DROID-526
2006.01.18.

blog   droidzóna   levrov

Ma Alesi küldött egy jó nagy droidot a falusi turizmus világából...

Történt egy szép nyári napon, hogy egyik ismerősöm pesti haverjai lejöttek az Alföldre bulizni, és ismerkedni Magyarország - számukra ismeretlen - természeti szépségeivel. E szépségek iránt érzett áhítatuk kimerült abban, hogy rácsodálkoztak a számunkra abszolút hétköznapi állatokra, és lefuttattak néhány magasröptű szöveget:

- Nézd má' csirke!
- Bocs, de az egy kakas.
- És az mire jó?
- Ő a főnök.
- Jaaaaaaa...

Naszóval, miután a helyi faunával megismerkedtek és megkapták a szükséges oktatást (pl.: "az ott nem birka, hanem komondor, nem simogatni és nem ingerelni, mert ez nem pitbull, ez tényleg ronda dolgokat tud művelni"), rövidesen rátértek a másik nyaralási cél megvalósítására. Jött a kisüsti, és lefojtásnak néhány fröccs, aminek következtében nagyvárosi barátaink olyan mattrészeg dajdajozásba törtek ki, hogy haverom kezdett aggódni a ház állapota és az abban található értéktárgyak iránt. Gyorsan kiterelte a bandát, és irány a buli. A helyszínre sikerült leérniük, de ekkor a városiak már erősen sápadtak és szédültek, így haverom a segítségemet kérte a cefrekommandó hazaszállítására. Ez természetesen rendkívüli körültekintéssel zajlott. Kocsiba be, mind a négy ajtó kitárva, és maximum 10 km/h, hogy könnyeben megtalálja a róka az utat a bokrokhoz, ha úgy adódna a helyzet.

Valahogy sikerült komolyabb sérülés nélkül hazaérnünk, és elkezdődött a beterelés. Namost, egy 50 tagot számláló birkanyájat könnyebb terelni, mint azt a négy szerencsétlent, mivel a szélrózsa minden irányába megindultak aludni. Nagy nehezen azért összekapartuk és behúztuk őket a sátorba (barátom volt annyira előrelátó, hogy nem a házban szállásolta el őket), ámde döbbenten láttuk, hogy egyikük még hiányzik.

Körülnéztünk a kertben, és láttuk, hogy az utolsó renitens ott támasztja az ajtót az ólnál. El is indultunk felé, és közben hallottuk, hogy nagyban beszélget magában. A szöveg alapján azonban rövidesen leszűrtük, hogy itt bizony nem egy magányos részeggel van dolgunk, ugyanis ez valakihez beszél...

- ... hhhát bezártak ide, hát... sz-sz-szegénykém... nahát...

Haverommal odaértünk, és félve bár, de rákérdeztünk, hogy pontosan tudatában van-e annak, hogy mit is csinál. Az üveges tekintet mögött dolgozó fogaskerekek meglepő módon értelmezték a kérdést, és még válaszolni is tudott:

- A... kulgikúúútyááát sssssiim (hukk!) ogatom...

A "kutya" konkrétan egy 120 kilós disznó volt, ami annyiban hasonlít a kutyához, hogy ennek is van négy lába. A szerencsétlent végül behúztuk a sátorba, de szélesre tárt ajtókkal hagytuk őket magukra, mert a disznókapargatásnak hála olyan bűz terjengett a srác kezéről, hogy a legyek még három napig rájártak.