DROID-348
2005.04.28.
blog
droidzóna
levrov
Ezt a sztorit már elég rég eltettem a droid.txt-be. Cargo küldte, és egy barátja kálváriájáról szól. Tessék.
Egyik nagyon jó barátommal történt, illetve történik az eset. Szembekerült egy egész kupac válogatott droiddal. Nevezzük őket droidoknak, bár szívem szerint a "férgek szintjét meg nem ütő elemek" jelzőt aggatnám
rájuk. Az egyik szereplő az ügyben érintett fuvarozási cég igazgatója, aki az általa vezetett cég élén olyan szintű visszaélésekkel kurtítja meg a sofőrjeit, hogy attól egy jóérzésű embernek égnek áll a haja. Most attól tekintsünk el, hogy magát a céget is folyamatosan meglopja az illető, mert ez nem tartozik a tárgyhoz, és úgyis mindenki tudja, hogy a hazai felsővezetők nagy része sajnos zsebre dolgozik. A másik fél ugye a barátom, aki mellesleg 3 gyerekes családapaként is funkcionál, és hosszú évek óta dolgozott a fentebb már említett cégnél, mint gépjárművezető.
2002 nyarán egy saját hibáján kívüli külföldi baleset után fél hónap táppénzre kényszerült menni, mivel a lábát kis híján lenyisszantotta a kamionjának begyűrődő műszerfala. Persze, hogy el tudja tartani a
gyerkőcöket, még beteg lábbal visszaült a kocsira dolgozni. Aztán az első külföldi kanyar után, amikor reggel letette a telephelyen a kocsiját, elment felvenni a fizetését, és meglepve kellett tapasztalnia, hogy 20000
Ft fizetést kapott félhavi munkára. Be is ugrott egyből a főnökdroidhoz, hogy ugyan már, árulja el, hogy miért csak 20e Ft jár neki. A válasz a szokásos "ez van, ha nem tetszik, el lehet tolni a bringát" szöveg volt,
ami biztosan sokaknak ismerős. Mivel a droid főnök nem látta be, miért lenne szüksége egy három gyerekes családapának 20e Ft-nál több bérre, keményen összevesztek, és kirúgás lett a vége. Persze az eset a kis buzi főnökszintre jutott droidnak fenemód baszta a csőrét, és megüzente a barátomnak, hogy innentől kezdve a szakmában ellehetetleníti, ahol csak tudja. Ezt a jó szokását azóta is tartja, és szinte hobbiszinten űzi a
barátom bemószerolását, lehúzva szakmai teljesítményét, megbízhatóságát, stb.. Persze ez sem volt elég, és kitalált kb.: 30e Ft-nyi céges kölcsönt, valamint vagy 40 német márka (még jó, hogy nem létezett akkor már ilyen fizetőeszköz) tartozást a cég felé, és ezért az összegért beperelte a barátomat a munkaügyi bíróságon.
Innen nagy adok-kapok kezdődött, és a barátom ellenkeresetet nyújtott be a következő érvekkel:
- éveken át nem kapott egy fillér napidíjat sem, ami ugye járna egy
sofőrnek, ha külföldön van, és erről benyújtotta az összes fizetési
papírját;
- éveken át a cég nyelte le a norma alatti üzemanyag-megtakarítást (csak
ebből az összegből milliók folynak be a hasonló karakterű fuvarozási
cégekhez, megkárosítva a pilótákat, akiket a törvény szerint megilletne a
megtakarított összeg);
- sosem kapott túlórapénzt, amit bizonyítani is tudott a bérpapírokkal;
- a kirúgása után egy héttel alá akartak íratni vele egy közös
megegyezéses felmondási papírt, de mivel szó sem volt semmiféle közös
megegyezésről, természetesen nem írta alá. Tehát a volt cégénél
elméletileg még le sem számolt!!! Benyújtotta hát ezt az általa alá nem
írt, (postai úton kiküldött) közös megegyezéses papírt, főként azért, hogy
cáfolja a koholt vádat, miszerint részegen vették le a kamionról, és ezért
szüntették meg a munkaviszonyát;
- kifogásolta, hogy a bérpapírok szerint havi szinten annyit dolgozott,
amit a munka törvénykönyve meg sem is enged;
- benyújtotta az összes tachográf lapját (rendesen gyűjtötte őket), hogy
lássa a tisztelt bíróság, hogy mennyi fuvarja is volt, és mellékelte az
ugyanazon időpontokra szóló szabadságos papírokat, amik totál ütötték a
tachogáf lapok adatait, és a bérpapírokat is;
- felkért két tanút, akik a kirúgásnál jelen voltak, illetve a cég viselt
dolgait teljes mértékben ismerték;
- és a sort még lehetne folytatni a sorozatos elvonásokkal, évenkénti
fizetéscsökkentéssel mindenféle hasraütött jogcímeken, amiket cég által
kiadott torz munkaszerződésekkel igyekezett bizonyítani.
Itt lépett a képbe egy másik egybites droid, az igazságügyi szakértő, aki
a cég könyvelését egyeztette a fizetési papírokkal, munkaszerződésekkel,
és megfelelően megkenve jó pár százezerrel elkészítette a szagértői
droidnyilatkozatát, miszerint a cégnél mindent rendben talált, illetve őt
idézve: "csupán 500e Ft-os hiányosságot" sikerült feltárnia a barátom felé
való kifizetésekben. Nem vette figyelembe sem a magas munkanapok számát,
sem a benzin-megtakarítások összegének abszolút hiányát. A napidíjat
véleménye szerint vagy adja egy cég vagy nem, és ezért aztán összességében
kedvező képet festett a cégről. Nem vette figyelembe a közös megegyezéses
papírt, és a tényt, hogy egy hamis, formailag helytelen jegyzőkönyv van
csak az állítólagos ittasságról, és az is délutánra keltezve, amikor is a
barátom a pihenőidejét töltötte, lévén, hogy külföldi útról érkezett haza
aznap reggel. A tachográf lapokat pedig véleménye szerint nem lehetett
leolvasni a fénymásolatokról, és szakértő céget sem talált, aki ezt
megtette volna helyette. Erről csak annyit, hogy a fénymásolt
tachográflapot - mivel a sofőröknek napokra visszamenőleg igazolniuk kell
néha a pihenőnapjaikat, illetve a sebességkorlátok betartását - szerte
Európában elfogadják a rendőrök. Ja, és mit ád Isten, le is tudják
olvasni. Az már tényleg csak adalék, hogy ahol tachográfot archiválnak, ott
az eredeti lappal szemben a fénymásolatot használják, mivel az nem
sérülékeny.
Ekkor már minden a fődroidon múlott, és hogy ki ő? Nem más, mint a bírónő,
aki nyugodtan kijelenthetjük, a szakmája szégyene. Fingja nincs a jogról,
és magasról tesz is rá, mi áll a törvénykönyvekben. Egyesek szerint úgy
vette a doktori címét. Megfelelően megkenve pár millával elfogadta a több
sebből vérző szakértői nyilatkozatot, elutasította a barátom tanúit (nincs
rájuk szükség szerinte), plusz elutasította másik szakértői vélemény
kérését is. Első fokon simán odaítélt minden követelést a nyakig sáros
cégnek, és ezzel a háromgyerekes családapa barátomat jogtalanul több mint
100000 Ft megfizetésére kötelezte. Most a barátom várja a másodfokú
tárgyalást. Ha pozitívan bírálják el a fellebbezését, akkor az ügyet
visszakapja a fődroid bírópicsa, és kezdődik minden az elejéről.
Ez a való világ, nem az a puccos kupleráj a tévéklubban. Fordulj
nyugodtan bírósághoz, mert ha sok pénzed van, akkor tuti, hogy nyersz. Ha
csak igazad van, az messze nem elég. A droidok ott ülnek majd veled
szemben, és le sem szarják, mit karattyolsz, csak az ügyvéded olvassa el a
papírjaidat (jó esetben), a tanúidat pedig nem fogják meghallgatni, mert
úgy tűnik a bírók szíve joga, hogy kit hallgatnak meg, és kit nem. Ja, és
ha az eljárást kifogásolnád? Maximum a sajtó felé panaszkodhatsz, mert a
bíró kezeli a magnót, ami alapján a jegyzőkönyv készül. Akar még valaki
pereskedni?
Hányszor elmondtam már, gyerekek... Nem pereskedni, nem feljelentgetni: ÜTNI! Az a kis csíra biztosan nem jutott volna idáig, ha már másnap a fejébe áll a baseballütő. Utána megpróbálhat persze feljelentgetni, de kétszer is meg fogja gondolni, akar-e megint az intenzív osztályon heverészni. Ez itt az Észak-Balkáni Népköztársaság, jó reggelt kívánok.
| << előző droid | következő droid >> |