DROID-586
2006.05.22.

blog   droidzóna   levrov

Na. Akkor most megírom még egyszer ezt a történetet, mely a Microsoft remek termékének jóvoltából már egyszer lejegyeztetett, de "automatikus frissítés" okán elveszett az ellentmondást nem tűrően újraindított "rendszer" mélyén. Kívánom a Microsoft programozóinak, hogy olyan gyerekük legyen, mint amilyen rendszert írtak, és amit a billentyűzetre rásóztam, egy napon a bal heréjükön érezzék.

A történet pedig (és itt máris veszettül csapkodom a Ctrl-S-t) az elmúlt hétvégén, egy fesztiválon történt, ahol egy másik blogger - megnevezése családja várható reakciója miatt nem tanácsos - meglehetősen mélyre itta le magát, és csak nehezen vette észre, hogy karjába egy országos programmagazin hasonló állapotba került marketingese kapaszkodik, aki a következő szavakat formálja:

- Ho... hozni kéne még... p... pálinkát!
- J... jó, hoz... hozzunk - reagálta le a blogger, és útnak indultak.

Naná, nem gyalog, ha egyszer van robogó a háznál. Jogsi, az meg minek, részegen nem kell. Meg sisak se. Szóval ideális körülményeket teremtettek egy unalmas közúti ellenőrzés hangulatának feldobásához, míg szabályos ökörhugyozás-pályát leírva keresztülberregtek az éjbe borult tájon. Nem is állították volna meg őket, ha nem történetesen egy leparkolt rendőrségi Lada Niva mellett állnak meg egy kereszteződésnél, és a marketinges virágos jókedvében be nem kopog a kocsi ablakán.

- He... helló! Szép autó...

A rendőrök egy pillanatig döbbenten farkasszemet néztek a kintről bevigyorgó két mocsárrészeg alakkal, aztán amikor azok uszkve kilencvennel elporzottak, leesett nekik, hogy itt mindenféle közlekedési szabályok halmozott legyilkolása folyik. Kitették a kéket, és padlógázzal utánuk eredtek. A két hülye szerencséjére észrevette, hogy gáz van, és még időben befordultak egy haver kertjébe, be a sufni mögé, és ott lapultak, míg a rendőrök fel-alá szirénáztak az utcában, nagy dühödten. Minderre persze a ház tulajdonosa nézett a legfurcsábban, ugyanis épp kint állt az erkélyen, és nem számított ilyen hirtelen vendégekre. Pláne így.

A kalandos pálinkaszerzést megúszták, épségben vissza is jutottak a buli helyszínére. Ám sajnos hamarosan vége lett a mulatságnak, ideje volt hazaindulni. Bloggerünk fel is ült a prüntyögőre, bár még mindig alig látott a nyomástól, sisakot fel - legalább ez eszébe jutott - és elporzott haza, úgy tizenöt kilométerre levő otthonába. Ment, mendegélt, s egyszer csak azon kezdett tűnődni, mitől ilyen széles ez az országút, és miért dudálnak rá ennyien. Aztán rájött, hogy sikerült felmennie az autópályára. Sebaj, gondolta, csak öt kilométer, csak nem szúrnak ki...

A pályán nem is volt gond, de pont a lehajtónál állt a pályarendőrség kocsija. Próbált terepszínű arcot vágva elsunnyogni mellettük, de nem sikerült. A kocsi megindult, és kék villogóját bekapcsolva jelezte, hogy szeretné, ha ő most megállna.

Ámde jogsi nincs, a vezető erősen ittas, talán mégse kéne...

Mentek hát, mendegéltek, körbe-körbe a falu utcáin, s próbált úgy tenni, mintha nem venné észre. Persze a rendőröket szép lassan megütötte a guta, először berregtek neki, aztán dudáltak is, végül már szirénázva követték őt fel-alá a településen, aminek biztos baromira örültek a lakosok vasárnap hajnali ötkor. Végül a bloggernek eszébe jutott a megoldás. Mintha csak most ébredne fel, szép, lassan lehúzódott és megállt. A rendőrök is megálltak, kiszálltak, megindultak felé...

... mire a blogger barátságosan odaintett nekik, és nekieresztette a robogót a hegyi utcáról lefelé vezető lépcső melletti babakocsi-rámpának. Pár perc múlva már saját szobája sötét ablakából nézte rezignáltan, ahogy a szirénázó rendőrautó padlógázzal száguldozik fel-alá a környéken.

Itt megjegyezném, hogy jogsit szerezni egyszerűbb, mint pont egy lépcsős utca tövében fekvő lakást. Mások ne próbálkozzanak ezzel. És a piát kerülni is sokkal egyszerűbb.