DROID-309
2005.03.02.

blog   droidzóna   levrov

Régi mentős történet következik, már nem tudom, hol olvastam.

Csörgött a telefon az ügyeleten, felvették, egy idős hölgy jelentkezett be. Kérte, azonnal jöjjenek ki, mert az unokája megőrült! Hogy ennek pontosan milyen tünetei vannak, nem sikerült tisztázni, de a telefont csak úgy letenni nem lehet, még ha a mentősök jól ismerik is a hipochonder nyanyákat, akik, ha éppen egészségesek, akkor másokhoz hívogatják ki őket. Mit volt mit tenni, be a fehérbe, nénó, aztán előre.

Hamar megtalálták a lakást, csakhogy a lakásajtó mögött egy baromi nagy és igen barátságtalan rottweiler morgott-hörgött. Az egy dolog, hogy az ilyen jószágok nem kedvelik postásokat, de a mentősöknek ráadásul gyógyszerszaguk is van, így őket különösen utálják. A doki rutinosan nem is volt hajlandó bemenni, amíg a nyanya el nem zárja a kutyát valahová. Esetünkben a konyha bizonyult megfelelőnek. A veszély elhárult, a mentősök beléphettek.

No persze, az alig kétéves unokának semmi baja nem volt, csak nem tudott aludni. A nyanya viszont már jó pár éve pszichiátriai kezelés alatt állt, innen volt a tévedhetetlen elmeorvosi tudása. Rövid vizsgálat után a mentősök megköszönték, hogy ilyen remek kalandot rögtönzött nekik éjszakára, majd indultak volna kifelé... csakhogy a nyanya ekkor egy hirtelen ötlettől vezérelve elindult a konyhába, s ehhez szórakozottan kinyitotta az ajtót, amit a kutya folyamatosan húsz körömmel kapart, veszettül acsarkodva! Több se kellett a jókora fekete ebnek, fogvicsorgatva rávetette magát a közegészségügy elgyötört dolgozóira. Szerencsére a sofőrgyerek megpillantott egy ajtót, feltépte, berántotta rajta a dokit, és még pont sikerült bevágniuk a kutya előtt.

Valami koromsötét helyiségben találták magukat. Odakint őrjöngött a kutya, majd' betörte az ajtót. Na, most mitévők legyenek, egyedül vannak egy idegen lakásban, egy sötét helyiségben, egy őrjöngő rotival és egy süket, félbolond öregasszonnyal, életjelet sem tudnak adni, hát most mi lesz, meddig fognak itt rostokolni? Egyikük megtalálta a villanykapcsolót, felkattintotta. Hirtelen egy álmosan hunyorgó, anyaszült meztelen párocskával találták szemközt magukat. Pár percig ácsorogtak, pislogtak egymásra, majd az orvos erőtlenül az ajtóra mutatott:

- E... elnézést... de itt kutya van!

Erre a pár úgy elkezdett röhögni, hogy majd' leestek az ágyról. Közben odakintről behallatszott az öregasszony tanácstalan tipegése, majd a motyogása:

- Nahát... ezek elmentek... még ilyet!


<< előző droid következő droid >>