DROID-364
2005.05.16.

blog   droidzóna   levrov

1944, Magyarország. A front valahol a Duna-Tisza közén mozog. Egy 5,5 cm-es magyar páncéltörő löveg árválkodik az országút mellett, körülötte három fáradt katona. Egyikük unokája úgy hatvan évvel később lelkes Droidzóna olvasó lesz, de ezt akkor még nem tudják. Egyelőre állnak unottan, néznek maguk elé, s várják az oroszokat.

Hirtelen a távolban jellegzetes motorzúgás és csörömpölés kél. A zaj közeledik, s csakhamar felbukkan a távolban három szovjet harckocsi. Az 5,5-ös nem valami hatékony fegyver a T-34-es ellen, de azért meg lehet próbálni. Csakhogy ez nem a német hadsereg: itt nincs ám lőszer az ágyúhoz. Hogyisne, még ellövöldöznék! Ilyenkor fogja szépen az ütegparancsnok a lőszerigénylő jegyet, kitölti, aláírja, s hátraszalajt egy katonát a zászlóalj-parancsnoksághoz, hogy alázatosan jelentse, harcérintkezés esete forog fenn. A zászlóaljparancsnok szemrevételezi a lőszerjegyet, elgondolkodik, megcsóválja a fejét.

- Három ágyúlőszer?
- Igenis, őrnagy úr.
- Hova gondolnak maguk? Tudja, mennyibe kerül egy ilyen lőszer?

Azzal fogja az őrnagy a ceruzáját, átjavítja a hármast egyesre, s kezébe nyomja a bakának, fogja, fiam, menjen az ellátókhoz. Kisvártatva lihegve érkezik vissza a katona az üteghez, hóna alatt a "malaccal".

- Hát ez meg mi? - kérdezi az ütegparancsnok.
- Jelentem, csak egyet adtak.

Az őrmester elgondolkodva nézi a lassan lőtávolba érő páncélosokat, s mögöttük a futva közeledő gyalogságot, majd legyint.

- No, akkor talán menjünk innen.

S azzal az ágyút sorsára hagyva elsétálnak.