DROID-261
2005.01.08.
blog
droidzóna
levrov
Nagy az Isten állatkertje, és alacsony a kerítés, mondotta egyszer egy bölcs ember. A kerítésen kiugráló állatokat a BKV vette gondozásba, némelyiknek még munkát is adott. Ilyen például annak a kültelki buszjáratnak a sofőrje, akivel a minap Maxine Smith fedőnevű havernőm találkozott.
Ment, mendegélt a busz. Felállt két arc, jeleztek, leszálltak. Leszállás után mindjárt sarkon fordultak, előkaptak a zsebükből egy-egy markert, és jól rátaggeltek a busz oldalára. Hurrá, bravó, művészet. Észrevette ezt a buszvezető, kipattant a sofőrülésből és utánuk eredt.
- Hé! Álljanak meg! Kérem, ez megengedhetetlen! Maguk összefirkálták a buszt! Halló!
A két arc röhögve elhúzott a sötétbe, mert tudták, hogy a sofőr nem hagyhatja ott a buszt. Az egy kicsit óbégatott utánuk, aztán lihegve visszaszállt a buszra. Épp egy négy fős társasággal találta magát szembe, akik csendesen mosolyogtak magukban.
- Mit röhögnek? Maguk szerint ez vicces?! Aha! Maguk biztosan ismerik őket! Azonnal adják meg a neveiket!
A négy srácnak persze semmi köze nem volt az egészhez. Mondták is, hogy most látták ezt a kettőt először. Erre a buszvezető bepörgött, és "majd én kiderítem!" felkiáltással ismét lepattant a buszról, előkapta a telefonját, és nagy fontoskodva felhívta a rendőrséget! A havercsaj nem hallotta, mit mondtak a rendőrök, nyilván elküldték a nemiszervbe, de az alábbi mondat megragadt emlékeiben:
- Igen, értem én... értem... Hát, csak arra gondoltam, jó lenne, ha kijönnének, demonstrálni ennek a négynek, hogy mi történhet ilyenkor! És akkor kevesebb ilyen eset lenne!!
A rendőrökkel folytatott sikertelen egyezkedés után a sofőr felszállt a buszra, morcos pillantást vetett a négy, általa gyanúsnak tekintett utasra, és a vezetőfülkébe beülve rádión próbált segítséget kérni a diszpécsertől. A főnöke jól le is ordította a haját, hogy miért késik annyit, mire azt válaszolta, hogy de ő addig nem megy tovább, míg mindenki le nem száll, aki szerint ez vicces!!
A további fejleményekről nincs értesülésem, mert az utasok átszálltak az időközben beérkező másik autóbuszba. Nem tudjuk azt sem, hogy az ügybuzgó sofőr a BKV-nál dolgozik-e még. Ennyi ésszel lehet, hogy már főpolgármester-helyettes.
| << előző droid | következő droid >> |