DROID-263
2005.01.10.

blog   droidzóna   levrov

Eddig azt hittem, Magyarországnak van a leghülyébb védelmi minisztere. De úgy látszik, vannak helyek, ahol Szabó "Baromarcú" János és Juhász "Kékingeske" Ferike együtt sem tennének túl a helyieken. Ilyen például a festői Maldív-szigetek, amit pár hete kissé átrendezett a szökőár.

Sokan kérdezgetik, vajon a katasztrófa sújtotta területeken miért nem értesítették a lakosságot a veszélyről? Már mindenféle összeesküvés-elméletek is lábra kaptak, hogy valójában nem is szökőár volt ez, hanem újfajta atombombát próbáltak ki, meg efféle marhaságok. Pedig a válasz egyszerű: a helyi droidok miatt.

Történt ugyanis, hogy az első földmozgások után a tengerészeti figyelőállomások parancsnoksága felhívta a védelmi minisztériumot, és jelezte, hogy két órán belül cunami érkezik Indonéziából, sürgősen tegyenek valamit. A titkárság megköszönte, majd felhívták a miniszter urat, és átadták neki az üzenetet. A miniszter szintén megköszönte, majd leszólt a protokoll-osztálynak, hogy küldjenek ki egy delegációt a repülőtérre, és fogadják megfelelően T. Sunami urat Indonéziából, bárki legyen is az...


<< előző droid következő droid >>