DROID-460
2005.10.10.

blog   droidzóna   levrov

Évek ködös távolából fel-felrémlik néhány régi munkahelyem, melyeken nem sok időt töltöttem, de annál több droiddal futottam össze. Szó volt már itt, e blog hasábjain a Szamárcsöcs Intervision, Faszom Technologies és Lófasz Rt fedőnevek mögé bújtatott multicégekről, melyek egytől egyig a dilettáns vezetés és a trendeknek való görcsös megfelelési kényszer jellemzett, ahelyett, hogy mondjuk termeléssel és más haszontalanságokkal ütötték volna el a csődbemenetelig hátralevő időt. A minap eszembe jutott, hogy volt szerencsém egyszer egy nagy-nagy mobilkommunikációs szolgáltatónak is dolgozni. Nevét ezúttal is fedje homály - bár nincs olyan nagy választék ilyen cégekből - s hagyományainkat követve legyen a fedőneve mondjuk Bélgáz Telecom.

Igazából fogalmam sincs már, hogy keveredtem a Bélgáz közelébe, mint szabadúszó grafikus és programozó. Valami olyasmivel indítottuk együttműködésünket, hogy ők Java alapú játékprogramot akartak készíttetni, én meg egy haverral, Strepto-val, az Astral neves demócoderével kettesben meg tudtam ezt oldani, így az üzlet megköttetett. Kezembe nyomtak két Nokia 3410-es maroktelefont, hogy nesze, erre csináljatok valamit, aztán majd meglátjuk. Így lettünk outsourcing partnerek, ami ugyanazt jelenti, mint a gebines, csak trendibb szó. Én, mint a régi klasszikus játékprogramok elkötelezett híve, egy egykor Atari VCS-en futó játékot, a Berzerk-et szemeltem ki feldolgozásra, lévén egyszerű, élvezetes, s ugyanakkor könnyen leprogramozható. Én egyszer már megcsináltam Flashben, még 2001-ben, nem nagy ügy. Tessék.

A feladat a kis emberkével kijutni a labirintusból, miközben a robotok felénk gyalogolnak, és ha egy vonalba érnek velünk, lőnek is. Nem túl okosak, mert csak vízszintesen és függőlegesen haladnak, igyekezvén egy vonalba kerülni az emberkével. A falak elektromossággal töltöttek, és ha sikerül ügyes helyezkedéssel nekigyalogoltatnunk egy-két robotot, vagy belecsalogatnunk őket társaik tűzvonalába, bonyolultnak látszó bekerítésből is kitörhetünk. Persze nem árt vigyázni, nehogy a robotok szívassanak meg bennünket egy szerencsés felállással, esetleg nehogy a falhoz érjünk, mert az nekünk se jó. Ja, és igyekezzünk gyorsan kijutni, különben megjelenik a robotok főnöke, egy szellemszerűen lebegő, vigyorgó fej, ami falakon, robotokon keresztülhaladva igyekszik felénk, és nem lehet kilőni. No igen, nem túl összetett játék, de 1979-ben ez is nagy dolog volt, és őszintén szólva mindmáig jobban élvezem, mint egyes modern játékcsodákat. Hát akkor tegyük ezt át mobiltelefonra!

Egyszerű feladat, gondoltam én, a naiv grafikusi agyammal, Strepto pedig heteken át szentségelt. A Nokia 3410-es ugyanis mindenféle célra gyakorlatilag alkalmatlannak bizonyult. A nagy elánnal reklámozott Java támogatás csak a szoftveres emulátorban működött úgy-ahogy, a telefon maga az utasításkészlet felét sem ismerte, példának okáért - programozók, röhögjetek - nem volt benne a Java nyelvben megszokott automatikus memóriafoglalás, de malloc() vagy hasonló parancs sem. Következésképp a memóriachip kizárólag ballasztként szolgált benne, mert abban adatot elhelyezni nem lehetett. Strepto végül tömbök alkalmazásával emulált memóriát, ami kurva lassú volt, de legalább működött. Ráadásképpen nem volt két 3410-es, ami ugyanazt a programot ugyanúgy futtatta volna. Még két azonos firmware-verziójú készülék működése is eltért! No mindegy, hetekig mesélhetném a szakszöveget, amin a beavatottak szétröhögik magukat, inkább térjünk vissza a Bélgáz Telecom történetére.

Kész lett végre a játék, a juppik elpöcsöltek pár hetet a cím kitalálásával, majd végre kikerült a megfelelő WAP oldalra. Hurrá! De mindössze valami harmincezer forintot kaptunk az egész havi szopásért, ugyanis a cég "nagylelkűen" levonta a díjazásunkból a telefonról küldött SMS-ek árát. Állítólag ezt még a vezérigazgatónak is ki kell fizetnie. Marha jó... Strepto ezek után megüzente, hogy dugják a seggükbe a 3410-esüket, ő többet nem fejleszt Javát erre a szarra, de ennyi pénzért másra se. Felvetettem ugyan néhány új játékötletet - Moon Patrol, Wizard of Wor, Barbarian feldolgozások - de mindhiába. A cégvezetőség ekkor már másban látott fantáziát...

Apropó, tudjátok, miért vannak ma játékok a mobiltelefonokban? Ezt egy finn Nokia-alkalmazott ismerősöm mesélte. Úgy 1997 körül jelent meg az első programozható mobiltelefon, és az egyik Nokia-programozó szabadidejében összedobott egy egyszerű kis játékot rá. Ez lett később a Kígyó fedőnevű Nibbles-klón. Bemutatta a főnökének, de az jól lebaszta, hogy micsoda komolytalanság ez, hiszen a mobiltelefon a megfontolt, komoly döntéshozók munkaeszköze, akik nem fogják kvarcjátéknak használni, szedtevette. Pár nap múlva ugyanez a főnök valami értekez... izé, meetingre volt hivatalos, ahová magával vitte ezt a telefont, és az asztal alatt játszott vele, amíg az aznapra rendelt nagyokos kifejtette a grafikonjait. A meeting után azonnal beterjesztette újítási javaslatként, hogy tegyenek játékokat a telefonokba, mert az milyen jó. Na, azóta van ilyen, örüljünk.

Visszatérve a Bélgáz Telecom történetére, a Java játék ugyan tetszett nekik, de most valami mást akartak. Egy napon elém löktek egy WAP-os címet, hogy nézzem meg, milyen jópofa szöveges kalandjátékot írt nekik egy külsős munkatárs. Megnéztem, hát, nem kellett volna. Ilyen szánalmas szemetet azóta se láttam. A lapozgatós kalandjátékokat idéző műben egy Moni nevű topmodell szerepébe bújhatott a játékos, és "kipróbálhatta", milyen e minőségében körülutaznia a világot. Hogy nézett ez ki? Megpróbálom fejből idézni.

[Ide tessék elképzelni valami vérprimitív "illusztrációt"]

Megérkezel Rómába. A repülőtéren fotósok hada fogad, csattognak a vakuk, míg a drága limuzinhoz vonulsz. Az autó a város legdrágább szállodájába repít. Hamarosan a szobádban vagy. Mit teszel?

- Lepihensz a fárasztó utazás után?
- Lemész a bárba?
- Körülnézel a városban?


Na, mondjuk menjünk le a bárba.

A bár elegáns, halk zene szól, a férfiak megbámulnak. A pincér az asztalodhoz siet, kaviárt és pezsgőt ajánl, avagy osztrigát. Mit szeretnél?

- Kaviárt és pezsgőt
- Osztrigát

Na, mondjuk legyen kaviár.

A kaviár friss, fekete, és nagyon ízletes. A pezsgőtől jó kedved lesz. Mit szeretnél tenni?

- Lepihensz a fárasztó utazás után?
- Körülnézel a városban?

És így tovább. Igazi kalandjátékokon felnőtt olvasóim tévednek, ha azt feltételezik, hogy Monival előbb-utóbb történik valami, például elrabolják. A játékban semmi sem történik. Moni kalandjai hetenkénti folytatásokban jelentek meg, mindegyik csupán két-három lépés hosszúságú volt, elágazás nélkül, nehogy megterhelje a játékos agyát. Hát ki játszik ezzel a szarral, kérdeztem valakit a cégnél, ezt komolyan gondoljátok?

- Persze, ez egy nagyon népszerű játék!
- Ez??
- Igen, nézd meg a látogatási statisztikát! Több tízezer találatot kap naponta!

Több tízezer? Hiszem, ha látom, ennyi a legnagyobb hírportáloknak van! A pasas erre elém kanyarított egy papírlapot, rajta a webstatisztikával.

- De hiszen ez csak napi tíz-tizenkét találatot (unique hit) mutat!
- Nem, ne azt nézd! Ott van ni: Total Hits. Ma például tizenkilencezer!
- Au...

Nem kívántam felvilágosítani, hogy az Total Hits az összes létező adatlekérést méri, amiből egy-egy látogató akár több ezret is csinál, míg az Unique Visitor jelenti a valós számot. Mindegy, a grafikon ebből készült, és a meetingen lehetett ájuldozni, hogy micsoda népszerűség van itt. Beszarás...

- Hát, szóval mi ezt a Monit szeretnénk továbbfejleszteni a segítségeddel.
- Ezt? Minek??
- Szeretnénk, ha segítenél a készítőjének a munkájában.

Aztán elmondta, ki is ez a titokzatos készítő. Egy paksi gimnazista gyerek! Hogy került ez Magyarország egyik vezető mobilkommunikációs cégéhez tartalomfejlesztőként? Nos, odahaza összegányolt egy testtömegindex-kiszámító programot Java nyelven, és elájult magától, nem tudván, hogy ez nagyjából egy programozói tanfolyam első hetének tananyaga. A programot bevitte egy helyi Bélgáz üzletbe, hátha megveszik jó pénzért. Azok persze csak néztek rá, ahogy a droidokra szokás, de mivel a droid erősködött, hogy ő pedig hasznos lesz a cégnek, hát adtak neki egy budapesti telefonszámot. A túloldalon történetesen egy másik droid ült, aki azonnal lecsapott a "fantasztikus tehetségű fiatalemberre", és lehetőséget adott neki képességei kibontakoztatására. Hát, nem bontakozta túl magát.

- Ugye nem gondoljátok komolyan, hogy ennek még folytatást akartok?
- De, de, akarjuk.
- És én mit csináljak?
- Hát, ezt meg kellene beszélni a sráccal.

Felhívtuk telefonon, kihangosítottuk. A túloldalon egy enervált hang jelentkezett, az egyik menedzser beszélt vele.

- Gipsz Jakab...
- Szervusz, én vagyok, tudod, a Bélgáz Rt-től...
- Áh, igen, tudom... na, mondjad - felelte a csóva unottan, mint valami sztár.
- Hátszóvalkérlek, szóval itt van mellettem egy kolléga, aki korábban már írt nekünk játékprogramot, és hát arra gondoltunk, most megbeszélhetnétek, mi hogy legyen, és izé...
- Hmm, hát jó, add ide.

Közelebb húztam a telefont.

- Helló, Tomcat vagyok. Te írtad a Monit?
- Áh, hát igen, én írtam...
- Tulajdonképpen minek?
- Hát, tudod, ez a Moni valójában egy osztálytársnőm, hehe, érted...

Aha, értem. Anyuka komplexusos pici fia.

- És most tulajdonképpen mit akarsz ebből csinálni?
- Ó, hát rengeteg tervem van, például egy új Moni-sorozat, meg esetleg egy másik, amiben... bár nem tudom, te mennyit tudsz a kalandjáték-tervezésről, csináltál már ilyesmit? Mert szívesen elmagyarázom.
- Lehet, hogy nem hallottad. Tomcat vagyok.
- Tessék?
- Mondom Tomcat vagyok. Revenge trilógia, mond valamit?

Kis csend.

- Iiigen... te írtad?
- Igen.
- Ööö...
- Na, akkor most elmondom, miről fog szólni az új játék.

Igazság szerint nem tudom, miért hitték, hogy nekem ezzel a pojácával kellene együtt dolgoznom, s végül nem is lett belőle semmi. Helyette beadtam egy írásos szakvéleményt a cégnek a jelenleg követett fejlesztési irányok tarthatatlanságáról, és javasoltam egy új WAP-os kalandjáték-engine elkészítését. Abban maradtunk, hogy megrendelik, de közben Gipsz Jakab is megcsinálja a Moni következő részét, aztán majd meglátják, melyik lesz jobb. Felőlem...

Az általam fejlesztett kalandjáték-motor tulajdonképpen nem is volt motor. Egy Delphiben írt PC-s program volt, amiben egy 20x20 mezőre osztott négyzetrács jelent meg. A négyzetekbe egy labirintus "alkatrészeit" lehetett bepakolni: egyenes folyosó, kanyarok, elágazások. Az útvesztőben szobákat is el lehetett helyezni. A program egy rakás WML file-t, azaz WAP dokumentumot generált kimenetként, amit fel lehetett rakni a szerverre, és ezzel kész is volt a játék. A játékos a mobiltelefon képernyőjén a labirintus egy háromszor három mezőnyi darabját láthatta, s navigálhatott, amerre akart, keresve a szobákat. Egy szobába lépve a játék átváltott szöveges kalandra, feladatokat kellett megoldani, jelszavakat megszerezni, hogy a játékos mindenféle Bélgáz-ajándékokhoz juthasson. A megfelelő telefonszámra SMS-ben elküldött jelszóért feltöltőkártyát, ajándéktárgyakat lehetett nyerni. Meglehetősen egyszerű programozási feladat volt, pár nap alatt meg is csináltam, és a cég ki is fizette - pénzügyekben nagyon megbízhatóak voltak. Azt is vállaltam, hogy minden héten összeállítok egy új labirintust, persze szintén külön díjazásért.

A program átvétele után felhívott engem az ügyeletes főmuksó.

- Te, figyelj csak, nem lehetne kisebb a labirintus?
- Hát, végül is lehet, nem muszáj az egész pályát kitölteni.
- De egészen kicsi kellene. Mondjuk egy folyosó lenne az egész, egy szobával.
- Hogyhogy egyetlen folyosó?
- Nehogy eltévedjen a játékos.
- A labirintusnak nem ez a lényege?
- Hát, igen, de a kudarc elveszi a játékos kedvét.

El ne felejtsem: a cég elsődleges célja sosem az volt, hogy a telefonjukkal játszani vágyóknak értelmes és izgalmas játékokat kínáljon, hanem azokat tekintették célközönségnek, akik nem akartak játszani, nem értették a játékokat, és hülyék is voltak hozzá.

Pár nappal később megint hívott a főelvtárs.

- Figyelj, nem lehetne a labirintust átalakítani? Hogy ne ilyen fantasy témájú legyen?
- Dehogynem, hiszen azt írunk a szöveges részekbe, amit akarunk.
- Akkor jó. Kéne belőle csinálni egy Big Brother-játékot.
- Hogy micsodát?
- Tudod, most szponzorai lettünk a Big Brother-nek.
- Jó, és?
- Olyan labirintus kellene, ami a Big Brother-höz kapcsolódik.
- Mi sem egyszerűbb: ott a program, ott a leírás is hozzá, percek alatt megcsinálhatjátok.

Meg is csinálták. Maradt az egy folyosó és egy szoba. A szobába belépve a Big Brother-rel kapcsolatos kérdésekre kellett válaszolni, hogy a játékos "bejuthasson a Villába." Persze csak képletesen. Szóval ha a kedves júzer meg tudta mondani, hogy ezen a héten ki kit szopott le, ki hugyozott az állóvázába, és kinek pöttyös a segge, a képernyőn megjelent a büszke "Gratulálunk, bejutottál a Big Brother villába!" felirat. Ha nem, akkor meg nem. Izgalmas játék, mi? Na, hát ezt sikerült alkotniuk.

E kitűnő munka után természetesen elkönyvelték, hogy a labirintusos játék nem érdekli a felhasználókat, és ejtették a dolgot. Helyette egy kicsit visszatértünk a Java játékok kérdéséhez. A cég rövid ideig a Ferencváros szponzora lett, és bekértek tőlem néhány ötletet a Fradival kapcsolatos játékokhoz - Strepto barátom Metróbontó című javaslatát nem díjazták - majd még egy kicsit ötleteltünk, aztán eltávozott a cégtől a tartalomfejlesztők főnöke, és az egész részleg gyakorlatilag elsorvadt. Természetesen Moni kalandjainak menetrend szerint megjelent a következő része, és azóta nyilván lyukat kellett fúrni a tetőn, hogy elférjen a látogatottsági grafikon. Az átlagember meg lassan lemond a mobiltelefonos játékokról, mivel a nagyokos juppik évek óta szarral árasztják el a piacot, és az épkézláb ötletek nem minősülnek trendinek. De szerencsére a Big Brother is megszűnt.