DROID-546
2006.02.23.

blog   droidzóna   levrov

Az alábbi remek írás már vagy három hónapja hever a vinyómon. Beküldője, Gera Gera kiváló droidanyagot gyűjtött a MÁV hatvani járatán. Olvassátok s örvendjetek, hogy ilyenek vannak.

Félelem és reszketés a vonaton

Valahol Pécel után 300 méterrel járhattunk, amikor éreztem hogy baj lesz.

Egy négyes ülés egyik belső ülőhelyét foglaltam el, mellettem egy fiatal, mellügyileg előnyösen felszerelt, 30 körüli hölgy, az elöttem lévő két ülésben meg két vénasszony, nyolcvan és a halál között. Nem nehéz elképzelni őket: tipikus derékszögű gerinccel rendelkező anyókák, akiket annak idején igyekeztek meggyőzni arról, hogy hetente egyszer meg kell mosdani.
Ez – mint ahogy roppant éles szaglásommal remekül megtapasztalom – nem igazán jött össze.
Körmeik alatt – vagy rajta? Nem tudom biztosan megállapítani – azonosíthatatlan, ám kora miatt szavazati joggal rendelkező kosz található, ami igen közel áll az öntudatra ébredéshez.
Ám nem ez a legrosszabb, hiszen ha az ember sokat utazik vonattal, megszokja hogy olyan alakokat lát, akik - vagy amik - egy füves Star Trek mániákus alak legszörnyűbb lázálmaiban sem bukkannak fel. Csakhogy ezek a lények nem elégednek meg azzal, hogy a kipárolgásukkal keserítik meg az utasok életét. Az nekik kevés.

Pár percnyi csöndes utazás után beindul az ilyen alakok legborzalmasabb ösztöne, a dumálási vágy.
Mindegy miről, csak beszélni lehessen. Nem számít, hogy legyen bárminemű tartalma a beszélgetésnek. Ugyan, minek az. az időjárás is remek téma, hiszem zseniális okosságokat lehet mondani. Ha meg már nincs más, ki lehet tárgyalni, hogy kinek milyen baja van, és hogy megellett a tehén. Végül aztán kiderül, tényleg nincs menekvés. Az egyik kriptaszökevény kinyitja a száját – cuppanó hang hallatszik, mint ha valaki bedugná beszappanozott ujját egy palackba, majd hirtelen kirántaná – és rikácsoló, tanyasi hangon rákezdi:

- Sikazessoó kmámszóóuny!

Magyarra fordítva: esik az eső, komámasszony!

A másik nő körbeforgatja pudingszerű szemeit, majd fél perces hallgatás után – hiába, ezt a bonyolult információt fel kell dolgozni, ehhez meg idő kell – ezt feleli:

- Eskikebiz!

Azaz: esik az biz! Mostantól kezdve csak a mindenki számára érthető verziót írom le.

Miután minden kétséget kizáróan megállapították, hogy bizony, ez a komisz eső olyan pofátlan, hogy esik, pihennek egy kicsit. Hiába, komoly tudományos fejtegetés után elfárad az ember.

Időközben megállunk, hogy egy csapatnyi munkába igyekvő szerencsétlennek legyen lehetősége arra, hogy eljusson a munkahelyére. A húsz másodperc körüli üresjáratot kihasználva körülnézek, hogyan fogadja a kocsi közönsége a két tudós asszony bölcs fejtegetését. A mellettem ülő hölgyön látszik, hogy feszült, olyasmi arcot vág, mint amikor az ember tisztában van vele, hogy az elkövetkezendő fél órában nem lesz ura a sorsának, és ezt gátlástalanul ki is használja a végzet. A többi ember arcán is azt látom, hogy bárcsak gyalog mentek volna. Persze senki sem fogja leállítani a két nőt. Azt nem szabad, ők szegény idős emberek, és egyébként is, figyeljünk csak bölcs szavaikra, és szívjuk magunkba mérhetetlen élettapasztalatukat.

Egyesek ugyanis meg vannak arról győződve, hogy ha valaki leél 80 évet egy 600 fős községben, az bölcs lesz. Szerintem csak szénaszagú. De most komolyan: honnan szednének ők össze annyi ingert, tapasztalatot, hogy bármi érdekeset tudjanak mondani az Internet generáció egyik mintapéldányának, azaz nekem??

De ha ezt hangosan kimerném mondani! Te jó ég! Biztos előugrana valami habzó szájú emberke, hogy elmagyarázza, tévedek. Igenis nagyon érdekes dolog azt hallgatni, miként tárgyalja meg a jóisten eme két egyszerű gyermeke az időjárást. Holott mindenki tudja: amit ezek művelnek mentális kínzás. Nincs esélyem arra hogy átverekedjem magam a kocsiba zsúfolódott embereken, és egy másikban folytassam az utazást.

Míg ezen tűnődök, a vonat, és a beszélgetés beindul.

Igyekszem kizárni a tudatomból a két agysorvasztó hárpiát. A tájat nézem, - és ez az én esetemben nagy szó. Általában nem foglalkoztat, hogy miként néz ki a környezetem, csak a közelemben lévő emberekre – és azokra, akik annak akarnak kinézni – koncentrálok.

Az ELTE bölcsészkarának két nagyöregje úgy dönt, itt az ideje annak, hogy ismét megpróbálják mímelni a kommunikációt.

- Tegnap... feltűnően jó volt a sajt - jelenti ki az egyikük, majd kíváncsian várja társa reakcióját.

A kocsiban ülők közül többen különböző baseball-ütőkkel, és piszkavasakkal kapcsolatos megjegyzéseket tesznek. A mellettem ülő nő szabályosan izzad, ennek a kipárolgása sem valami kellemes. Ráadásul valami kínai parfümöt használhat, aminek iszonyatosan erős szaga van, szédülök is tőle. Egy pillanatra átfut az agyamon, hogy vajon nem a nő dezodorja miatt hallucinálok, de ezt a gondolatot elvetem. Amikor piszkos, beteg gondolataim vannak, azok korbácsos nőkkel meg bilincsekkel vannak összefüggésben, nem olyan nőkkel, akik erőszakkal felfeszítettél a koporsójuk tetejét, és visszamásztak az életbe.

A válasz nem sokat késik.

- Ejj, én nem ehetek sajtot, mert a doktor eltiltott tőle! Nem a magamfajtának való az!

Hurrá. Ezt is tudom, ezért megérte megvenni a bérletet, kíváncsi vagyok mit szólna a nő, hogy ha valahogy rávenném a mellettem ülőt, hogy dumáljon velem, és ilyeneket mondanék:

- A tegnapi mateklecke harmadik feladata roppant nehéz volt, és ami azt illeti, este szorulásom támadt.

Vagy:

- Szerinted hányas kaliberű gépágyúval lőhette szét a tegnapi akciófilmben a főhős a nagyon gonosz embert?

Inkább nem tesztelem le. A francnak se hiányzik, hogy ez a két múmia megpróbáljon megfegyelmezni, mert "illetlen témákról beszélek". Valószínűleg eldurranna az agyam, visszaszólnék, és ennek következtében bezsebelnék egy pofont. Márpedig akkor a nő keze az én eleven húsomhoz ér, ami nem hiányzik. Valószínüleg felsikítanék, és a legközelebbi templom szenteltvizébe nyomnám az arcom.

Időközben három megállót is útba ejtettünk. Az egyetlen különbség egy szardíniás konzervdoboz, és a vonat közt az, hogy a konzervben nincs motor, se kalauz. No meg ugye, a néhai halacskák nem nagyon folytatnak egymással társalgást.

A parasztasszonyok közben folytatják a locsogást, aztán az egyik hirtelen minden átmenet nélkül előkap a szoknyája alól egy képet. Nem akarom megtudni, hol tárolhatta.

- A kisunokám – jegyzi meg, és bennem elhűl a vér.

Te jó ég. Ezek perceken belül elkezdenek beszélni a családjukról. Egy pillanatra van szerencsém látni a gyerek képét, de nincs benne sok köszönet. Hat év körüli szőke kislány, olyan szemekkel, mint egy halé, és abból az arcból ítélve, amit a képen vág, agya sincs sokkal több. Ebből – és a nagyanyó elbeszélésből – könnyedén megállapítom, miért is ilyen a kislány. Egy kis faluban született, ahol minden szexuális aktus kimeríti a vérfertőzés fogalmát. Az ilyen kis településeken pontosan az történik, mint a királyi családoknál: egy pár generáción át semmi baj, aztán mivel elmarad a vérfrissítés, lassan csak a farmergatya és a sportcsatornára való előfizetés képessége különbözteti meg a gazdálkodókat és a haszonállatokat. Tűnődésemből, hogy vajon mikor tűnik el végleg a határvonal, egy pálinkaizű hang ránt ki. A kalauz.

Látásból már ismerem a pasit, érdekes figura. Az a fajta, aki tisztában van vele, hogy nem valami csúcskategóriás munkát végez, és éppen ezért betegesen élvezi azt a kevéske hatalmat, amit a karszalag nyújt. Na és persze minden reggelt egy kis házi főzésű itókával kezd, és él túl.

- Jegyet, bérleteket! – zengi, majd hozzám ér. Előveszem a bérletet, és a kezébe nyomom. Sátáninak szánt művigyorral néz rám, és azt hiszi, hogy én most nagyon félek.

- Ez a jegy hamis! – bömböli, és utána egy pár másodpercig nem tesz semmit. Biztos azt hiszi, hogy mindenki, aki a kocsiban utazik, másodperceken belül felpattan, és a Himnusz éneklése közben megtapsolják, majd záróakkordként az isten keze lenyúl hozzá, és a trónusa mellé helyezi.

Ez azonban – a kalauz legnagyobb megdöbbenésére – elmarad. A vészbanyák monoton szövegétől kába kocsi elfelejt éljenezni.

Egy átlagos utas valószínüleg pánikba esett volna a kalauz kijelentése hallatán, és kétségbeesetten könyörgött volna, hogy ne büntesse meg. ennél már csak az vezet katasztrofálisabb eredményre ha az ember megjátssza a kemény csávót, és intellektuálisan lealázza a szerencsétlent. Ez valljuk be nem valami nehéz, ugyanis bármilyen meglepő, a kalauzokat nem diplomával veszik fel. A helyes, ellenőrrel szembeni taktika megállapításához ismerni kell ezeknek a lényeknek a gondolkodását. Nem, ez így nem pontos: mindössze azokat a területeket, amik a jegyellenőrzéssel kapcsolatosak. Az alkoholizmust irányító ösztönök, a sztrájkszervezési hajlam, és a szellemesnek szánt, de egy hatodikos szintjén lévő megjegyzések tevését szabályozó szinapszisokat hagyjuk figyelmen kívül. A trükk az, hogy nem szabad meghunyászkodni: ilyenkor ugyanis – hím ellenőr esetén – a barlangos testecskék megtelnek vérrel, és mivel ez egy roppant kellemes állapot az alany számára igyekszik minél tovább fenntartani. Márpedig, ha a magyarázkodástól indul be valaki, és a megalázottságtól, logikus mit kell tennie: ki kell pécéznie egy alakot, és addig kínozni, amíg az önként és dalolva el nem fogadja alávetett helyzetét. Ezt el kell kerülni, mint ahogy azt is, hogy nagylegények legyünk. Az ellenőr világképe szerint ugyanis a vonat az ő felségterülete, ő itt élet és halál ura, de minimum jogában áll rendőrrel elvitetni azt, akivel baj van. Sajnos, ezt gyakran hangoztatja is, ami egy dolgot biztossá tesz: a joggal való kapcsolata kimerül annyiban, hogy egyszer fejbe verték egy büntetőtörvénykönnyel. Ugyanis ő hívhat rendőrt, szíve joga, sőt, ha olyan a hangulata még a tűzoltóságot is riadóztathatja, hogy vízágyúkkal akadályozzák meg a gaz államkárosító, anarchista terrorcselekmény, - magyarul: a bliccelés – elkövetőjének menekülését.

Igen ám, csak van egy aprócska bibi. A problémás személynek nem kell megvárnia a rend éber őreit, könnyed léptekkel elballaghat, hiszen nem lehet arra kényszeríteni, hogy bevárja a végzetét. Ha pedig egy túlbuzgó "tábornok" – ezt a gúnynevet az egyenruhájuk miatt kapták az ellenőrök, ami úgy néz ki, mint egy éhhalál szélén lévő banánköztársaság hadurának mindennapos viselete – neadjisten megpróbálná megakadályozni a menekülőt... Egy ügyes emberjogi aktivista könnyedén elintézheti, hogy a kallert felfüggesszék, és hátralévő életében "hulladékgazdálkodási szakmanager" – magyarán: szemétfelszedő – legyen.

No, de térjünk vissza a fő idegre, miszerint a kalauz makacsul védelmezi a birtokát.

Ha hazai pályán tesszük nevetségessé – magyartalan mondatait kijavítjuk, esetleg szánalmas fontoskodásának tényét realizáljuk benne – akkor könnyedén megvág pár ezresre. A helyes taktika: higgadt hangon ráébreszteni, hogy agyilag nem áll a helyzet magaslatán. A semleges hang, és a józan értelem úgy hat rá, mint egy fényt soha nem látott barlang mélyén élő hatcsápú evolúciós zsákutcára a világosság. Mivel nem nagyon ismeri, megzavarja azt, amit, mivel a fejében van, kénytelenek vagyunk agynak hívni.

Könnyed mozdulattal megigazítottam a szemüvegem, majd megérdeklődtem, mi is a probléma.

Hangomban nyoma sem volt a rettegésnek, viszont nagyképűnek sem hatott. Ez szemmel láthatólag megzavarta az igazság sasszemű bajnokát, és kissé döbbent arcot vágott. Végül persze összeszedte magát, és bővebben kifejtette hogy mire gondol:

- Ne jácca neköm az ártatlant! Tisztán láccik, hogy e’ a sarka a jegynek rövidebb, mint a többi! Mégpedig azért, mert lopott papírra nyomtatták! De most lebukott.

Kedvem lett volna beleharapni az ülés karfájába, egy kicsit előemészteni azt, majd tombolásom tetőpontján egy ügyes rúgással a kocsin kívül helyezni a sasszemű zsenit. Igen, ez a mai, modern, EU-konform MÁV ellenőr. Számára teljesen logikus feltételezni, hogy ha egy jegy sérült – még ha csak olyan kis mértékben is, mint az enyém, aminek az egyik sarkából kb 0.2 cm le van szakadva – akkor azt az a titokzatos és misztikus Ellenség hamísította, hogy aláássa a rendszert. Mit nekik bombarobbantgatás, politikusok mesterlövészpuskával – mondjuk a jó öreg Dragunovval, a Szovjetunió legrettegettebb mesterlövész-fegyverével - való kiiktatása, árvaházak felgyújtása, lehetőleg a bent lévőkkel együtt. Ugyan kérem, a rendszert ezekkel nem lehet megsemmisíteni, viszont ha valaki hamisít egy bérletet, akkor az baj, az állam ugyanis kemény jövedelemtől – 500-600 forint – esik el. És akkor a végén nem lesz miből illetményt, 13 havi fizetést, különleges juttatásokat, 14 havi fizetést, és a remek munkáért való bónusz juttatásokat fizetni dolgos-szorgos képviselőinknek. De erőt vettem magamon, és nem rendeztem át a vonatot.

- Nézze, gondolkodjon logikusan – a pasi szemei a logikusan szó hallatán elfelhősödnek, valószínüleg éveken át meg volt róla győződve, hogy a logika egy fogpasztamárka. Hogy a gondolkodáshoz is köze lehet... na ez neki új – Ön szerint megéri nekem jegyet hamisítani?

Amikor felteszem neki ezt a kérdést csak néz rám azokkal a szép kerek szemeivel, és nem nagyon érti, mire akarok kilyukadni, de derengeni kezd neki, hogy talán kissé elhamarkodottan ítélt. Mivel nem kapok választ, folytatom a mentális offenzívát. Egyelőre úgy tűnik, megy a dolog.

- Egy bérlet, ha diákkedvezményt kérek rá, 1000 forint. Ennyi pénz hál' istennek nem vágja a földhöz a családomat, ki tudjuk fizetni. Namármost, egy hamis bérlet, amit az utcán veszek, legyen mondjuk egy ötszázas. Ez persze nem olyan papírból van, mint egy igazi bérlet, hanem egyszerű, boltban kaphatóból. Ha elkér valakitől egy másik szelvényt, könnyedén megállapítható, hogy ez a jegy eredeti.

Ennél a résznél a kaller már izzad. Szinte látszik, ahogy próbál valami érvet felhozni amellett, hogy igenis neki van igaza. Mostanra már a kocsi jelentős része minket néz, kivéve a vénasszonyokat. Az egyikük békésen a hortyog, a másik meg valami népdalt vartyog egy legényről, akinek cserepes volt a szája, és elhagyta a babája.

Igen... őő... ebben igaza... azaz igazad van... – helyesbít gyorsan, hiszen hogy néz az ki, hogy ha lemagáz egy utast. A végén még azt hiszik, hogy itt partnerviszony van. – De a jegy akkor is szakadt!
- Uram, a Btk. 424/a törvényének értelmében, amit önnek, mint MÁV alkalmazottnak ismernie kell, a jegy csak akkor számít érvénytelennek, ha több mint a 10 százaléka sérült. Feleljen nekem: ön szerint ez van 10 százalék?

Persze nincsen semmilyen törvény – vagy ha van, akkor nem ezzel kapcsolatos – viszont az ellenőrt megzavarja, hogy itt valaki ismeri a szabályzatot. Méghozzá egy egyszerű utas, akinek a vonaton mindössze ahhoz van joga, hogy a többi hasonszorű ostoba fecsegését hallgassa hosszú perceken át, ügyesen leszerelje a jó ég tudja hogyan felkerült kéregetőket – akiket most valami csoda folytán ma még nem láttam – és hogy kedvesen mosolyogjon a kalauzra, aki szíve szerint még a jegyet megvásárló személy vércsoportját is ráíratná a jegyre.

A MÁV alkalmazottja belátja, hogy hülye volt – merem állítani: nem először, és nem is utoljára a pályafutása alatt – és egy hang nélkül visszaadja a bérletet. Jajj de jó nekem.

Az út már a végéhez közeledik, mindössze egy megálló van hátra. Kis szerencsével megúszhatom... de persze nem az lennék, aki hogy ha nem keveredne mellém valami elmeroggyant. Az eleddig normálisnak tűnő nő megmutatja, hogy ő a lappangó elmebetegek kicsiny közösségének jeles tagja.

- Remekül szerelted le ezt a kalauzt – jegyzi meg, és mosolyog.

Ez az, tegezz csak le, tisztelet smafu, de végül is minek a magázás? Liberalizmusban élünk, mindenki egyenlő, és aki számon kéri a tisztelet hiányát, az náci, méghozzá a legrosszabb fajtából.

- Igen – felelem roppant unott arccal, és igyekszem tudomására adni, hogy semmi kedvem részt venni egy jó nagy adag álkommunikációban.

Persze ezt nem veszi észre. Tovább folytatja.

- Tudod, én a Végítélet Jehovista Egyházának papnője vagyok. Szentül hisszük, hogy a tudománnyal a sátán manipulál, és egyedül az Istenhez közeli életmód segíthet az embernek abban, hogy túlélje a végítéletet.

Anyám, borogass. És ilyeneket felengednek a vonatra. Komolyan mondom, a jegyeket, és a bérleteket csak egy speciális teszt kitöltése után lehetne eladni a vásárlóknak. Aki nem megy át az külön kocsikban – amikből kiszedjük az üléseket, hogy jó sokan férjenek bele – utazhat, a többi hozzá hasonló kedves elmeroggyanttal együtt. Sőt... ha a MÁV-nak van üzleti érzéke – márpedig, ha valamije van, akkor ez biztos – felveszi azt, ami a kocsikban folyik, és jó pénzért eladja, egyfajta egyszeri, megismételhetetlen valóságsónak. Manapság úgy is a Kíváncsiság Korszakát éljük, az embereknek nincs jobb dolguk, mint a másik alsóneműi közt kutatni, leskelődni, megfigyelni. Erre biztos harapnának. Beteszünk még egy enyhén alkoholista, ripacskodó alakot is, műsorvezetőnek, és akkor kész, meg is alkottuk azt a műsort, ami elhomályosítja mindenki kedvenc salgótarjáni lakosának mélyfilozófiában és magvas életbölcsességekben gazdag tanmese-kalandjait. Ki van ez találva kérem szépen.

Igyekszem úgy nézni a nőre, hogy ne essen nekem egy ki tudja honnan előkapott Bibliával. Hál istennek, a vonat időközben megérkezik a keletibe, jó ha egy perc van hátra.

- És mondd csak, őőő... ha a Sátán a technikával és a tudománnyal manipulál akkor miért is utazol vonattal?

A nő kimeredt szemekkel bámult, és valószínüleg szentül hitte, hogy a sátán egyik ügynöke akarja megingatni hitében. De eddigre már késő neki, hogy válaszoljon, ott hagyom kétségek közt. Ugyanis megérkezünk, és én – meg a többi utas – megindultunk az ajtó felé, hogy folytassuk utunkat, csak ezúttal nem vonattal.