DROID-387
2005.06.09.
blog
droidzóna
levrov
A tegnapi blogban említettem, hogy ma megyek az ORTT Panaszbizottsága elé, hogy megvizsgálják, mi rosszat tett nekem az RTL Klub, amikor szőrmentén azt hazudták, hogy náci vagyok, és hogy rátámadtam a békésen tüntető ötszáz roma úriemberre a Moszkva téren. Az idézés szerint ma, azaz 9-én, reggel 9 órakor kellett megjelennem. Időközben Molnár Balázs, a kettosallampolgarsag.hu főszerkesztője is beadott egy panaszt a TV2 ellen, amiért azt állították, rasszista tüntetést tartottunk a Moszkva téren, két héttel később. Őt keddre, azaz 7-ére, szintén reggel 9-re hívták be. Tetszik érteni, ugyebár, ez két teljesen különálló ügy, két különböző napon...
Bementem hát ma a Reviczky utcába, le a pincébe, mert ott van a tárgyalóhelyiség, és néztem hülyén, mert a tárgyaló ajtaja mellett fityegő papíron az állt, hogy június 9, szerda (holott csütörtök volt), és valami egészen más ügy volt kiírva. Bekopogtam, kinézett egy kiskosztümös hölgy, tőle megkérdeztem, hogy most mi van.
- Hát, a maga ügyét kedden tárgyaltuk!
- Kedden? De hiszen én mára kaptam idézést.
- De ma nem is maga van kiírva...
- Hát akkor miért hívtak mára?
- Azt nem tudom, de a maga RTL-es ügyét kedd reggel tárgyaltuk.
- Kedd reggel nem ezt tárgyalták. Kedd reggel a TV2 ügyét tárgyalták a kettosallampolgarsag.hu szerkesztőjével.
- Igen, a Moszkva téri tüntetést. De az a maga ügye, nem?
- Nem. Én az RTL Klub ellen tettem panaszt, egy másik tüntetés kapcsán.
- Hát igen, azt tárgyaltuk kedden!
- Nélkülem?
- Hát nem jelent meg!
- Persze hogy nem, ha egyszer mára idéztek be!
- Ööö... Jaaaa...
- Szóval akkor most mi van?
- Hát, az ügyet lezártuk, majd küldjük a határozatot.
- Mit zártak le? Hiszen meg se hallgattak.
- De hát nem jött el...
- Asszonyom, értse már meg, engem mára hívtak ide!
- De hát... én ezt nem értem...
Beletelt egy kis időbe, mire a hölgynek el tudtam magyarázni, hogy ma csütörtök van, és nem szerda, bár ez talán meglepi majd az ügyrendi adminisztrátorokat. Aztán még pár percig tartott, mire felébresztettem benne a gyanút, hogy esetleg tényleg összekevertek két ügyet, de kibogozni nem sikerült előtte. Most abban maradtunk, hogy megírom nekik e-mailben töviről hegyire az egészet, hátha akkor megértik. Addig is jó anyagot szolgáltatnak a Droidzónához. Csak azt nem tudom, mi a faszért keltem fel én ma hajnalban?
| << előző droid | következő droid >> |