatt sírtak, mert nem volt jó az illata, és nem ezt szokták meg... Azon is csodálkozom, hogy használnak egyáltalán öblítőt ilyen kultúra mellett, de ez majd a sztori végén világosabbá válik.

Urban legendként kering, hogy az első pár napban nem tudták használni a zuhanyt, nem értették mire való, miért ott magasan folyik a víz. Aztán amikor megmutatták nekik, 2-3 órákat töltöttek el zuhanyzással.

A végére hagytam a számomra legkedvesebbet. Akármennyire is próbál vigyázni az iskola, a WC-i nem lesznek csillogó fehérek, de azért bőven a balkáni színvonal felett állnak. A városvezetés sejtette ezt, ezért hozatott pár ToiToi WC-t is tartaléknak. Az iskola gondnokai azonban rövidesen érdekes kis "ajándékokra" lettek figyelmesek a suli körül, a fűben. Kérdőre is vonták őket, hogy ezek mégis miért vannak itt. A válasz: túl piszkosak a WC-k, gusztustalanok, és tele vannak bacilusokkal. Megnézték, és tényleg erős amortizáció volt észrevehető rajtuk. A kultúremeberek először összeszarták meg kenték (ezt mondjuk nem tudom mi motiválta) a suli WC-it, aztán a ToiToi-okat is, és mivel már egyik sem volt esztétikus, kijártak a suli köré, a fűbe szarni...

Már csak azt nem tudom, minek telepítik ki az ilyet, fulladjon bele az árvízbe, legalább tisztán döglik meg...


<< előző droid következő droid >>